Miért, a gyermekelhelyezési perek esetén hogy dől el mindig?
De ha szóbeli alapon dől el a beleegyezés, akkor két ellentétes állítás lesz a bíróságon egymással szemben. Hogy döntik el, h ki mond igazat, főleg ilyen metoo-zasok után.
Egy megoldás van, csak hármasban történő szex esetén tud dönteni a bíróság!
Ebben az esetben opciós kifutásról van szó!
Na, de mi a helyzet, ha egy nő sunyiban, se szó-se beszéd lekapja a melltartóját, melybe az azt nem viselő fél még nem egyezett bele?
Lehet perelni?
És mi van akkor, ha a nő csak 3 nappal utána egyezik bele a levételbe???
Igen.
Édesapám is azt mondta, hogy minden 5. ember kínai.
Mi pont öten voltunk a családban, ezek szerint valaki kínai volt.
De azóta se tudom ki.
Mondjuk rám a szüleim időnként ferde szemmel néztek.
Lehet, hogy közülük valaki?
Hát aszondják, hogy a nyugati világba az emberek kb 10%a meleg, a transz más kérdés, mert azokból jóval kevesebb van :)
Amúgy igen, valószínűleg ez a 0,000001% hangja...
10%? Ez annak a top 0,00001%-nak a hangja akik a világot uralni akarják. Mégcsak nem is az a 0,01%, aki transzneműnek vallja magát.
Csak a 0,000001% a média birtoklásával úgy fújja a passzátszelet, mintha a társadalom többsége követelné ezt.
Hát a szülőszobában pedig nem túl gyakori vendégek a transzneműek, hogy ott megsértődjenek.
megközelítőleg 10% akarata a 90%-al szembe... megkérdezte bárki is, hogy a 90% mit részesítene előnybe? ja nem... vicc egy világ..
Így állatiasodunk el fokozatosan, ha minden jellegzetes és karakteres dolgot lecserélünk íztelenre, szagtalanra, karakter és jelleg-mentesre.
Fokozatosan elvesszük a dolog élét, akarom mondani az élet.
https://noizz.hu/szines/anyatej-helyett-emberi-tej...
Remélem nálunk ilyen nem lesz.
Hát igen, ahogy a régi indián mozgás is tartja annak van mostanában nagy szerencséje , aki a saját feleségét szereti! :-)
érdekes, a helyett, hogy dugnának mint a nyulak, ezáltal levezetnék a felgyülemlett stresszt.. de inkább veszekednek, hogy ki mit nézzen a tv-be, vagy ki vigye le a szemet... :)))
https://magyarnemzet.hu/kulfold/megszaporodtak-a-v...
Sajnos bezártság idején a párok nem tudják a stresszt és a frusztrációt egy máson levezetni, ezért egymáson vezetik le.
Na és a titkos afférokat is nehéz ilyenkor megtartani.
Hmmm
Mindenekelőtt tisztáznunk kell néhány szó jelentését. A magyar nyelv nem ismeri az angolban használt "sex" és "gender" közötti megkülönböztetést, ezért jelzős szerkezetekkel operálunk: biológiai és társadalmi nemről beszélünk. A biológiai nem a reprodukcióban játszott szerephez kapcsolódó fogalom, a társadalmi nem pedig a társadalmilag meghatározott szerepelvárásokra, illetve az ezekből fakadó különbségekre és egyenlőtlenségekre vonatkozó fogalom.
Azt az archaikus, tudománytalan és ma már elég nevetséges megközelítést, mely szerint a férfi és női társadalmi szerepek egyértelműen biológiai különbségekre vezethetők vissza, nyugodtan elvethetjük. (Alapjuk az, hogy a gyerekszülés képességét egy kissé buta rövidre zárás segítségével kiterjesztjük minden gyerekekkel és háztartással kapcsolatos tevékenységre.) A biológiai és társadalmi nem szétválasztásának tehát egyértelműen van értelme.
