Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

prospero Előzmény: #768568

"Míg nem látod be, hogy nem szabad nőket erőszakolni, addig semmi értelme veled arról vitázni, hogy mennyire akarják, vagy nem akarják az erőszakot és ez mennyire fáj, vagy nem fáj nekik. Más szinteken közelítjük a problémát és nem szeretnék a te szintedre kerülni."

Jó ez az a nőket megerőszakolni, mint képi megjelenítés, csak éppen azt felejted el, hogy 2010-ben több, mint 2/3-dal nyert a Fidesz - a régi szabályok szerint is, és az emberek töke tele volt a PC-vel, meg a ballib gazdasági terrorral, aminek következtében valóban egzisztenciális nemi erőszakot szenvedtek el. Alkotmányt módosítani pedig erős társadalmi támogatottság mellett lehet, konkrétan ha bírod a parlament 2/3-ának támogatását. A Fidesz ezt a támogatást megszerezte, az emberek rájuk szavaztak, támogatták őket, és 2/3-hoz juttatták őket. Milyen nemi erőszakról is beszélünk akkor? Azok pedig, akiket az emberek ezen a 2010-es választáson elzavartak - konkrétan a ballib oldalt - gyakorlatilag alig több, mint 10%-ot közelítő támogatás mellett - még azt a 10%-ot sem voltak hajlandóak képviselni, akik rájuk szavaztak, majd ezek után teleordibálták a világot, hogy itt nincs demokrácia, amit Te úgy fordítasz le, hogy nemi erőszak történt. A nemi erőszak igaz, de úgy, hogy konkrétan a ballib oldal még le is szarta a saját szavazóit, miközben erőszakot tett.

""Hit és erkölcstanoktatásról szóló példád, -"hogy hitoktatáson nem tudnak kárt okozni" beszédes"

Hogy ez neked mit mond és milyen szemforgató következtetést vonsz le belőle, teljesen hidegen hagy. Megnyugvással tölt el a tudat, hogy évi akárhány órában képtelenek átmosni az agyát."

A levont következtetés: nem érted a hitet, (esetleges pozitív hozadékait az életben), de megnyugvással tölt el, hogy képtelenek átmosni a gyermeked agyát, azaz milyen jó, hogy a gyermeked sem fogja megérteni soha. (Zárójel: Persze ha baj van, úgy igazán, akkor Istenhez fohászkodik mindenki. Még az a hívő is, aki abban hisz, hogy nincs Isten, és még ráadásul abban is hívő, hogy nem mosták át az agyát. Miközben ez már régen megtörtént: sikeresen távol vagy tartva Istentől egy globális agymosás következményeként.) A dolgok nem történnek csak úgy, minden alkalommal, amikor Isten szóba kerül (gyerek hitoktatásra megy pl), Isten kopogtat nálad, mert még nem mondott le rólad és a gyermekedről sem.

Túlköltekezés: "beláttad végre, hogy ezek is ugyanolyan mértékben túlköltekeznek. Ez a kamatfizetéses történet netto marhaság"

Mivel mindaddig, amíg az áht egyenlege negatív, túlköltekezésről beszélünk. De ebből van a fenntartható túlköltekezés, meg a fenntarthatatlan túlköltekezés.

Ha a Fidesz kormány ugyanolyan mértékben költekezne túl, mint ballib kormányok, akkor átlag GDP 6-7%-on kellene pörgetniük a GDP arányos hiányt. Mert 2002 óta ezek voltak a hiány adatok %-ban:

8,9%; 7,1%; -6,4%; -7,8%; -9,3%; -5,1%; -3,6%; -4,6%;

2010 óta meg ez:

-4,5%; -5,5%; -2,3%; -2,5%; -2,5%; -2%;

Arról se felejtkezzünk meg, hogy államadósság 2002-ben GDP 53%-án állt, és a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem ehhez hasonló számmal adták át az országot Orbánnak, hanem GDP 83%-on egy 7%-os hiányt termelő választási költségvetéssel.

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int039.html

Szóval ne állítsunk már olyat, hogy az Orbán kormány is "ugyanolyan mértékben túlköltekezik.", mert pontosan 2015 évi hiány háromszorosa jelentene ugyanolyan mértékű túlköltekezést, mondjuk a 2015 évi 1192 milliárd forint helyett 3576 milliárd jelentené ugyanazt. Mondjuk ez azt jelentené, hogy lehetne háromszorozni a fizetéseket minden szinten. 1 évig mondjuk, utána meg az özönvíz.

"Az megvan, hogy amennyivel 98-02 között növelte az adósságot, annak meg a feri fizette a kamatait" Pontosan így van. Ez volt olyan 600 milliárd kamat anno. 2002-ben a hiány 1549 milliárd forint volt kb., amiből örökölt kamat volt 600 milliárd. Tehát 2002-ben a 900 milliárdos túlköltekezésen túl az összes kamatkiadás ment még államadósság növelő tényezőnek.

2010-ben a hiány volt 853 milliárd, a Megyó-Gyurcsány-Bajnai ballib kormánytól örökölt kamatkiadás meg volt 1345 milliárd. 2010-ben nem hogy nem volt túlköltekezés, hanem a kamatból közel 500 milliárdot törlesztettünk, és "csak" az örökölt kamat fennmaradó része ment államadósságba.