Úgy látom eyg éves csúcs fölé mennünk nekünk is, de ezzel nem példálóznak :D
Úgy látom eyg éves csúcs fölé mennünk nekünk is, de ezzel nem példálóznak :D
Történelmi csúcson a görög és olasz CDS-felár
Egyre feszültebbek a befektetők a perifériális európai országok, főként Görögország kilátásai miatt. Az olasz mellett a görög 5 éves CDS-felár is új csúcsára emelkedett.
A görög állam csődkockázatát jelző 5 éves CDS-felár a Reuters beszámolója szerint 3950 bázisponton is megfordult, ilyen magasan még soha sem járt.
Az olasz csődkockázati mutató eközben szintén új történelmi csúcsára emelkedett, miután 505 bázisponton is járt.
Az elmúlt napokban ismét az európai adósságválság fejleményei kerültek a piacok figyelmének középpontjába, miután több kellemetlen hír is érkezett. Ezekről bővebben:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/tortenelmi_csucson_a_gorog_es_olasz_cds-felar.155197.html
:)
Nem is figyeltem, hogy ennyire megszaladt. A ft meg csak eléggé késve reagálta le.
A hufpln még így is 6% +ban van a májusi lokális cds alj óta.
Ugyanazt gondolom, mint a huf topikban: megy a miniparáztatás, és a nagytőke már döntött, beindult a carry trade. Venni fogják a ft-ot.
Nomura is veszi:
http://portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/itt_az_ido_szabadulj_a_forinttol_nomura.149364.html
engem is érdekel, de nm lehet erről annyit írni. külföld hisz a bejelentett reformokban, ennek a következménye a 270 alatti huf és az elmúlt időszakhoz képest alacsony cds. a csökkenő országkockázati felár meg jó mkinek: csökken az állam kamatkiadása, a bankok olcsóbban jutnak forráshoz a nemzetközi piacokon, usw.
Egyik kis kedvenc témám a a gazdaságban a CDS felár, de ez a topik itt nem pörög, kettőnket azért érdekel.
Mit szólsz ahhoz, hogy CDS-ünket nem zavarja semmi sem? 229en elég mutatós.
Felfordulás a devizapiacokon - rekordszinten a görög CDS
2011. április 14., csütörtök 14:35 (NAPI)
Jelentősen gyengült az euró a legtöbb nagy devizával szemben ma délelőtt. A kockázatkerülés erősödésével a forintot is adják, a régióban ez a legnagyobbat eső deviza.
http://napi.hu/tozsdek-piacok/felfordulas_a_devizapiacokon_rekordszinten_a_gorog_cds.480027.html
idézet CDS-re a cikkből:
Az euró hirtelen gyengülése az európai problémák kiújulására vezethető vissza. Többek között egy ma reggeli Irish Times cikk borzolta a befektetők idegeit, amely szerint az írek kimondták a bűvös átsrukturálás szót, vagyis egyre többen számítanak arra, hogy végül nem marad más megoldás, mint az adósságuk átütemezése. Emellett a görög CDS rekord magasságba emelkedett: 1080 pont fölött áll - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Ötvös Mihány a CIB senior deviza kereskedője.
Ma is kijött egy cikk cds felárról.
http://portfolio.hu/gazdasag/szemet_gyonyorkodtetoen_ugrottunk_le_a_szegyenlistarol.147579.html
Egyébként tegnap olvastam is, hogy a legmegbízhatóbb adatokat a cikkben is említett Markit adja, de sehol se értem el náluk magyarországi cds-t. Ha neked összejön, akkor majd írd meg.
http://www.markit.com/cds/most_liquid/markit_liquid.shtml
http://www.markit.com/en/products/data/cds-pricing/cds-pricing.page?
