Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Zsiday - ingatlanárak

Előzmény: #625958

"Én járkálok sokfelé a világban, mindenütt egyre kisebb lakásokban laknak."

De nem is ennyibe kerülnek arrafelé a lakások! Illetve, egészen mások a bérleti díjak. Szvsz nem érdemes ilyen jellegű összehasonlítást tenni ennek a figyelmen kívül hagyásával.

"Most arról a rétegről beszélek, aki birtokolna egy 150-200 m2-es belvárosi lakást"

Van abban is igazság, amit mondasz, de ennél sokkal egyszerűbb válaszom van a felvetésedre: Egyrészről nincs ezen rétegnek már sok gyereke, ami több szobát igényelne (praktikusan ettől már önmagában elég a ""kisebb"" lakás), másrészről a szétaprózott belvárosi lakások döntő többsége eleve alkalmatlan "polgári ház vitelére", vagyis nagy méretű szobákból kialakított polgári lakások kialakítására. Értem ez alatt azt, hogy egy három szobás lakás a' 30nm-el számolva + egyéb helyiségek normális méretben önmagában 100-150 nm-t tennének ki - és ezzel nem mondtam valami igen nagy számot. Csak ilyenek nincsenek. Én pont ezért írtam, hogy az a réteg, aminek erre igénye lenne, az nem talál ilyen ingatlant, legfeljebb akkor, ha újra összenyitja a régi szétszabdalt ingatlanokat. Erre pedig egyre több helyen látok, illetve egyre több helyről hallok erre példát, hiszen a belső városrészekben ez az egyetlen módja a normális méretű ingatlan létrehozásának, akkorának, ami egy külvárosban saját házként még manapság is kis méretnek számítana.

"1). a közös költség baromi magas, mert az önkormányzat ugyan a lakásokat visszaadta, de a házhoz tartozó boltokat nem. Régen ezt úgy tervezték, a boltok bérbeadásából származó pénz megy a ház karbantartására."

Szvsz itt valami félreértésben vagy, a boltok bérbeadásából korábban sem ment a házhoz pénz, hiszen akkor is az önkormányzathoz ment a pénz. A boltok jellemzően a közös költséghez járulnak hozzá igen tetemes összeggel, a házak pedig jellemzően a szabad, vagy közös helyiségeket adják bérbe - ha tudják.

"Ez ma nincs így. egy 200 m2-es lakás mostani közös költsége 40 rugó kb."

És az sok szerinted egy 200nm-es lakás esetében? Mert szerintem nem, főleg ha ezt a 200nm árához viszonyítjuk.

"2). Egy ilyen lakást takarítani is kell. Ha feltételezem, az emberek dolgoznak, hogy ilyenben lakhassanak, akkor kell egy házvezetőnő, mondjuk havi 80-ért."

Feltételezzük azt, hogy tartasz egy takarítónőt, aki két hetente takarít, mondjuk ennek a tizedéért. Azért 200nm nem egy akkora hodály, hogy személyzetre legyen hozzá szükség.

"3). 200 m2 kifűtése sem olcsó mulatság, vegyünk évente 600 000 HUF-t (ez nem sok, nem mondhatod), így ez is havi 50 000. Számoljunk még 20 000 villannyal, meg 20 000 internet, telefon, kábeltv."

És? Az internet, kábeltévé, telefon, satöbbi pont olyan, aminél tök mindegy, hogy mekkora az ingatlan. A fűtés mindig drága, de arra van számos lehetőség, hogy olcsóbb legyen. Ugyanakkor újólag jelzem, aki 200nm belvárosi ingatlanban gondolkodik, annál nem hiszem, hogy az évi 600.000 HUF tétel lenne. Ez azért nem akkora nagy pénz, főleg ha azt vesszük alapul, hogy egy kis lakás kifűtése nem szükségszerűen olcsóbb, de még ha olcsóbb is, akkor is pénzbe kerül.

"Ha ezeket összeadod, kell egy ilyen lakás fenntartásához havi 210 000 HUF. Ez nem kevés."

