devizahitel
Kissherceg Előzmény: #825882Él Felsőgödön egy hattagú család, amelynek reménytelennek tűnik a helyzete. Három huszonéves lány, az anyjuk és a két nagymama osztozik egy házon. Ők is egy család a sok közül, akik 2004-ben devizahitelt vettek fel svájci frankban. A kezdeti 4 milliósból mára 21 milliós tartozásuk lett, a törlesztőrészletet évek óta nem tudják fizetni, és mindennap azon aggódnak, vajon épp aznap kerülnek-e utcára.
Vonatok robognak el a töltésen a fejünk mellett, miközben a család házához tartunk Felsőgödön. A nap rettentő élesen tűz, a kapuk mögül kutyák ugatnak meg minket. Elmegyünk a száraz füvű focipálya mellett, a kapukon nincs háló. Akkor még nem tudunk a rövidített útvonalról, ezért a telefonos térképet nézegetve próbáljuk megtalálni a helyet, ahol már várnak ránk, amikor egy bicikliző nő megáll mellettünk: „Szerintem hozzánk jönnek." Kiderül, valóban. Ő a három lány anyukája.
A fehérre festett emeletes ház egy zsákutca végén van, az egyik ablakban kiszúrok egy fehér macskát, aki minket néz. A két nagyobbik lány rögtön elénk jön, és beterelnek az alsó szintre.
Összesen hat nő lakik egy fedél alatt: a három lány az anyjukkal az emeleten, a két nagymama pedig a földszinten osztozik. Nincsenek társaság nélkül, öt macska él még velük együtt a házban, mindegyik mentett, azt mondják, nincs szívük otthagyni őket az utcán, pedig a legidősebb lány még allergiás is a macskaszőrre. Az egyik macska folyton a lábamhoz dörgölőzik, amikor az anyai nagymama szobájába bezsúfolódva beszélgetni kezdünk.
Történetből és személyes tragédiákból nincs hiány. Négy ember egyszerre kezdi el mondani az életét. Az anya hallgatag, egyelőre kimarad, a legfiatalabb lány pedig még nincs itthon, dolgozik. Hónapokig ő volt az egyetlen, Vácon eladó egy könyvesboltban.
Timi, a 24 éves kőművessegéd
Nővére a találkozásunk után pár nappal kapott állást, műszaki asszisztensként kezdett dolgozni. Ottjártunkkor azt mondták, ők egyszerűen nem találnak munkát, legalábbis olyat nem, ami bármennyit is javítana a helyzetükön. Vagy épp igen, de a fizetést valahogy nem kapták meg, vagy olyan munkabeosztással, amikor már nem tudnának hazajutni este Felsőgödre. Az utóbbi időben inkább csak alkalmi munkáik voltak, amikből jött némi pénz, de nem elég, pedig azt mondják, bármit megcsinálnak.
„Kőművesként segédkezem néha: betonozás, ablakberakás, de gyakran nem fizettek ki, lehúztak, főleg azért, mert lány vagyok, pedig tudom, hogy mindent meg tudok csinálni" – mondja a középső lány, Timi, aki most huszonnégy éves. A nagymamák szomorúan bólintanak, az egyikük még azt is elkezdi sorolni, mi mindent tanultak a lányok. A két idősebb, testvér, Niki és Timi szinte ugyanazt az utat járta végig, az érettségi után OKJ-s képzésen kereskedők lettek, most pedig folyamatban van a második, szoftverfejlesztői képzésük. A legkisebb, Viki az érettségi után elkezdte ugyanazt, de ott kellett hagynia, mert tudta, hogy munkával és pénzzel kell segítenie kell a családját. Az anya a gerincsérve miatt ugyanis május óta nem tud dolgozni, előtte minibálbéren volt.
„Ezt a házat én építettem egyedül 1974-ben, tégláról téglára, két gyerekkel egyedül. Dolgoztam és tanultam egész életemben" – mondja az egyik nagymama, Elvira. Férje ivott, nem dolgozott, nem volt jó ember, ezért váltak el. Első fia – a lányok apja – pár éve szétvált az anyától, és új életet kezdett. Másik fia Down-kóros volt, ő meghalt. Később több szakmát is tanult, pedikűrözni, asztrológiát, de diplomát szerzett természetgyógyászatból. „Nem vagyok jó tanuló, de kitartó vagyok. Tudtam, hogy csak így lesz jövőm" – mondja erről Elvira.
Valószínűleg az unokák is innen örökölhették a szívósságukat. Megmutatják például a kertben a gyökerestül kivágott, majd összedarabolt barkafát, aminek ketten álltak neki, vagy a parkettát, amit azután tettek le, hogy felverték a járólapot. Férfimunka, mondanák rá sokan, de itt huszonéves lányok estek neki.