10.27es a cikk.
még jó hogy előtte nyitottam a topikot, mert így mindig megelőzöm a gondolataimmal a híreket :)
pont ezt taglaltam most OTP topikban, ahol beraktam egy emelkedő háromszöget, mire Ricsi berakta hozzá az erről szoló linket, még jó, hogy több hete ezt a képet linkelgetem oda is :))
jajó, hülye vagyok, itt a pf-es cikk
És a pénteki 5 éves usd cfd értéke pontosan annyi bloombergen, mint amit a cikkben említenek. (246).
Egyébként ha megnézed az 5 éves eur cfd értékét, akkor láthatod, hogy a bloomberg charton is megszakad január után, de csak a charton.
Sokkal,
az lettem okosabb, ha látom előbb a folyamatosan csökkenő cdsünket akkor megerősít, nem gondolkodom abban a pillanatban shortban éppen, csak ha fordul, de azt forinttal együtt észrevesszük majd.
Sajnos a mai frissítést nem látok még a charton. Április 01-i dátum van, remélem ha már usákok is felkelnek, vagy estére lesz új értékünk.
Fogalmam nem volt, hogy 250alatt vagyunk, de az iszonyat jó érték. Na mindegy most majd figyelem!
Ezt az euribor-bubor különbözetet hogyan kell értelmezni? Hol látni?
Örülök neki :) És most mivel lettél okosabb? :)
Euribor-bubor különbözet még mindig nem elég jó a spekiknek a ft shorthoz :(
Hát kollega..
idei legnagyobb segítséget kaptam a linkkel ,-))
HÁLÁS köszi! Megérte nyitnom topikot neki!
sálálálálááá
Nem tudom. A lenti két bloomberg linken van € és $. Nem értek cds-hez. Lehet, hogy a $ és €-ban kibocsátott adósság cds-e? Azt nem hiszem, hogy a lenti két cds ugyanazt fejezné ki $-ban és €-ban, mert akkor nagyobb lenne a különbség.
Kattintásra nem jön be, mert a fórummotor levágja a link végét, be kell másolni böngésző címsorba.
Magyar szuverén adósság van csak hazai vonatkozásban nem?
Köszi a linkeket, megnézem..
és ha megtaláltam amit szeretnék jelzem majd.
de már nagyon hiányzik az életemhez.
Ha már van topik, akkor linkelek még. Cds ticker kódok és linkek kigyűjtve egy blogon:
http://www.distressedvolatility.com/2010/07/nice-to-see-cds-quotes-credit-default.html
http://workforall.net/CDS-Credit-default-Swaps.html
Eddig azt hittem, hogy a CDS felárat a forint eszközökre publikálják, de bloombergen van külön usd és € felár.
http://www.bloomberg.com/apps/quote?ticker=CHUN1U5:IND
http://www.bloomberg.com/apps/quote?ticker=CHUN1E5:IND
És ezek megegyeznek a többi adattal (portfólió, datastream, cma). Ezek szerint nem is létezik HUF CDS? Egyébként állítólag a bloomberg cds adatai nem megbízhatóak.
Lemaradt a CMA oldalának a linkje:
http://www.cmavision.com/market-data
egyébként állítólag a hazai CDS lejött 300pont alá, 280környékére?! Ha jól hallottam.
Sziasztok!
Kedves Kollegák,
valaki legyen kedves megmondani CMAn hogyan nézhetek aktuális CDS-eket.
Eddig ott reálba berakták naponta többször, de be kellett reggelni az utóbbi időben a belépéshez. Reggeltem de így sem tudok belépni, bénázok.
Teljesen vak vagyok a pályán friss aznapi pár órás CDS-ek nélkül.
Így aki tud, ide tegyen CDS linkeket, grafikonos nagyon jó lenne.
ITT a CMA honlapja ott van a sovereign risk monitor..
aki megfejti hogyan látható frissen, hogyan lehet reg után látni belépni, belépőkódot adna megköszönném.
Vagy van a másik:
DBresearch
Ez meg nem működik január 18 óta.
Mi van itt? eltitkolják a CDS-eket idén??
Szóval nagyon kéne segítség.
Köszönöm