A "gender-idelógia" elleni keresztes hadjárat a társadalmi nemek problémájába belerejti a többségétől eltérő szexuális orientációk és nemi identitások kérdését (?az anya nő, az apa férfi?), de az LMBTQ csoportok egyenjogúságának kérdésével most nem foglalkozom. Ami itt fontos: a nemek közötti egyenlőtlenségek kérdése részben emberi jogi kérdés, részben azonban társadalmi esélyegyenlőségi probléma, amelyről kell, hogy legyen mondanivalója a pedagógiának és az oktatáspolitikának is.
Csakúgy, mint a szociális státusz, az etnikai-nyelvi háttér vagy a lakóhely, a nem egyike azon társadalmi dimenzióknak, melyek mentén oktatási egyenlőtlenségek alakulnak ki. Amikor eltérő helyzetű társadalmi csoportok közötti oktatási egyenlőtlenségekről van szó, először mindig azt figyeljük, hogy e csoportok között kimutathatók-e oktatási eredményekben kimutatható (oktatási részvételre és tanulási eredményekre vonatkozó) szakadékok. Ha csak ezeket, a fiúk és lányok közötti teljesítménykülönbségekről szóló adatokat nézzük, azt látjuk, hogy
nem a lányok, hanem a fiúk oktatási sikerességével van baj.
Évismétlők és a tankötelezettség után lemorzsolódók, vagy a korai iskolaelhagyók arányában nincs jelentős különbség fiúk és lányok között. Tanulási pályák tekintetében viszont a különbség óriási: 2017-ben a fiúk csupán 27 százaléka, míg a lányok 41 százaléka tanult tovább gimnáziumban. A PISA vizsgálatok ? mint minden más tanulói teljesítménymérés is ? két évtizede minden országban, így Magyarországon is szívósan továbbélő komoly különbségeket mutatnak a 15 éves lányok javára a szövegértési kompetenciák tekintetében, a fiúk előnye viszont matematika és természettudományos kompetenciák terén általában a statisztikai hibahatáron belül mozog. Ahogy a magyar kompetenciamérés adatai bizonyítják, ezek a teljesítménykülönbségek természetesen sokkal korábban alakulnak ki, például a szövegértési kompetenciák fejlődésében hatodikban már sokkal több a kudarcot valló fiú.
A magyar közoktatásban jelenleg szinte minden tanuló mélyen a saját lehetőségei alatt teljesít, de a fiúk különösen.
A lányok iskolai sikeresség tekintetében kimutatható relatív előnye a munkapiacra kilépve viszont visszájára fordul:
a 20-24 éves korcsoportban a nem dolgozó és nem is tanuló fiatalok aránya 2018-ban a nők között kétszer akkora volt, mint a férfiak között.
Ha az iskolán túlra pillantunk, azt látjuk tehát, hogy szó sincs nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről. Férfiak sokkal nagyobb arányban kerülnek biztos megélhetést biztosító pályákra, átlagos jövedelmük magasabb, s a nők aránya vezető és/vagy magas presztízsű pozíciókban lényegesen alacsonyabb. Mindezt nem a formális iskolázottság magyarázza: 2018-ban a 25-50 éves népességben a diplomás nők aránya 33 százalék, míg a diplomás férfiaké csupán 23 százalék volt.
A PwC 2020-as ?Nők a munkában? jelentése szerint a legfontosabb nemi egyenlőtlenségekre vonatkozó indikátorok tekintetében nemzetközi összehasonlításban Magyarország átlagosnak mondható. Az OECD és az Eurostat adatai szerint a jövedelmekben kimutatható különbségek (gender pay gap) Magyarországon nem kiemelkedően magasak vagy alacsonyak; némileg nagyobbak, mint Lengyelországban és némileg kisebbek, mint Csehországban vagy Szlovákiában.