Egy ház, hat nő, megszámlálhatatlan tragédia
A másik nagymama, Vera évek óta pereskedik, mert 2010-ben másik lánya daganatos betegségét hibásan diagnosztizálták, emiatt pedig félrekezelték, rossz kemoterápiát is kapott, rossz műtétet végeztek el rajta. Végül már a váci kórházban azt mondták neki, meg kell csapolni a lánya tüdejét, mert folyadék van benne.
„A fejét ide rátette a vállamra, két kezével szorította a kezem, hátulról látom – három év alatt millió csapolást láttam –, hogy a daganatot szívják le. Ránéztem a főorvosra, abban a pillanatban kikapta a tűt, leragasztotta a helyét, és kiszaladtak. Mondja a lányom, hogy egy óra múlva ébresszem fel, de kérte, hogy ne menjek ki, maradjak ott. Negyedóra múlva lilul a szája, gyorsan hívtam be a doktornőt. Engem félrelökött, odament, megnézte a szemét, azt mondja nekem: meg fog halni! Ott a feje fölött. Ha nincs közöttünk a lányom, akkora pofont adok neki, hogy a szekrény adja a másikat. A kezemben halt meg."
Abban az esetben, ha valakit félrekezelnek, kártérítést lehet kérni. Vera megállapodott egy ügyvédi irodával, akik azt mondták neki, a kórházak nem ismerik el az orvosi műhibát. Erre írt a kórházak betegjogi képviselőinek, akik segítségével kiderült, hogy egyáltalán nem keresték meg őket a nő ügyvédjei. Most már nem is a kórházakkal, hanem az ügyvédekkel pereskedik.
Vera a lánya halála után három évvel a lakásmaffia áldozata lett, akkor került ide a többiekhez a házba.
Négymillióval kezdték, már csak huszonegymillió van hátra
A család legnagyobb terhét mégis mind a hatan együtt cipelik: 2004-ben svájcifrank-alapú devizahitelt vettek fel a ház felújítására és az emeleti rész befejezésére. A hitelük 4 millió forint volt, kedvezményes törlesztéssel, havi 21 ezer forinttal kezdték.
„Eddig is úgy volt, hogy ha valami nagyobb dolgot akartunk venni vagy csinálni, akkor vettünk fel kölcsönt, de azt kifizettük. Következő kölcsön, és kifizettük. Nagyon sokszor vettem már fel kölcsönt, hiszen egyedül voltam. Ezért nem féltem felvenni 2004-ben sem" – mondja az egyik nagymama, Elvira.
Aztán amikor a forint-frank árfolyam összeomlani látszott, egy ismerős hatására – akiről később kiderült, hogy banknak dolgozik – a svájci frankot a szintén nem szerencsés jenre váltották át. Ekkor már 8 millió forintnyi hitelt kellett fizetni, 2012 környékére a havi törlesztőrészlet aztán már 200 ezerre rúgott. Ekkor hagyták abba a fizetését, mert már nem volt rá több pénzük.
2018-BAN, TIZENNÉGY ÉVVEL A NÉGYMILLIÓS HITEL FELVÉTELE UTÁN OTT TARTANAK, HOGY MA 21 MILLIÓ FORINTNYI HITELÜK VAN MÉG HÁTRA.
Törlesztőrészlet helyett már végrehajtás van a nyakukban. Bármikor azt mondhatják nekik, hogy menniük kell a házból.
Ahelyett, hogy menne le a tartozásunk, hiába fizettük rendesen évekig, a 8 millióból még mindig van hátra 21 millió, és még mennyit fizettünk. Már ötször lefizettük a tartozásunkat. Minden egyes tégláért én dolgoztam meg, én kínlódtam végig. És most ahelyett, hogy 72 évesen pihenhetnék a megérdemelt nyugdíjammal, attól kell félnem, hogy a híd alá kell feküdnöm. Nem ezekkel a feltételekkel vettük fel a kölcsönt. Nagyon lerongyolódtunk
– mondja elkeseredve Elvira.
Próbálkoztak a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül eladni a házat, de a bank egyszer sem fogadta el az ajánlatát. Ezután az OTP Ingatlannal is leszerződtek, hogy adják el ők a házat; azt ígérték, nem lesz gond. „Másfél év alatt nem hoztak két érdeklődőt. Aztán jöttek, hogy mivel velük voltunk szerződésben, de nem lett eladva a ház, így bedőlt a hitel, és innentől nincs törlesztőrészlet, hanem fizessük ki egy összegben" – mondja erről a legidősebb lány, Niki.