Regisztráció Elfelejtett jelszó

NŐK & FÉRFIAK

Én az egész cikket egy n…

#861504 TrendMan Előzmény: #861494

Én az egész cikket egy nagy katyvaznak érzem, ezért nehezen tudok vitába szállni egyes részletekkel.

Kicsit olyan, mintha egy őrült naplóját próbálnám tételesen cáfolni.

Az általad kiemeltekkel sem értek egyet, illetve a másik oldalról nézve ugyanígy fel lehetne sorolni sok-sok vádpontot.

pl. szerintem sokkal több kislány van túlzottan elkényeztetve azért, hogy aztán felnőtt nőként semmi se legyen elég neki (persze ez fiúkkal is megtörténik).

Vagy ami az egyik oldalról akár agresszióként jelölhető meg, az a másik oldalról alkotóerő is lehet, olyan mint egy nagy erejű fegyver, amelyet így is meg úgy is be lehet vetni és kritizálni is.

Ha az ember az utcán sétál, sokkal több felszabadult kislányt lehet látni, és a kisfiúk alíg tünnek fel.

Ha egy gyerek magára vonja a figyelmet izgésével-mozgásával, hangoskodásával, felszabadultságával, az szinte mindíg egy kislány.

A kisfiúk (mondjuk 4-8 éves kor között) sokkal görcsösebbek, alíg-alíg mernek megszólalni, alíg lehet őket észre venni.

(Nem úgy hangzik, mintha a lányok el lennének nyomva.)

Érdekes dolog ez a heteroszexualitás normaként való kijelölésének az emlegetése, úgy hangzik mintha egy újkeletű, szándékos dologról lenne szó.

Mi lenne mondjuk, ha én idegen anyanyelvűként ide költöznék és elkezdeném emlegetni, hogy milyen furcsa, hogy itt a Magyar nyelv van kijelölve kommunikáció céljára?

Hiszen olyan sok más nyelv kínálkozik hasonló célra, akkor miért?

„Egy olyan társadalomban…

#861494 Tapasz Előzmény: #861415

„Egy olyan társadalomban, amely a heteroszexualitást jelöli ki normaként,”

Nem kijelöli, hanem AZ A normális.

#1 A férfiakkal mindenkinek nehéz

A lányokat máig úgy neveli a szűkebb és tágabb társas közegük, hogy ne legyenek túl magas elvárásaik a férfiakkal szemben: teljesen rendben van, ha nőként sok érzelmi és szexuális energiát tesznek a kapcsolatba, és alig kapnak vissza érte valamit – írja Fenton. Az, hogy nehézségeik vannak a pasikkal, már-már szükségszerű, hiszen mind tudjuk, hogy az „igazi férfi” egy kicsit érzelmi analfabéta, miközben persze aranyszíve van, csak nem tudja kimutatni. A nő feladata, hogy a szörnyetegben meglássa a szépet, hogy megszelídítse a férfiban tomboló vad ösztönlényt, hogy jobb emberré tegye a partnerét, aki néha agresszív, néha piál, néha szeretőt tart, de hát mit is tehetne, hiszen férfi.”

Ez egy hazugság

#3 A nő legyen passzív befogadó

„További nehezítő körülmény a szexuális irányultság felfedezésében, hogy a nőkre vonatkozó illemszabályok szigorúbbak, mint a férfiakra vonatkozók. Egy kislánynak korán megtanítják, hogy úgy kell ülnie, mozognia, viselkednie, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el a térben, és meg tudja őrizni az ártatlanságát. Ahelyett, hogy a társadalom a férfiak erőszakos magatartását előzné és büntetné meg hatékonyabban, a felnőttek atyáskodó módon inkább a serdülő lányok mobilitását kezdik korlátozni, amint a menstruációval, a mellek növekedésével aktuálisabbá válik a korai romantikus és szexuális tapasztalatszerzés lehetősége. Egyébként ezek a tilalmak sokszor már csak azért is álságosak, mert sajnos a legtöbb abúzus pont az otthonaikban éri a lányokat. A nők kontrollálása mellett azzal is számolni kell, hogy a női szexualitás napjainkban is más megítélés alá esik, mint a férfi szexualitás. Azokat a nőket, akik kíváncsiak, élvezik a szexet, aktívan utánajárnak a vágyaiknak, gyakran illetlennek, csalfának, ribancnak címkézik. Ez visszatarthatja őket attól, hogy többféle partnerrel próbálkozzanak, így inkább megelégednek azzal, ami jutott nekik, gondolván, hogy ez a női sors.„

Nem értek egyet.

