Regisztráció Elfelejtett jelszó

Bolygónk, a Föld

Kínában zuhant

#853817 TrendMan

Hetvenéves mélypontra zuhant Kínában a születések száma

A szárazföldi Kína népessége 2019 végére elérte az 1,4 milliárdot, 4,67 millióval nőtt 2018-hoz képest. Az országban tavaly 14,65 millió születést regisztráltak - több mint félmillióval kevesebbet az egy évvel korábbi adatnál -, az ezer főre jutó születések száma ezzel 10,48 volt, ami a legalacsonyabb adat a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta. A halálozási arány ezer főre vetítve 7,14 volt 2019-ben, a népesség természetes növekedési aránya így ezer főre 3,34 volt.

Az életkor vonatkozásában a munkaképes korosztályba tartozók - azaz a 16 és 59 életév közé esők - száma a teljes népesség 64 százalékát adta ki, míg a 60 év fölöttiek 30,7 százalékát teszik ki a lakosságnak.

A világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező országa az elöregedő társadalom problémájával küzd, a kínai gazdasági növekedésnek ugyanis egyik kulcstényezője volt, hogy az 1980 és 2010 közötti időszakban a munkaképes korú lakosság jelentősen megnőtt, míg az eltartottak száma stagnált. Mára azonban a fejlődő országok között Kína vált a leggyorsabb mértékben öregedő társadalommá, ami a gazdasági növekedést is hátráltatja.

A kínai kormány a helyzet javítására 2016-ban beszüntette az 1979-ben bevezetett egykepolitikát, és a városi lakosság számára a továbbiakban két gyermeket engedélyezett családonként. Ez az intézkedés azonban nem hozta meg a várt eredményt. Sokakat az tántorít el a gyermekvállalástól, hogy a nagyvárosokban egyre emelkednek a gyermekellátás költségei, miközben a lakhatás is évről évre drágul.

A népességnövekedés lassulásának hátterében álló másik tényező pedig a válások számának megugrása: 2019 első három negyedévében 3,1 millió pár nyújtott be válókeresetet, miközben 7,1 millió pár kötött házasságot.

A nemek eloszlását nézve a mérleg továbbra is a férfiak felé billent, akiknek a számát 715,27 millióra tette a statisztikai hivatal, szemben a 684,78 millió nővel, ami azt jelenti, hogy minden 100 nőre 104,45 férfi jut.

A vidéken és a városokban életvitelszerűen élők számát vizsgálva továbbra is kiolvasható a városiasodás tendenciája: a városokban élők száma ugyanis 17,06 millióval nőtt, míg a vidéken élőké 12,39 millióval csökkent 2018-hoz képest.

Az a jó, hogy ha a médiá…

#852720 TrendMan Előzmény: #852632

Az a jó, hogy ha a médiában megjelenik, akkor már nem is kell, hogy igaz legyen.

kb. olyan, mint az oviban, ha az egyik gyerek újjal mutogat a másikra és elcsúfolja valaminek.

Indiában megnyílt az els…

#852373 TrendMan Előzmény: #852371

Indiában megnyílt az első oxigen-bár:

https://index.hu/techtud/2019/11/17/india_legszenn...

Új-Delhiben annyira fullasztó a levegő, hogy a helyiek már sokan csak így tudják elviselni a helyzetet.

Az ok: a város mellett olyan nagy mennyiségben égetnek tarlót és szemetet, hogy ez tönreteszi a levegőt, füssttel tölti meg a 46 milliós várost.

Mi tesz a kormány?

- Egyenek több répát!

Ennyit a kormányokról.

nem normálisak ezek a po…

#852371 Koffein Előzmény: #852370

nem normálisak ezek a politikusok, a helyett, hogy tudósok tanácsát kérnék, az autósokat, meg a többi ágazatot basztatják, a szerint, ami szavazatot hoz..



