Re: ACN, az új Amway
Előzmény: #451550"Politikai szélirányokat hibáztatsz (nem fogok belemenni politikai párbajba, mert nem érdekel) -hozzáteszem jogosan - de egy jó vállalkozónak csak elég a jelenlegi miniszterelnök nevét tudnia, ne politizáljon (na ezért is fogok kapni, de tudod már én szeretek ábrándozni)."
Egyrészt, én nem katona vagyok, vagy egyéb hivatásos, akinek a pozíciójából kiindulva nem szabad(na) politizálni, másrészt hát ki a fenének kellene ebben az országban poltizálni, ha nem azoknak, akik itt vállalkoznak, harmadrészt, a politika Magyarországon sajnos azonosan egyenlő a pártszimpátiával, ugyanakkor a politika lényege éppen a politikai irányzat kellene hogy legyen, azaz az, hogy például valaki szociális (azaz, oszkogató típus), vagy vállalkozóbarát (vállalkozási adókat csökkent, fogyasztási adókat növel), mert ez a gazdasági környezet és a kiszámíthatóság alapvető fontosságú.
Éppen ezért, ha jobban megnézed, én magasról teszek arra, hogy melyik párt minek definiálja magát, én azt nézem, hogy A GAZDASÁGBAN mit csinál, illetve, hogy amit csinál, az milyen hatásokkal van a vállalkozásokra. Ebből a szempontból pedig most sokkal jobb, mint korábban volt, legalábbis a nyereséges, exportra termelő, vagy multiknak bedolgozó vállalkozásoknak, netán idegenforgalom, vagy határmenti települések kereskedőinek és vállalkozóinak, vagyis azoknak, amelyek nem csak megforgatják a pénzt, hanem talicskázzák be az országba.
"Egy sikeres, anyagilag független vállalkozónak (figyelem: ortodox leszek, direkt, hogy kiakadj :-))) csak a keresletet és kínálatot kell figyelnie a profit, bocs ÁRRÉS szemmel tartásával. Hogy mi hogy kivel miért az csak energiafecsérlés (ámbár tanulságos persze)."
Ebből is látszik, hogy mennyire nem a valóság talaján állsz :) Hiszen, amikor egy hónappal(!) január előtt még arról megy a vita, hogy lesz-e januártól az a cégforma és adózási rendszer, amelyben dolgozol, akkor Hogyan, mégis HOGYAN lehetne azt megoldani, hogy ne foglalkozzak a politikával? Ember, hiszen naponta döntenek az életemről, nemhogy öt évre előre, hanem lassan egy hónapra(!) előre sem lehet tervezni. Egy évre előre meg már húsz éve nem lehet. Ez pedig nem normális, mert egy vállalkozás így nem tud arra koncentrálni ami az alapvető feltétele lenne, hanem arra kénytelen koncentrálni, hogy hogyan fog egyáltalán tudni működni! Azon cégeknél persze, ahol talicskával tolják ki az extraprofitot az országból ez természetesen érdektelen, de egy KKV-nél, ahol szinte MINDIG a működőképesség határán táncol valaki, ott nagyon nem mindegy, hogy éppen mennyivel szándékoznak a hitelei kamatát emelni, avagy mennyi lesz az árfolyam, ami meghatározza a bevételeit. Most hogy mást ne mondjak, nem viccelek, nem komolytalan, amit írok, nekem NAPONTA(!) kell Cash Flow-t és év végi táblázatokat frissítenem, mert annyira gyorsan változik minden. De még mindig nem tudom, hogy mennyi bért lehet, avagy kell majd januártól adni az alkalmazottaknak(!), mert még mindig nem fogadták el ezen szabályokat.
Ilyen környezetben az általad felvetettek nem egyszerűen illuzórikusak, nem légbőlkapottak, hanem tipikusan tankönyvi leírások egy álomvilágról, amelyben a piac szabályozza a vállalkozásokat és amelyben a jobb vállalkozás nyer. Nem így van.
"Egy jó vállalkozó apátiával túllép ezen, nem borul ki :-))"
Egy jó vállalkozó nem hagyja, hogy elkúrcsányék kirabolják, elvegyék a vagyonát, de akkor sem szereti, amikor erre emlékeztetik, azaz arra, hogy mekkora erőfeszítést és anyagi ráfordítást (amit természetesen SENKI sem térít meg) igényelt az, hogy ne fosszanak ki, ne söpörjék ki a padlásomat olyan ügyben, amelyben egyébként - természetesen - teljességgel ártatlan voltam. EZ Magyarországon ugyanis NEM kifogás. Ilyen környezetben kell egy vállalkozónak dolgoznia. Bezony.
