Re: nincs cím
gufoo Előzmény: #535705Hogy diplomatikus legyek, azt mondom, félreérthetően fogalmazok akaratlanul. Direkt rákerestem, hogy hányszor írtam le a "profit" szót, mert mindig ezt hozod fel nekem, pedig azzal én is egyetértek, hogy az állami cégeknél nem a profit maximalizálás a kizárólagos cél. Viszont nem is erről beszélek, de hogy ne ismételgessem magam, egy példán keresztül szemléltetem:
Azzal nincs semmi (helyesbítek: nem feltétlenül van) baj, ha az állami vállalat egy valamilyen célja elérése érdekében olyan beruházást hajt végre, melynek nettó jelenértéke negatív. Azzal viszont igen, ha a beruházási forrással nem optimálisan gazdálkodik, vagy eleve a célmeghatározás téves. Pl. 20ft helyett 50ft-ért vesz savanyú cukrot, ráadásul kiderül, hogy ez a fajta nem is elég savanyú, mi több, a végén kiderül, hogy akinek vette, az nem szereti, bár azért megeszi, de végül kirohad tőle a foga. Kiderül, hogy donald rágót kellett volna venni, de a köv. 3 éves stratégiába különféle áttételek miatt úgy kerül be, hogy PEZ. És ez ismétlődik, a vezetők meg néha cserélődnek, de nem a hibáik alapján, és ezért nem is jobbakra, hanem az éppen aktuális politikai akarat szerint.
Nem mondom, hogy a nem állami cégeknél minden klafa, de azt gondolom, hogy a fenti eset sokkal ritkábban fordul elő. Nem azért gondolom így, mert olyan okos vagyok, hanem mert volt tapasztalatom mindkettővel és én ezt tapasztaltam.
Az a véleményed meg, hogy benn kell tartani az embereket az állami cégekben, mert mindannyian a Hungary Holding részei, és az se baj, ha 3szor többen ülnek benn, mint szükséges, hát ez számomra nagyon fura mentalitás. Csupa nem termelő, de fizetést kapó ember. Az igaz, hogy munkanélküliként többe kerülnek az államnak (pénzügyi szempontból kizárólag, mert egyébként nagyon rossz példát mutat ezzel), nade akkor sem a benntartáson, hanem a termelő munkahelyek létrehozásán és a megfelelő minőségű és irányú képzéseken kell tevékenykedni.