Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

lagwagoner Előzmény: #526831

""tehát te is az elején lemondtál egy magasabb életszínvonalról"

És ezt ma már igen súlyos hibának tartom. Nem a magasabb életszínvonalról lemondást természetesen, hanem a túl sok lemondást. Mert nem lehet később pótolni.""

Túl sok lemondás, túl sok lemondás. Persze értem én, hogy UTÓLAG átlátod, hogy kisebb lemondással is elérhetted volna a sikerességet, valamint hamarabb a boldogságot (és ezen tapasztalatodat tovább adod). Azonban az elején ezt nyilván NEM TUDHATTAD, és a sikeresség esélyének növelése érdekében lemondásokat tettél. Most utólag persze hogy látod, hogy nem kellett volna (hasamra ütök) 90%-ra felemelni a sikeresség bekövetkeztének elősegítésének esélyét azzal, hogy lemondásokat teszel, hanem elég lett volna 70% esélynövelés is és inkább mellette hagyni "magadra" is több időt. Igen utólag mindig tiszta(bb) a kép, többeknek (és persze vannak a meg nem értett zsenik), mint előtte. De ezt te se láthattad előre, illetve ha láthattad is, nem kockáztattál (úgy érezted nem kockáztathattál) azzal, hogy nem adsz bele apait, anyait karrieredbe. Azaz erre azt szoktam mondani, hogy az ember mindig jól (pontosabban helyesen) dönt is, hisz abban a helyzetben az ő személyiségével, habitusával, környezeti behatások figyelembevételével, tehát ezen faktorok eredőjeként más döntés nem hozható . Hiszen, ha azt mondod, de a helyünkben így vagy úgy cselekednél akkor, ( vagy Te magad most úgy cselekedtél volna, hogy.... ) abban az esetben a faktorokat kicserélted (idő, gondolkodás, látásmód, személyek).

Ezzel nem azt szeretném állítani, hogy életünk eredendően determinált, de az adott döntések, a körülmények (ide sorolva a személyiséget is) adottak, egy személyhez rendeltek. és persze a tanácsokat is lehet adogatni :-)

Mindenesetre ahogy a külső körülményeket látom, érdemes lehet "konzervatívabb" (szebb szó a spórolásra, felhalmozásra :-)) vagyonkezelésre átállni szerintem az elkövetkezendő (korábban említett) 3-18 hónapban, még ha a habitusába ez nem is fér bele (főleg ahogy hallom -ma is - hogy ismerősök között mennyien lettek munkanélküliek illetve mennyien keresnek munkát. Valamint, ahogy ismerős vállalkozó ismerősöm megkért hogy (mivel én nem tudom elszámolni) kérjek neki mindenhol közületi számlát, nagy segítség ez neki). Ez valamit jelent...fundamentum, szentiment szempontjából.

"Ahhoz nagyon komoly munkát kell a megtakarításba fektetni, de akkor meg az abba fektetett munkának a gyümölcsét élvezed, egy kvázi másodállás fizetését :)

Viszont mivel nem dolgozol majd 8 órában (BME-i gépészmérnök egy gyárban), hanem csak napi egy órát (aki tőkejövedelemből akar élni, annak olyan portfoliót kell kialakítani amit csak "csinosítgatni" kell időnként /persze ettől lecserélődhet a teljes portfolio egy év alatt is, de az all-in jellegű teljes vagyon ide oda rángatása naponta hetente, nem szofisztikáltságra vall és ez valóban nem biztosít biztos jövedelmet, ez munkaértékű spekuláció/ árfolyamok átnézése, hó végi portfolióösszesítés, pár havonta részátcsoportosítások (hisz ebben is érdemes követni a nem korreláló kecsegtető papírok beválogatását), ami szintén nem több mint 1 óra: pár telefon és enter :-))

Nyilván -rbbj "Szokatlan válasz RBBJ blogbejegyzésére."- utalva a szolid napi 1-2 óra hírolvasás (nem kereskedés miatti), forumozgatást is lehet időráfordításnak venni (jogosan), de lehet személyiséghez (már) hozzátartozó időtöltésnek is.