"Én se lennék különb egy ilyen korszak után."
Már megint egyetértünk :)
"De itt megjött a remény: PONTOSAN EZEKRŐL A MARGINÁLIS ADÓCSALÓKRÓL BESZÉLTEM!!"
A marginális adócsalás elleni küzdelem olyan, mint a kábítószer elleni küzdelem. Tipikusan reménytelen, és valójában a küzdelemben sokkal több az ártatlan áldozat (lásd mexikói drogbandák háborúja), mint a tényleges bűnös. Ráadásul mindez sokkal többe kerül, mint amennyi hasznot hoz, elég megnézni a tömeges vagyonvizsgálatok szalldóját - lett 2000 milliárd behajthatatlan adósság, amely korábban ebben a formában nem létezett, mert nem volt kimutatva. Megérte erre több száz milliárd tényleges adóforintot kidobni? Nem.
Egyébként is, az EVA egy dologra mindenképpen jó volt: Bebizonyította azt, hogy a vállalkozók reális és elfogadható adómennyiséget nem csak hajlandóak fizetni, hanem akár többet is fizetnek a kiszámítható adózásért és gondtalan alvásért, mint amennyit korábban befizettek. Minden akkori riogatás ellenére ugyanis valójában több adóbevételt szedett már be a következő évben az állam, mint előtte. Mindez persze nem azt jelenti, hogy előtte ezen vállalkozások adót csaltak, hanem éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy TÖBBET hajlandóak fizetni a nyugalomért, azért a biztonságért, hogy nem fog egy finánc önkényesen számlákat kivenni a könyveléséből, mert nem tetszika pofád. Innentől az irány teljesen egyértelmű: Olyan adórendszer KELL, amiben megéri adót fizetni, olyan adórendszer, amelyben nincsenek kiskapuk, mert akkor azonnal megnő az adófizetési morál, egyszerűen azért, mert a kevesebb adót MEG LEHET FIZETNI és azt az emberek MEG IS FIZETIK.
"(függetlenül az összegtől, persze a politikai vállalkozások okozták a legnagyobb károkat ahogy ezt írtad már), ha visszanézed hozzászólásaimat (ne tedd, ne fáradj vele), nem általánosítottam, pedig ezt tisztán leírtam."
Az adócsaló terepjárós vállalkozó szerinted hol szinonímája a politikai vállalkozásoknak? :) Csak kérdezem ;)
"Pedig szokj hozzá, így volt és így is lesz."
Akkor ezt az országot el lehet temetni, mert meg is érdemli, hogy eltemessék. Az az ország, amely nem képes azt felismerni, hogy az eltartóit gondozni kell, és nem felzabálni, az megérdemli az éhen döglést. Na pont ezt felismerve húzott el innen úgy 10-20.000(!) vállalkozás a Felvidékre, hogy ott megcsinálja a tátrai kistigrist, hiszen a Szlovák GDP számottevő részét éppen az ott adózó magyar cégek adják. Elkúrcsány már megmondta, hogy akinek nem tetszik az itteni vállalkozási rend, annak el lehet menni, ne akard, hogy tényleg komolyan vegyük azt a paprikajancsit.
"Vállalkozók, munkavállalók, nyugdíjasok, diákok stb. mind kivannak akadva, le vannak strapálva, hangulatuk rossz. Senki nem akar rosszat a másiknak, de bűnbakra mindig szükség van, nem?"
Erre írtam: Oszd meg és uralkodj. Illetve azt, hogy mindenki TÖBBET AKAR AZ ÁLLAMTÓL, mert AZ NEKI JÁR, mert EZ A SZOCIALIZMUS. Egyszerűen úgy tekintenek a vállalkozók által megtermelt adóra, mintha az az állam kegyéből született volna, és az állam tenné azt lehetővé, kvázi mintha még mindig cucializmus lenne, amikor az összes vállalat az államé volt. Kétségtelen, hogy ebbe persze nagy mértékben belejátszik a privatizáció is, de pont a KKV szektorra még csak ez sem igaz.