Hollandia pánikba esett:…

#852370 TrendMan


Hollandia pánikba esett: túl sok az állat az országban

Hollandia pánikba esett: túl sok az állat az országban

Válaszul gazdák ezrei

sereglettek az utakra tüntetni, ezzel párhazumosan az építőipar is

demostrációkba kezdett. A heves ellenállás láttán a kormányzat végül beadta a derekát, a legújabb jogszabálytervezet ugyanis a nitrogénemessziót inkább azzal korlátozná, hogy 100 km/h-s maximális haladási sebességet írna elő az autópályákon. Mark Rutte miniszterelnök a jogszabályt úgy jellemezte, mint ami bosszantó lehet a társadalom számára, azonban elkerülhetetlen, ha csökkenteni akarják a nitrogénkibocsátást.

Elkeserítő döntés, de ha nem hozzuk meg, akkor sok ember már munkanélküliként ünnepelte volta a karácsonyt, és akkor én sem tudtam volna a tükörbe nézni"

- tette hozzá. Bár egy pillanatra úgy tűnt, hogy a forgalom tempójának lassítása árán mindkét szektor megmenekült, nem ilyen egyszerű a dolog. A legújabb elképzelések szerint azzal kellene csökkenteni az állatok nitrátkibocsátását, hogy kevesebb fehérjét tesznek a takarmányukba, így a hizlalás tempója lényegesen lelassulna. A Wageningeni Egyetem kutatásai alapján azok a tehenek, amelyek 10 százalékkal kevesebb fehérjéből termelnek, akár 15 százalékkal is kevesebb ammóniát ürítenek a környezetbe. Megjegyezzük, az állattenyésztők ebből a mondatból azt is kihallják, hogy a hangsúly nem feltétlenül a kevesebb fehérje adagolásán, hanem annak hasznosításán van, vagyis nemesítéssel még sokat lehetne javítani az emésztés hatásfokán. Az egyetem szerint, ha minden gazda eszerint járna el, akkor

fehérjeszegény tápok révén háromszor több nitrogént lehetne megtakarítani, mint a maximális közúti sebesség korlátozásával.

A mezőgazdasági szakértők eközben arra hívják fel a figyelmet, hogy kevesebb fehérjéből nagyon nehéz ugyanannyit termelni, ami végülis drágítani fogja a terméket. Más szakértők úgy vélik, hogy a modern tehenészetekben az állatok az élettanilag feltétlenül szükségesnél jóval több fehérjét kapnak. A gazdák a túletetéssel gyakorlatilag "bebiztosítják" maguknak a maximális hozamot. Megjegyezzük, ezen is sokat lehetne javítani az állatok teljesítményszintjét egyedileg követő, precíz mérésekre alapozott abrakadagolással. Úgy tűnik, még a sokra becsült Hollandiában sem mindenütt a legjobb genetikát és a differenciált takarmányozást alkalmazzák.

Egyelőre nem világos, hogy a fehérjecsökkentett tápok ügyét miként lehetne megvalósítani. A mezőgazdasági minisztérium arról beszél, hogy anyagilag vonzó intézkedésekkel kívánja a gazdákat a váltásra bírni. Ugyanakkor egy ismert ügyvéd, aki leginkább környezetvédőket szokott képviselni a bíróságokon, kétli, hogy a csökkentett fehérjetartalmú tápok etetése ellenőrizhető. Szerinte könnyebb számon kérni az autósokon az utazási tempót, mint a gazdákon az etetett fehérje mennyiségét. Másrészt, egy "fehérjekvótát" könnyebb lenne áruba bocsátani, mint egy sebességkorlátozásra vonatkozót. Ahogy a hollandokat ismerjük, ebben is bizniszt látnak.

Ahogy a széndioxid- és a foszfát-kibocsátás "jogát" már adják-veszik egymás között, úgy örömmel fogják venni a nitrogén-kvóta megjelenését is a piacon.