Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Re: 300 000 Suzuki önerőre

Előzmény: #634106

"De én értem, le is írtam, hogy a magyar nőknek össze kell kapni magukat, ahhoz, hogy meglegyen a kettes születésszám, 3-4-5 gyereket kell vállalni, ellensúlyozandó a gyermektelen és egygyermekes termékeny háztartások 70%-os arányát."

Mint írtam, nem erről van szó. Egyszerűen arra kell koncentrálni, hogy legyen kettő.

"Csak Te vedd észre, nemhogy a kettőt, de az elsőt sem vállalják az emberek. "

Éppen azt vettem észre, hogy az EGYET BEVÁLLALJÁK, ezt mutattam meg! Mert ugye az EGY gyerek esetében MINDEN családot kell érteni, amiben LEGALÁBB EGY GYEREK VAN!!! Márpedig a 40 év alatti egyedüllálló háztartások száma marginális!! Éppen te mutattad be! Éppen azt mutattam be, hogy az EGY GYEREK NEM KÉRDÉS! A KETTŐ A KÉRDÉS!

"kettes szám körül ingadozott, majd 1974-1979 között ismét kettő fölé emelkedett, csúcsértéke 2,38 volt ezen időszak alatt. Azóta folyamatosan csökken"

Ez így igaz. FOLYAMATOSAN CSÖKKEN egy 1/x jellegű pályán, de szó sincs exponencilitásról.

"Halálozás ezen közben kb. ugyanúgy alakult arányait tekintve."

A halálozás lényegesen csökkent.

"Tehát értelmetlen arról vitatkozni, hogy a Ratkó korszak egy hamisítás, mert azért átlagos 3 gyerek vállalása még nem fenntarthatatlan..."

Kolléga úr, a ratkó korszak azért hamisítás, mert anélkül már jóval korábban csökkenni kezdett volna a reprodukciós ráta, egyebekben pontosan azért, mert lecsengett a háború vége utáni hurráoptimizmus (mint mindenhol a világban). Ergo, semmi csoda nem lenne a reprodukciós ráta folyamatos csökkenésében, ha nem lett volna a hamisítás.

"tudom, hogy számodra nem problematikus a kettőnél kisebb születésszám, hogy elérjünk a piréziek szintjére, de ebben nem tudok egyetérteni Veled... "

Két különböző dolog a nem probléma, és a ne törődjünk vele. Én nem azt mondtam, hogy ne törődjünk ezzel (habár nem én írtam az ideális állapotnak a 7 milliós magyarságot), hanem azt mondtam, hogy a gyerekvállalás támogatását adójóváírásból és a MÁSODIK gyerekre vonatkozóan tegyük meg, mert az első gyerekre vonatkozó oszkogatás csak kátrányosításban manifesztálódhat, hiszen teljességgel nyilvánvaló, hogy ez a fajta rendszer az EGY GYERMEKES (TUDOD, A CÉLCSOPORT) CSALÁDOK SZÁMÁRA SEMMIT SEM JELENT!

"A halálozások száma pedig mondjuk évi 130 ezer lesz."

Miért? Háborúra készülsz? Egyre kisebb a mortalitás, pont ezért nem csökken a lakosságszám. Esetleg nézzed meg a várható élettartam alakulását és máris rájössz, hogy miért nincs gond. Tudod a valóság az, hogy annyival csökken a társadalom létszáma, amennyivel a halálozások száma meghaladja a születésekét - és ez ennyire egyszerű, ha a bevándorlással, egyebekkel most az egyszerűség kedvéért nem foglalkozunk.

"És egy 150-190 ezres éves populáció volt képes 90-70 ezer gyereket vállalni! És ez bizony drámai! Már az 1,4-es arány is drámai csökkenés, de ez! ez döbbenetes!"

Miért gondolod, hogy a 150-190ezres volt a normális? Mert most úgy állítod be, mintha az normális lett volna. Ezt mire alapozod?

"Az időskori élettartam fenntartása illetve növelése pedig horribilis összegeket emésztene fel, amit egy harmadakkora aktív populáció nem lesz képes kitermelni... "

Akkor most azt akarod mondani, hogy endlösungot a zidőseknek? Esetleg indítsuk be a "Logan's run" programot? Nem kívánságműsor az átlagéletkor növekedése, hanem TÉNY. Éppen ezért fontos az, hogy az időskor definíciója jóval későbbre essen, azaz egyre később lehessen nyögdíjba menni. Ennek megfelelően valójában csökken az eltartandó réteg IS és növekszik az aktív réteg IS, vagyis ebből következően kevesebb olyan új réteg kell, amely be akarna lépni a munkaerőpiacra.