"Kérdeztem csinált-e piackutatást költségvetést, mintha japánul kérdeztem volna"
Briteknél, ameriakiaknál a vállalkozás egészen mást jelent, nekik azt jelenti, hogy megpróbálsz valamit. Kiállítasz egy sajtfecnit, amire ráírod a végösszeget, majd összeadod az egészet, kiszámolod az adót és kész. Máig nem felejtem el, amikor annak idején idejött egy kanadai cég főkönyvelője a rendszerváltás után, és kérte a könyvelést, majd amikor odatoltuk neki a két talicskányi dokumentumot, akkor felháborodott, hogy miért akarunk mi sumákolni, tessék, itt van két A4 oldal, egyikre írjad fel a kiadásokat, a másikra a bevételeket, a végén húzz egy vonalat, oszt ott van, hogy mennyi után mennyi adót kell fizetni, ne akarjuk őt átk*rni! Hát mit mondjak, eltartott egy darabig az, amig angolul sikerült neki elmagyarázni, hogy "nálunk így működnek a vállalkozások".
USA Delaware államban átalányadó van, ha azt befizeted, akkor (azt hiszem) nagyjából 10.000.000 HUF-nak megfelelő éves bevételig egyéb adóterhed NINCS. Persze, hogy érteni se fogják, amiről beszélsz :)
"Szóval kell hibáztatni valakit: zsidók, elmúlt nyóc év, szabadkőművesek, vállalkozók, politikusok, kommutisták."
Bocsánat, de az elmúlt 10 év nem lózung, hanem ténykérdés. Ezen pont nem lehet vitát nyitni szeritnem.
"Üres lózungok, részigazságokra épített bűnbakok. Sajnos el kell viselned ezeket a rosszalló tekinteteket."
A rosszalló tekintetre ügyet se vetnék. De az irígy, sunyi, el kell rabolni, hogy másoknak adva azok élhessenek jobban tekinteteket nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert az nem büszkeség, hanem hülyeség. Ha pedig ezek szaporodnak, akkor megint nem igazán teheted meg, hogy azt mondod, hogy ez téged nem érdekel. Ahhoz kicsi vagyok, hogy fegyveres őrökkel védhessem a rezidenciámat, tehát ha a sunyi, rabló, finánc tolvajbandák megjelennek, akkor nyilván célpont lennék, könnyű préda. Hogy lehet ezt nem érteni?
"Azt ki mondta, hogy nem tudnék venni terepjárót kp-re (nem csak Nivát vagy Dustert, mielőtt lefitymálsz :-))?"
Szerintem nem az volt a téma tárgya, hogy te milyen autot tudnál venni magadnak, én egyebekben én pont nem ezen mérem le azt, hogy valakinek milyenek az anyagi lehetőségei.
"Csak véleményem szerint fölösleges olyan dolgot venni, ami nem termeli ki saját költségét, majd profitot."
Nem járhat minden vállalkozó BKV-vel.
"Magánszemélynek plazma TV-re, nagyobb kocsira felvenni hitelt baromság."
Megint attól függ, hogy mi a konkrét eset. Ha például elromlik a régi TV, akkor ma már a plazmák ára a béka feneke alatt van, annyi, mint a legenda születésekor egy hagyományos TV ára. Ha pedig jön a több gyerek, akkor a nagyobb kocsi szükségszerű és nem rongyrázás, pláne nem baromság ;) Ezért nem szabad általánosítani.
"Hidd el nagyon sokan tapasztalatlanul vágnak bele a dolgokba, paraszti ész nélkül."
De hát kolléga úr, én ezt pontosan tudom, csak én éppen arra tettem rá a hangsúlyt, hogy ezek vannak többségben Magyarországon, mivel kényszerből vállalkoznak és nem azért, mert szeretnének. Egy olyan országban, amiben háztartási elszámolást nem tudnak az emberek csinálni, ott hogyan tudnának vállalkozni? Csakhogy ezért nem szabad őket sem lebecsülni, sem felsőbbrendűen lenézni, hogy "hülyék", hiszen kényszerből teszik, amit tesznek, mert próbálnak a felszínen maradni és megélni. Ezek között még akkor sem találsz VALÓDI adócsalót, ha nagyítóval keresel, egyszerűen azért, mert ahhoz is hülyék - többnyire őket b*sszák át a számlagyárosok, akik megússzák, őket meg kifosztják, mert ugye "adót csaltak".
"Egy kockás papírra se vésik fel a kiadásokat bevételek."
