
Jól tetted, ez a megfelelő hozzáállás.
Nem a technológia hatásosságát vitatom, az orosznál semmiképpen, hanem alapból mindent elutasítok, amit a féreg kormány le akar nyomni a torkomon. A kínai meg szar, ami bizonyított.
Már túl vagyok rajta, ma késő délután a Moderna lett harmadiknak. Az az igazság, hogy én jobban bízok a hagyományos vakcinákban, mint ezekben az új technológiákban. Az oroszoknak sok tízéves tapasztalatuk van benne, gyerekkorunkban is valószínűleg ezeket kaptuk.
Elnézést az Off-ért, de ha közületek valakinek van megalapozott véleménye pro vagy kontra, arra röviden kíváncsi lennék.
Miért most tetőzne, mert a tetvek éppen azt hazudják?
Miért nem akarod beadatni?
Én gondolkodás nélkül beszúratok mindent, ami véd ez ellen a szar ellen. Persze nem a kínai meg ruszki löttyöt.
Adasd be, ne vacillálj.
Off-topic:
Hogy állsz a COVID oltásokkal/oltásokhoz, konkrétan most a harmadikhoz? Úgy emlékszem, hogy az utazási lehetőségek miatt a felajánlott lehetőségek közül a harmadikat, a Pfizert vagy a Modernát fogadtad el. Én 2 Szputnyikon vagyok túl, és most, legalábbis ebben járvány tetőzési fázisban nem igazán szándékoztam felvenni a harmadik oltást. De ha mégis, akkor a Modernára gondoltam.
Szóval te, esetleg más fórumtagok, hogy állsz/álltok ezzel a kérdéssel?
Elnézést az Off-ért, de érdekelne a véleményed/véleményetek.
Van egy "csésze alakzat" lehetőség is egy jó nagy rés közti célárral. Abból lehet, hogy be akarnak zárni valamennyit.
Ha egy reggel nagy réssel nyitnánk felfelé, akkor sziget alakzat is lehet belőle!

Jó reggelt, sziasztok!
Köszönöm a remek chartokat, elemzéseket Lenthor!
A ma hajnali aljtól a mostani csúcsig lehet egy befejezett 5 hullámos szerkezet és korrigálhat le 15300 környékére?
5 percesen a vélt 3-as és 5-ös csúcs között mintha látszana egy kis divergencia.
Ez valóban érdekes lesz, illetve az, hogy mit csinál 15480 és 15600 körül, ha felmegy odáig.
Sziasztok, jó reggelt!
Lenthor, köszönjük a nagyon jó elképzeléseket és chartokat. A ma
éjszakai mozgása szerintem mindenen túltett, ilyent még nem
láttam. Tegnap este elhúzták 15360-ig, éjszaka lerántották
15190-ig, majd most reggelre felhúzták 15400-ig. Szerinted mi volt a célja, a longosok kiütése vagy valami más?