Csakhogy ezt nagyon rosszul számoltad, mert nem kell hozzá ennyi. Az a különbözet amiről beszélünk, az pontosan a fűtésben és a közös költségben manifesztálódik, minden más ugyanis albetét és nem területfüggő. Tehát egy 50 nm-es lakás esetében megtakarítod az éves 450.000 HUF-ot és mondjuk 360.000 Ft-ot a közös költségben. Ez 810.000 HUF, ami 67.500 Ft különbség. Ez persze sokank tűnhet elsőre, de példának okáért egy "lakóparkban" a közös költség önmagában ennyi lehet egy kis lakásra. És ez egyáltalán nem nagy összeg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy egy 50.000.000 HUF-os lakásról beszélünk egy nem túl drága, ~250.000 Ft/nm-es környéken. Én nem hinném, hogy aki 12.500.000 helyet 50 millióért vesz lakást, annak ez a 67.500 "fájna" és emiatt menne kisebbe.

"És emellett a város "bája" már régen megkopott. Rengeteg arab, török, stb lakik errefelé."

Arrafelé lehet, de ez egyáltalán nem minden városra és egyáltalán nem minden körzetre igaz. Ugyanakkor én úgy vélem, aki igényes és ez nem tetszik neki, az nem 200 nm-be nem költözik az adott környéken, hanem 50nm-be SEM. Tehát szvsz ez sem jó érv.

"Az autód az utcán éjjel-nappal, vagy meglesz reggelre, vagy nem. Parkolni általában a házadtól messze tudsz."

Én nem tudom, hogy te miről beszélsz, én abszolulte Budapesten belül lakom, itt vannak irodáim, lakik több családtagom, és nem látom az általad említett problémákat. Én ha egy sarokkal arrébb kell parkolnom, már akkor is morgolódok :)

"A kirakatok nagy részében "kiadó" tábla, a többi boltban meg second hand kereskedések használt cuccokkal."

Ez mondjuk a Margit kőrútra igaz. De ez amellett, hogy nem a mi világunk miért lenne zavaró? Ha ebből élnek meg, akkor ebből élnek meg - ez nem igénytelenség, vagy elköltözési ok.

"Nem gondolnám, hogy erre kíváncsiak lennének az emberek."

De miért kellene ezt nézegetni? Szvsz magadból indulsz ki és ezért tévedsz, szvsz futtass le egy keresést mondjuk az ingatlan.com-on és próbálj meg 100nm-nél nagyobb lakást keresni a belvárosi környezetben a jobb kerületekben. Meg fogsz lepődni, hogy mennyire nincs ebben a nagyságrendben ingatlan, mert vagy a sokkal kisebbek vannak a piacon, vagy az elképesztően drágák. A kettő között gyakorlatilag egy ménkű nagy űr van, aminek többek között az az oka, hogy ezen a területen az előző századfordulós ingatlanok vannak, amik a mai életmód számára használhatatlanok a marha nagy hallal és piszok pici fürdőszobával és keresni kell azokat, aminek legalább két fürdőszobája van.

"Mármint az a réteg, aki a fent említett összeget rá tudja költeni havonta a lakására."

Nem értek veled egyet, ennél jóval többe kerülne egy családi ház fenntartása (ahol senki sem döbbenne meg a 200nm-es méreten egyebekben), ha pedig az az agglomerációban van, akkor ennél jóval többe kerülne annak a megközelítése és az abból való bejárás is.

Csak ezt nagyon sokan el szokták felejteni. Azt, hogy nem az ingatlan fenntartási költséget kell nézni, hanem az életmódét. A garzonlakások divatja például teljesen lecsengett, igény persze van rá, de arányaiban már messze nem akkora áron, mint korábban.

Mondom, nézz csak körül, láthatsz a belvárosban szép nagy alapterületű ingatlanokat PAPÍRON, aztán majd nézzed meg az alaprajzukat, amihez képest az amorf amőba egy négyzet alakú szabályos szerkezet. Olyan kusza, össze-vissza, két ablakkal rendelkező százötven négyzetmétereket találhatsz, amiben egy(!), azaz EGY darab hálószoba van és egymásból nyíló szobákból áll az egész.

Hát persze, hogy akinek van pénze, az nem ilyenbe költözik bele, mert ezek a szó legszorosabb értelmében használhatatlanok. A kisebbek még csak-csak, mert ott elmegy, hogy 70nm-re van két ablak, de a nagyoknál ez valami döbbenet. Az igazság az, hogy számos épület lebontása és újjáépítése egészen más képet rajzolna ki erről a piacról, most leginkább az a helyzet, hogy akinek van 50 millája egyben, az inkább vesz egy telket a III-XI valamelyikében és felhúz magának egy családi házat - egyebekben ugyanekkora méretekben.

Amit viszont senki nem kérdőjelez meg, mert az "érthető" :)