ABBAN igazad van, hogy aki ennyit sem tesz meg, annak nincs esélye az életbenmaradásra. ABBAN meg nekem, hogy ezt azért nem teszik meg, mert nem képesek rá. Ugyanakkor az, amit leírtál, ÖNMAGÁBAN is bele tud vinni teljes tévedésekbe, mert ez csak a töredéke annak, amire egy cégnél figyelni kell. Ez nemhogy nem elég, hanem alapnak is kevés.
"Csak a józan gondolkodást tudom átadni (ne nyiss az utcában 26. számítógépes boltot stb.)"
Pedig látod, megint tévedsz, lásd London, Tottenham court road példának okáért, ahol 1000 elektronikai bolt van (volt?), mert pont arra jöttek rá, hogy ha egy helyre koncentrálódnak, akkor a vevők is oda jönnek és akkor MIND meg tudnak élni. A régi zsidó vicc is erről szól:
- Apám, nyitok egy halasüzletet.
- Jó fiam, de a Schwarz utcában tedd!
- De hát apám, ott 120 halasbolt van már most is!
- Éppen azért fiam, mert ahol 120 halasbolt megél, ott megél a 121. halasbolt is.
Mondjuk példának okáért :)
"A bruttóm után én fizetem (munkavállalói járulék), de ő vonja le ez tény, de értem mit akarsz mondani."
Akkor OK :)
"Senkit (sokakat inkább, hogy ne szólj meg) sem kényszerítettek pisztollyal, hogy vállalkozzon."
Nem tudom elégszer leírni, hogy mennyire nem vagy tisztában a magyarországi viszonyokkal. Egyszerűen az a divat, hogy a cégek számlát kérnek, és arra fizetnek, alkalmazottat pedig nem vesznek fel. Ebben az esetben a pisztoly fejhez fogása korrektebb eljárás lenne, mint az a kényszer, hogy VAGY vállalkozol, VAGY nem lesz (adott esetben a teljes szektorodban) munkád. Annak idején volt is egy olyan történet, hogy az APEH elkezdte ezeket a vállalkozói szerződéseket "színlelt szerződésnek" kinevezni, és elkezdte mindkét félen a bűntetéseket behajtani. Na akkor egy ideig gyorsan alkalmazni kezdtek mindenkit, de utána erre is megtalálták a megoldást. Példának okáért hasonló dolgot említettem meg a másik topicban az örzés-védelemmel kapcsolatosan.
"Előnyök, hátrányok tudod."
MUSZÁJ. Ezt kihagyod.
"Azt mondod (tudom, hogy nem így érted) nekem könnyebb, mint egy átlag vállalkozónak? Nem tudom."
Igen, könnyebb, a vállalkozók igen jelentős száma cserélne veled, mert minden szempontból jobb életed van. A vállalkozók döntő többsége csak vegetál, vagy még azt sem. Ha pedig jól is keresel, akkor főleg cserélnének veled. Csak nem tudnak, mert nem tudnak a helyedre pályázni. DE ha ne adj Isten outsource-olnák a te pozíciódat, akkor hamar rájönnél arra, hogy még akkor sem lenne esélyed a megtartására, ha számlaképes lennél, és te lennél a világon a legjobb. Erre max akkor lenne esélyed, ha a kiszervezést végrehajtó multi megkeresne, hogy akkor inkább dolgozhatsz neki, és akkor csinálhatod tovább a munkádat. Persze alkalmazottként nem vesz fel, mert nincs státusza az adott pozícióra, viszont számlával nyugodtan mehetsz hozzá.
Csak a kíváncsiság kedvéért, egyrészt mit tennél, másrészt minek neveznéd ezt? És amikor kiderülne az is a számodra, hogy bár ugyan ugyanannyit számlázhatsz nettóban, mint amit kaptál a cégnél a kezedbe, abból a töredékét tudod csak megtartani az egyéb adók, céges költséges miatt, akkor nem igyekeznél minden módon költségeket generálni, hogy legalább annyit megtarthass a pénzedből, miközben ingerülten figyeled, hogy egyébként a téged foglalkoztató, és egyébként SEMMIT sem csináló multi simán zsebreteszi adott esetben nem csak a nettó béred-teljes bruttó béred közötti különbséget, hanem valójában még annál is többet kap? Mit tudnál tenni, hogy ne így legyen?
"Ha így van, akkor örülök, mert valamit jól csinálok. (nem fogok belemenni jó magyar szokás szerint, a ki tud jobban panaszkodni játékba :-))"
EGYELŐRE jó vagy így a cégednek.
