Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

matgab Előzmény: #820850

Van egy hozzád egy lelkileg nagyon hasonló barátom. Mindig mindenből azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy az egyetlen megoldás az, ha öngyilkos lesz majd. Nem most, de belátható időn belül.

Iskoláit jól végezte, több diplomája van. Jól menő vállalkozásukban kezdett el dolgozni, ami ma már nem megy annyira mint régen, de azért elpörög, szép vagyont sikerült belőle felhúzni. Mindig volt több jó autó a házban, mindig több lakásuk volt (mármint az utóbbi 20 évben).

Soha nem kellett megküzdenie semmiért, kivéve a nők kegyeiért. Mert vhogy annyira negatívan állt hozzá a nőkhöz, "hogy miért kellene ő egy nőnek, mikor ő egy lelki roncs, mikor neki mindig valami betegsége van (hipochonder amúgy -sztem több orvosi tudása van , mint a legtöbb orvosnak, mert állandóan a saját bajait kutatja). Mindig azt mondta, hogy 5 évvel ezelőtt szúrta el és neki már vége, semmi értelme. És nem is volt neki nője szinte soha. Mondtuk neki, hogy oda kell menni a csajokhoz, de nem úgy, hogy barát, akiből a barátság után majd összemelegszenek - mert a nők nem erre vágynak, hogy odasomfordálj és utána észrevétlenül becsúsztasd a kukidat- hanem lépj oda férfiként és tudasd vele (ne feltétlen beszéddel), hogy mit akarsz. Hogy te a pasija akarsz lenni, illetve ő lehet a barátnőd, ha jól viselkedik. És nem otthon kell üldögélni, hanem menjen le tánctanfolyamra, iratkozzon be nyelviskolába, kezdjen el sportolni valahol ahol nők is vannak, menjen el dolgozni egy céghez, ahol vannak női kollegák és ott nyomuljon. De ő nem... Ő nem akar rátukmálni egy selejtet a nőre , mint egy autónepper...

Aztán idestova 20 év után olyan történt vele, amire mindig is vágyakozott...! Összejött egy olyan nővel, aki külsőleg megfelel neki (mert az igényeket nem tudta leadni), aki kvázi gyerekkora óta ismeri és elfogadja, olyannak szerette amilyen, nem kellett megjátszania magát, a nő gyakorlatilag felszedte.

Élhetne boldogan. Igen, de mit csinál?? Azt hiszitek boldog? A f@szt! Most , hogy már megvan egy olyan nő, akiért 20 éve epekedik, akiért a bal kezét vágta volna le, ha garantálták volna neki, aki mellett végre élvezhetné az életet, mit mond?

Azt, hogy nem jó, mert a nő nem tud már neki szülni, mert 40 és kifutott a korból és ő mennyire vágyik egy gyerekre. (No nem azért, hogy családja legyen , illetve egy gyereke akit felnevelne, hanem pl. azért mert retteg, hogy öreg korában egyedül magányosan marad egyébként. Illetve, hogy a saját szüleinek szeretné megadni azt az örömöt, hogy azoknak legyen egy unokája!) Az hogy a gyerek az olyan mint az üres lap, olyan lesz az élete, amilyen energiákat a szülő beleöl, abba bele sem gondol!

És most azt mondja, hogy már neki mindegy, mert beteg amúgy is , a nőre is rájött, mint fogalom, hogy az nem egy piedesztálra emelt szent-punci, akivel csak rózsaszín ködben leledzik az ember, hanem annak is vannak igényei elvárásai, az is csak ember...

Meg , hogy hiába kapna most egy olyan csörgőt, amire gyerek korában vágyott, ma már kitörölhetné vele... "Mert ha 5 éve jöttek volna össze..."

Szóval mondhatod, hogy te egyáltalán nem ilyen vagy, de a negativitás , illetve a másban való hibakeresés, defetizmus, pesszimizmus, valami külső hatástól várni a jó dolgokat, az valahogy nagyon hasonló mindkettőtökben...