Regisztráció Elfelejtett jelszó

Fegyverek

Re: Ötödik generáció

#476977 Scipio Előzmény: #476968

Gyakorlatilag a teljes kínai fegyvergyártás erre épül, egy régebbi regimentben szépen végigvették mit és honnan koppintottak :)

Re: Ötödik generáció

#476968 nemtoom Előzmény: #476962

Miközben nézelődtem, sok más mellett megtaláltam azt a cikket is, hogy a szerbiai bombázás során miért kapott a belgrádi kínai nagykövetség is néhányat... Csodálatra méltó az a lopkodás, amit produkálnak.

Re: Ötödik generáció

#476951 nemtoom Előzmény: #476939

Elkészült a kínai lopakodó prototípusa

2011. január 6. 13:28, csütörtök

Úgy tűnik Kína elkészítette első lopakodó vadászgépének prototípusát, amit az amerikai F-22 riválisának szánnak, bár a szakértők szerint még éveket kell várni a szolgálatba állítására.

Több fénykép is megjelent a pekingi haderő modernizációs törekvéseinek legújabb képviselőjéről, a japán média pedig kínai katonai forrásokra hivatkozva cikkezett a J-20 vadászgép teszt modelljének elkészültéről. A japán újságok szerint a gép múlt héten még csak egy délnyugat-kínai repülőtér kifutópályáján manőverezett, azonban a hónap végén már az első próbarepülésekre is sor kerülhet.

A szakértők szerint a J-20 idővel az Egyesült Államok Légierejének F-22 jelű vadászgépének a konkurenciája lesz, utóbbi a világ egyetlen teljes egészében működőképes következő generációs lopakodó vadászgépe. Rick Fisher, a Nemzetközi Minősítő és Stratégiai Központ kínai fegyverkezési szakértője szerint a J-20 képességekben és darabszámban is az évtized végére veszi fel a versenyt az amerikai lopakodóval. Dennis Blasko, független katonai konzulens, a világ legnagyobb haderejének, a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg szakértője úgy véli, a repülőgép fejlesztési ideje "jóval hosszabb lesz, mint azt a külső szemlélők többsége feltételezné".

Kína mindenesetre már januárban próbarepüléseket tervez, 2017-ben pedig szolgálatba állítaná a gépeket, olvasható a kínai katonai forrásokra hivatkozó japán Asahi Simbun napilapban. Az Aviation Week hadügyi szaklap szerint a J-20 nagyobb, mint a szakértők várták, ami arra utal, hogy a vadászgép nagy fegyverterheléssel bír, és légi utántöltéssel elérhetné az amerikai felségterülten elhelyezkedő Guam szigetet, bár ennek a technológiának a kifejlesztése további 10-15 évet venne igénybe.

2009. végén He Vei-dzsong tábornok, a kínai légierő egyik elsőszámú vezére úgy nyilatkozott, hogy nemzete 2017 és 2019 között rendszeresítheti a lopakodó vadászgépet a légierő kötelékében. A most megjelent felvételekkel kapcsolatban a kínai hadügy nem kívánt nyilatkozni az Agent France Press (AFP) hírügynökség megkeresésére, a nyugati szakértők mindenesetre szkeptikusak a J-20 program eredményeit illetően. "Először látni kellene a próbarepülés eredményeit, emellett egy prototípus tesztelése és a gyártás beindítása között jelentős idő telhet el" - mondta Blasko.

Az Egyesült Államokon és Japánon kívül csupán néhány ország fejleszt úgynevezett következő generációs lopakodó vadászgépeket. 2010 januárjában Oroszország hozta nyilvánosságra egy új gép terveit, amit a Szuhoj fejleszt, Japánnak is van egy kezdeményezése, illetve India is próbálkozik egy ilyen gép megalkotásával, ők az oroszok segítségével fejlesztenek.

