Re: Egyjanicsár nem adja fel!
nemtoom Előzmény: #465872Ha elolvasnád a vonatkozó beírásodat, akkor most nem kellene megint négert-sikálni. Elkezdtél bűvészkedni az előjelekkel, aztán azt a cikket idéztem vissza, amit egy másik topicban te tettél föl, előjel nélkül. Így az egész magyarázkodásod mehetett volna a másodlagos nyersanyagok közé, de nem, neked akkor is nyomatni kell. (Egyébként semmi kifogásom ellene, legalább mi jót csevegünk.)
Közel négy évtizede vagyok adófizető állampolgár (bocsásd meg, ha én az átkost is annak tartom, de erről én nem fogok vitát nyitni) Nos azt tudom mondani, hogy a jelenlegi fidesznél nagyobbat kormányban még nem csalódtam, és döntően azért, mert náluk többet semelyik kormány nem vett még el az emberektől. És itt nem csak a pénzre gondolok, hanem azt, hogy a politika megítélésének soha nem látott mélységbe taszításával azt a kevés reményt és hitet is elvették a zemberektől, amit a választások előtt megcsillogtattak. Nem mondták el ugyanis, hogy a szebb jövő majd csak akkor jön el, ha a fideszes betonacélok belekötnek a betonba, és: emberek, amit ígérünk azt majd húsz év múlva kérjétek számon tőlünk, mert mi addig fogunk maradni.
Válasz - tudod 10 (max 12) sor.
Ui.: és ne mérgeskedj!