"Jól vállalkoztam arra, hogy munkavállaló legyek, hisz valahol én is vállalkozó vagyok: bérbe adom munkaerőmet (értem én hogy akkor lennék az, ha kényszervállalkozó lennék, lehet eljön az is sajna) ahogy korábban valaki írta."
Így van, és azért cserébe, hogy nem költségelhetsz kapod a cafeteriát, a fizetett szabadságot(!), a betegszabadságot, nyugdíjat, amelyekről egy vállalkozó többnyire nem is álmodhat. Ez az ára annak, hogy nem költségelhetsz - hiszen neked NINCSENEK költségeid, a teljes bevételed megtarthatod és magadra költheted.
"Akkor szerintem nem olvastad vagy ellentmondásban vagy önmagaddal megint :-) Ő pont azt írta, hogy a KKV nem hatékony rendszer nagyarányban, csak az átláthatatlanságot növeli. 1000 disznót 1 nagyvállalat hatékonyabban dolgoz fel, mint ha 100 cég egyenként 10 disznót nevelne. Erre kérdeztem rá, sajna ugye nincs archívum vakmajomnál."
Ööö, akkor másra gondoltam, utoljára nem ezt írta.
Egyebekben a KKV valóban nem hatékony, de ez egy ritka kártékony gondolatmenet, mégpedig azért, mert valójában a nagyvállalatok azért "hatékonyabbak", mivel kevesebb élő munkaerőt alkalmaznak. Ennek megfelelően valójában úgy termelnek MAGUKNAK profitot, hogy komoly társadalmi problémákat okoznak, amelynek az ellensúlyázásra viszont egyáltalán nem fizetnek meg elegendő adót, illetve, azt sem ott, ahol a problémákat okozzák.
Magyarán, egy ország számára MINDIG, de MINDIG a KKV-k jelentik a megoldást és a jövőképet, egyszerűen azért, mert csak ez a szektor képes felszívni a munkaerőt. Ha a KKV szektor gyenge, akkor az ország elveszik, ha a KKV szektor erős, akkor meg bármit kibír.
És momentán ez a szektor az, ami éppen a halálán van, de most legalább már vegetál - amit ha a hazaáruló költségvetése életbelépett volna, akkor már nem lehetne elmondani, mert a csinovnyik által elképzelt adórendszerben MIND bedobta volna a törölközőt, mert kitermelhetetlen adót írt volna elő a számukra.
Ennek megértéséhez lásd a fenti példámat a kiszervezésre (amiben hazaáruló él és lubickol, mert az a világa és azokat szolgálja ki), az ágazati különadó ugye annak alapján jön ki szinte minden szektorban, amennyit egy multi fizet ki egy alkalmazottnak. Ha viszont kiszervezi a tevékenységet, akkor az ágazati fizetés nem csökken (hiszen abban az ágazatban már nem fog foglalkoztatni!), ugyanakkor tőled, alávállalkozótól azt várnák el, hogy annyi adót fizess a nettóból, mint amennyit eladdig ő fizetett a nettód után. Értelemszerű a teljes csőd, mert ezt még adócsalással sem lehetett volna kompenzálni.
És ebben az országban EZÉRT nem lehet politika semlegesként gazdálkodni, mert ilyen szinten nem hagyták békén a KKV szektort. Nem véletlen az sem, hogy én már szeptemberben(!) felkaptam a fejem az EVA kapcsán, mert gyanús volt az, hogy az áfa emelésével egyidejűleg (egyébként értelemszerűen!) nem korrigálják az EVA kulcsát legalább ennyivel. S lőn, nem engem ért készületlenül az, ami történt, és így már nyugodtan mondhattam azt, hogy a 37% mellett még maradok EVA-ban is, mert kiszámoltam, kikalkuláltam azt, hogy mi lesz ebből. Node kérlekszépen, ha nem lett volna EVA, akkor kezdhettem volna előlről, ha 40% lett volna, akkor megint nem tudtam volna, hogy mit csináljak, és akkor tessék most elmondani, ha ezzel ennyit kell foglalkoznom, akkor:
Mikor érek rá az általad említett álomvilágra, azaz üzletet keresni, meg kopogtatni, meg úgy egyáltalán hol lenne érdemes, amikor a potenciális megbízó ugyanúgy nem tudja azt, hogy tud-e velem szerződni, illetve ha igen, akkor hogyan?