Re: Ötödik generáció

#476939 Scipio Előzmény: #476908

Megy az árverseny :)

18 Rafale szerintem többet ér mint a 22 Gripen, de kérdés az üzemeltetési, a ki- és átképzési költségek, ellentételezés stb., az ilyen szoros versenyben ezeken lehet a fő hangsúly.

Re: Ötödik generáció

#476908 nemtoom Előzmény: #476551

A svéd Saab védelmi cég csökkenteni fogja Gripen típusú vadászrepülőgépeinek árát, amely a svájci vadászrepülőgép tender győztese lett a francia Dassault céget maga mögé utasítva. 2011 novemberében jelentette be Svájc, hogy a kiöregedett F-5E/F Tiger II vadászrepülőgép flotta váltótípusa a Gripen lesz, amelyből 22 darabot vásárolnak mintegy 3,1 milliárd svájci frank értékben.

„Az ár kevesebb lesz, mint 3,1 milliárd frank”, - mondta a Anders Carp a Saab svájci igazgatója. Egyes hírforrások információi szerint az ár 2,5 – 2,8 milliárd frank közé tehető. A lehetséges „árcsökkentés” mozgatója valószínűleg az a tény, hogy a Dassault nem mondott még le a svájci piacról, hiszen újra felajánlotta a Rafele típust az alpesi országnak. Ezúttal 18 gépet ajánl a francia cég 2,7 milliárd frankért. A Dassault egy, a svájci parlament védelmi bizottságának küldött levélben tette meg új ajánlatát, amely bizottságnak még jóvá kell hagyni a Gripen beszerzést. A svájci kormány, hivatalosan ebben a hónapban hagyja jóvá a szerződést, amelyet végső jóváhagyásra terjesztenek a parlament elé.

Re: nincs cím

#476664 hAliG Előzmény: #476617

Akkor valamit rosszul mondhattak, vagy fene sem tudja.. Na mind1, ha legközelebb megyek akkor részletesebben egyeztetek Velük.

Re: nincs cím

#476600 hAliG Előzmény: #476591

Azt mondták, hogy akarnak koronglövész pályát is, legjobban az érdekel!

Régebben voltam jó párszor korongozni, két fegyver volt, amivel lőttem elég sokat,

egy Bettinsoli Diamond meg egy IZS 27 Sport.. A pontos típusokra már nem emlékszem, de a Bettinsoli ütött rendeset, 100 lövés után az arcom másnapra bekékült :) Mivel ez egy vadászfegyver volt alapból, nem sportra volt kitalálva..

Az IZS kényelmesebb volt, de olyat szólt a csővégen lévő apró lyukak miatt, hogy amikor nem vettem fel fülvédőt (nem is tudom miért), akkor "meg lehetett süketülni".

Re: nincs cím

#476596 hAliG Előzmény: #476591

Mindegyik fegyver tetszett, de ha véleményt kellene írnom, akkor a P22 kis játékszernek tűnt, illetve a kispuska is. A kispuskával nagyon pontosan lehetett lőni. A Colt már erősebb volt (érthető) és glockra azt mondom, hogy na igen, az már igazi pisztoly.

AK 47-nél is komolyabb visszarúgásra számítottam, de élmény volt a lövés vele. Kicsit balra húztam el mindig, így miden lövés balra, nagyjából egy csomóba ment :) Mondták is, hogy egész jó lett így elsőre!

Nem számoltam annyira össze az eredményt, de a kispuska 8-9-10-es lett (nem távolra), a P22-őt elszórtam rendesen 6-7-8-as lett kb., de azért is mert gyorsabban ürítettem tárat.

Glockal meg valamiért mindegyik alá ment picit..

Re: nincs cím

#476592 hAliG Előzmény: #476590

Egyébként az éves bérlet/tagdíj 60.000 Ft, amiben korlátlan lőpálya használat, fegyver(típus) használat van benne. Lőszert fizetni kell.

Fél év tagság után lehet fegyvertartási engedélyt kapni, ha jól értettem.