"tehát még az az abszurd helyzet is előfordulhat, hogy technikai vívmányok ide vagy oda, orvostudomány fejlődése ide vagy oda, a születéskor várható élettartam csökkenni fog a termékenységi ráta mostani drámai csökkenése miatt!!!"

Ezt most te sem gondolhatod komolyan, ennek fuss neki még egyszer és gondoljad át, hogy ebben a kontextusban mennyire kontraproduktív is lenne a születésszám növelése.

"A harmadik pedig, hogy ahogy írtam a munkahelyek meg fognak szünni, mert 1,8 millió aktív nem fog tudni betölteni 3,8 millió álláshelyet:"

Ezért kell 3 millió aktívot csináli a nyugdíjbamenetel időpontjának a kitolásával. Pontosan mit nem értesz ebben a gondolatmenetben? Évente elmennek (DURVÁN HASRACSAPOK!!) százezren nyugdíjba, ha tíz évvel kitolod a határt, akkor 1 millió aktív marad a munkaerőpiacon. Hol a gond?

"ksh gyönyörű megfogalmazása szerint: . "Az aktív korúak számának csökkenése egyben szűkülő munkaerő-potenciált és gyengébb eltartóképességet is jelent."

Nem véletlenül írtam, hogy ne statisztikuskodj, ez a marhaság ugyanis arról szól, hogy egyebekben pontosan abból indul ki, hogy a munkalehetőség száma korellál a lakosság létszámához. Ez pedig nincs így. Magyarán szólva, nem mond mást, mint azt, hogy ha kevesebben adóznak, akkor kevesebb pénz lesz. Csodálatos. Már csak azt felejti el, hogy ha egyben csökken a kiadás, mert kevesebb lesz a nyugdíjban eltölthető idő, akkor kevesebbet is kell összeszedni...

"amire a másik felvetésed az időskorúak munkába állítása mellett az volt"

Ácsi! Én nem azt mondtam, hogy "arbeit macht frei, und los arbeit alte manner", hanem azt mondtam, hogy egyáltalán nem lesz szabad a 70-es generációt IDŐSNEK tekinteni a mi generációnk esetében. Magyarán szólva, nem szabad nyugdíjba engedni. Ez viszont csak akkor járható, ha nincs ott tömeges új belépő a munkerőpiacra, ugyanis ha van, akkor az öregeket nyugdíjba kell küldeni.

Tudod ez egyfajta puffer, azaz az, hogy a nyugdíjjal és az oktatással variálod a ténylegesen munkaerőpiacon eltöltött időt - a több oktatás és korai nyugdíj CSÖKKENTI a nyomást a munkaerőpiacon, a gyorsított oktatás és késői nyugdíj pedig növeli. Ergo, ha munkaerőhiány van, akkor elég a nyugdíjbalépés időpontját kitolni és rövidebb oktatást előírányozni, oszt meg is van oldva a probléma.

"hogy majd jön a bérmunkás... hát éppen ezt lenne jó elkerülni a születésszám 2-re emelésével."

Mert miért is? Sokkal jobban járnánk ha bérmunkás lenne.

"Németeknek sem jött be, pedig ott egy kicsit nagyobb a jólét."

Mert a németek elqrták, és ott ha de facto ne is, de de jure állampolgárságot és azzal egyenértékű jogokat kaptak a bevándorlók. Magyarán nem azt csinálták meg, hogy bérmunkásokat fogadtak, hanem azt, hogy IMPORTÁLTÁK A LAKOSSÁGOT. Ergo, ha jobban megnézed, mást sem tettek, csak előállították a 2-es születésszámot, csak oly módon, hogy importálták hozzá a naccsaládot is, aztán nem is gondoltak arra, hogy mi lesz akkor, ha ezek mind nyögdíjba fognak menni, amit ki is fognak nekik fizetni.

De facto éppen azt láthatod Németországban, hogy a születésszám emelése PONT NEM megoldás, mert a probléma ugyanaz marad, ha a munkahelyek száma és a szükséges munkaerő között NINCS korelláció. EZÉRT mondtam, hogy ne statisztikuskodj :)

"De a lényeg: kell a kettő gyerek... és iszonyú szembeszélben **** nehéz rávenni az embereket arra, hogy gyereket vállaljanak..."

Főleg akkor, ha az első gyerek születését finanszírozod. Ettől aztán biztosan sokan kapnak kedvet a második gyerek bevállására...