A többi visegrádi országhoz hasonlóan a nők részvétele a munkaerőpiacon valamivel a fejlett országok átlaga alatt van. A teljes munkaidejű foglalkoztatásban a nők részvétele Magyarországon a legmagasabb az OECD országok között, de a rugalmas vagy részmunkaidős foglalkoztatásban viszont alacsonyabb. A jövedelmi különbségeket nem csupán az okozza, hogy ugyanolyan végzettséget igénylő ugyanolyan munkakörben a nők fizetése sokszor alacsonyabb. Jelentős részben ez abból fakad, hogy a nők hatalmas mértékben felülreprezentáltak rosszul fizetett szakmákban, olyan ágazatokban, mind az egészségügy, a szociális támogató rendszer vagy az oktatás. Bizonyos szakmák annyira elnőiesedtek, hogy a legnagyobb természetességgel beszélünk nővérekről beteggondozók helyett, óvónőkről óvodapedagógusok helyett, tanítónőkről alsós pedagógusok helyett, védőnőkről ? nem is tudom mi helyett. A nők aránya a teljes munkaidőben foglalkoztatott pedagógusok között például 2018-ban 83 százalék volt, az átlagos pedagógusbéreknél is jóval alacsonyabb keresetű óvodai és alsós általános iskolai pedagógusok körében a nők aránya gyakorlatilag 100 százalék. A státuszkülönbségek kialakulásához végül az is hozzájárul, hogy a nők karrierje tipikusan sokkal nagyobb családi és háztartási terheik miatt nehezített pályán halad előre.
A félreértések elkerülése érdekében: az a tény, hogy a nemek közötti munkaerő-piaci és jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon regionális és tágabb nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően nagyok, vagy az, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek mértéke eltörpül a szociális státuszkülönbségek és etnikai háttér mentén kialakuló egyenlőtlenségek mellett, messze nem jelenti azt, hogy nem is léteznek. Lényegében egy esélyegyenlőségi problémáról van szó, tehát mindenképpen törekednünk kell a megszüntetésükre.
Térjünk vissza az oktatáshoz! Az igazi ? bár csak látszólagos ? ellentmondás a lányok nagyobb iskolai sikeressége és relatív társadalmi-munkapiaci sikertelensége között van. Ha ebben mélyebbre ásunk, az oktatáson túli egyenlőtlenségek mögött is találunk ? statisztikai indikátorokkal nem mindig megragadható ? oktatási problémákat.
A nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségeket a lányok oktatási sikeressége ellenére íratlan normák, értékek és attitűdök tartják életben. Mivel az attitűdök is tanulási eredmények, elméletileg itt is felvetődhetne a biológiai determinizmus egy ?modernizált? változata, mely szerint a férfi és női agy másképpen működik. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy e vélelmek alól az elmúlt két évtized agykutatási eredményei lényegében kihúzták a szőnyeget. Az agykutatás (neuroscience) folyamatosan szaporítja az úgynevezett ?neuromítoszok?, a hétköznapi gondolkodásba szinte kiirthatatlanul beleívódott, de az idegtudomány által cáfolt vélelmek listáját. Ilyenek például a ?jobb és bal féltekés? személyeké, az, hogy csupán az agyunk tíz százalékát használjuk, vagy hogy a férfiak és nők agya eltér egymástól.
Mindmostanáig egyetlen kutatás sem mutatott ki nem-specifikus különbségeket a szinaptikus hálózatok működésében, vagy az egyének közötti különbségekhez mérhető eltéréseket a férfi és a női agy morfológiájában. Viszont azt is tudjuk, hogy a tanulás formálja agyunk szinaptikus hálózatainak szerkezetét, tehát a nem-specifikus tanulás nem-specifikus kognitív és érzelmi képesség-különbségeket eredményezhetnek. Ezek a különbségek azonban nem velünk születnek.
Miután a biológiai magyarázatokat kizártuk, ami marad az, hogy a nemi egyenlőtlenségek újratermelődéséért felelős értékeket, normákat és attitűdöket megtanuljuk. A társadalmi szerepek és az ezekhez kapcsolódó identitások társadalmi konstrukciók, melyek megerősítése a legtágabban értelmezett tanulás (szocializáció) révén történik. Ez a szocializációs folyamat természetesen már a születéskor elkezdődik azzal, ahogy öltöztetjük a kisfiúkat és kislányokat, vagy azzal, hogy milyen játékokat veszünk nekik.