„#4 Máshol vannak az intimitás határai

Persze a nők közötti gyengédséggel elfogadóbb a társadalom, de leginkább addig, amíg ez a férfiak vágyainak felkorbácsolását szolgálja.”

Nem igaz, csak a nők gondolják ezt.

Érdekes, hogy a 64 éves …

#860546 TrendMan Előzmény: #860545

Érdekes, hogy a 64 éves pornószínésznek a 25, 35 és 43 éves nők nem rúgták le a veséjét.

-- hogyan büntesselek? --

#852791 TrendMan

Érdekes, hogy nem az van az előtében, hogy benzinnel lelocsolták, és felgyújtották, hanen az áldozat édesanyja is a szexualis zaklatásról hadovál:

https://index.hu/kulfold/2019/12/06/india_eroszak_...

Mintha az előbbi sokkal súlyosabb tett lenne (szó szerint megérdemlik az ilyen elkövetők a halált!), mint a szexuális zaklatás.

már megint pedzegetnek

#851684 matgab Előzmény: #851551

Ja amikor a női focisták azon háborognak, h ők miért keresnek kevesebbet, mint a férfi focisták... Milyen igazságtalan... Bazzeg, tudjanak úgy focizni, mint a férfiak, akkor keresnének ugyanannyit, talán többet is, mert mégiscsak jobb csajokat nézegetni, ha tudnak ugyanolyan szép megoldásokat csinálni mint a férfiak.

Másik, amikor a Facebookon egy nő felháborodott azon, hogy a mult-kor történelmi portál egy tényleg nagyon dekoratív modellel hirdette magát. Hogy nem ezt várta el az ujsagtol, h ilyen szexista, meg h targyiasitja a nőket és egy ilyen "libaval" hirdetik magukat.

Aztán a model is bejelentkezett, h az anyukája töri tanár és szereti a történelmet és évek óta olvassa is az újságot és nagyon büszke, h ő is az egyik reklámarca volt az újságnak... De az okoskodó feminista, persze nem tudott leállni és beismerni, h attól még h valaki szép, az nem jelenti azt, h buta, sőt ezzel inkább ő az aki sztereotípizal és minősíti saját magát és mindenben csak a szexualitást látja...

már megint pedzegetnek

#851551 TrendMan

Úgy hallom, most az pedzegetik, hogy több női szobor kell a városba.

Elméletben ezzel nincs bajom, de akkor miért nincs több női író vagy több női feltaláló?

Ezt miért nem pedzegetik?

A legszebb, amikor az összes egy képen van. Mi lesz ennek a vége?

#849174 TrendMan Előzmény: #849098

Vajon a kattintás-számok hogyan alakulnak ilyen esetben?

A legszebb, amikor az összes egy képen van. Mi lesz ennek a vége?

#849164 Fornit Előzmény: #849098

Jók a programok, csak sok a köcsög :))

A legszebb, amikor az összes egy képen van. Mi lesz ennek a vége?

#849120 TrendMan Előzmény: #849109

Az emberiség még nem, csupán a birodalom omlik össze.

Szeged - Miskolc viszonylatban meg azt gondolom, hogy a lányok Miskolcon is jól néznek ki, viszont Szegednek van egy lokális multikulti-jellege, ami Miskolcnak nincs.

Szeged amolyan hármashatár-találkozási pont, ezért ott Magyar- Román-Szerb vonatkozásban jóval nagyobb a jövés-menés, akár kultúrális, akár egészségügyi téren, de az éjszakai életben is.