Egy ponton túl azonban az óvoda és az iskola a társadalmi nemi szerepek formálásában nem lebecsülendő szerepet játszó szocializációs szereplőkké lépnek elő.
Vannak például olyan kutatások, melyek azt bizonyítják, hogy a tanító néniktől ? anélkül, hogy ők ennek tudatában lennének ? jóval több figyelmet és pozitív visszajelzést kapnak az ?imádnivaló okos kisfiúk?, mint a ?csendes szorgalmas kislányok?. A gyerekek ezt nagyon pontosan dekódolják és alkalmazkodnak a ki nem mondott elvárásokhoz: a fiúk magabiztosak lesznek és feszegetik a határaikat, a lányok pedig vasszorgalommal csinálják otthon a leckét.
Jórészt azt is az iskolában tanuljuk meg, hogy melyek a fiús és lányos elfoglaltságok és szakmák, tehát jelentős részben az iskola terel minket külön utakra. Ez az oka annak, hogy a középfokú szakképző intézmények nagy többségébe szinte kizárólag fiúk vagy lányok járnak. A felsőoktatásban valamivel kisebb ugyan a szétválás, de ennek oka az, hogy a hallgatók döntő többsége gimnáziumokból kerül be. Még messze nem tudunk eleget ezekről a rejtett hatásokról, ezért nem kevesebb, hanem sokkal több gender-kutatásra és ezzel foglalkozó szakemberre lenne szükségünk.
Elintézhetnénk ezt a kérdést egyszerűen azzal, hogy a férfiak és nők (mint ahogy a többségétől eltérő különböző szexuális orientációjú és nemi identitású személyek) jog- és esélyegyenlősége az euro-atlanti kultúrkörben mára a civilizációs minimum részévé vált, de ennél jóval többről van szó. A figyelmet az is indokolja, hogy egyre nagyobb a szakadék az oktatás még mindig nagyon tradicionális nemi szocializációs szerepe, valamint a nemi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos egyre erősebb tudatosság és a társadalmi nemi szerepek változása között. Ez utóbbi két folyamat - adatokkal jól dokumentálható módon - Magyarországon is zajlik. Így például a PwC 2019-es európai közvélemény kutatásának eredményei szerint azoknak az aránya, akik nagyon fontosnak tartják, hogy a nőknek ugyanolyan jogaik legyenek, mint a férfiaknak:
Magyarországon a nők egyenlő jogait a férfiak 80 százaléka is nagyon fontosnak tartja. A nemek között egyenlőséget nagyon fontosnak tartók aránya persze Magyarországon valamivel alacsonyabb, mint számos nyugat-európai országban (Svédországban például 95 százalék), de a régió országaihoz képest magasabb arány mégis csak azt jelzi, hogy a magyar társadalomban is erősödik a nemi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudatosság. Ennek jele az is, hogy Magyarországon 1991 óta a hagyományos családmodellt előnyben részesítők aránya 60 százalékról csökkent a mai 26 százalékra. Az egalitariánus családmodell támogatottsága a régió országai között Magyarországon a legmagasabb. (Ez a pozitív attitűdváltozás nem vonatkozik a szexuális kisebbségekre, a magyar társadalomban rendkívül erősek a heteronormatív attitűdök.)
Szocializációs értelemben nem csupán a nemek közötti egyenlőség tekintetében látunk változásokat, de egyre erősebb az Európa nyugati felében már jóval korábban megfigyelt férfiak és nők közötti életciklus és életmód konvergencia is, amely jelentős mértékben érvényteleníti a nemek közötti hagyományos munkamegosztásról szóló képzeteket. Lássuk be: nincs sok értelme úgy tenni, mintha ezek a változások elkerülnének minket. Akkor sem fognak, ha éppen regnáló politikusaink ezt erősen akarják, ezért egészen elképesztő dolgokat írnak az alaptörvénybe vagy ostobaságokkal tarkítják az állami tanterveket.