Regisztráció Elfelejtett jelszó

4IG fórum

kamerarendszer

#833316 Bendeguz Előzmény: #833231

Elhárult az akadály!!!

Vasárnap megírta a hvg.hu (és innen átvéve a 444 is), hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) több ponton is aggodalmát fejezte ki a Belügyminisztériumban készített törvénytervezettel szemben, ami összekapcsolná a rendőrségi, közteres és pénzintézeti kamerákat, több tízezer kamera képét összegyűjtve ezzel.

A hvg cikkére hétfőn közleményben reagált a NAIH, azt írták, ők valóban véleményezték ezt a törvénytervezetet, a javaslataik azonban egy újabb javaslatban be is kerültek az indítvány szövegébe.

„Időközben egyeztetést folytattam a Belügyminisztérium szakértőivel, amelynek eredményeként több olyan szabállyal egészítették ki a szóban forgó T/2390. számú törvényjavaslatot, amely a személyes adatok védelmét szolgálja. Például belekerült az, hogy ezen túl is attól az adatkezelő szervtől lehet majd kérni a kameraképek hozzáférhetővé tételét, amelynek kamerája a képfelvételt készítette” - írta Péterfalvi, akik minden érdeklődőnek ajánlja, hogy olvassa el a NAIH eredeti állásfoglalását a szervezet honlapján

Megy ma is az oldalazás,…

#833282 Bendeguz

Megy ma is az oldalazás, ki lesz szépen tolva a trendvonalra, onnan pattan 3000 fölé. Addig még lehet venni 2000 körül

kamerarendszer

#833241 prfecó Előzmény: #833238

Döntőrésze már meg van , csak sok munka lenne kikérni. Ezért egy központi adattárba hozva , azt mazsoláz a éppen regnáló hatalom , amit/akit akar.


ForeverIG helyett titkosszolgálati módszerek kellenek , persze 60 milliárd részesülhet

Lexi AI Generation

#833098 matgab Előzmény: #833079

Kinek mi jut erről itt eszébe?
Az összefonódás Vidáékkal már eddig is roppant sokrétű volt: amellett, hogy hitelt kap a csoporttól, részt vesz a takarékszövetkezeti integráció hatalmas – első körben 40 milliárd forintos – informatikai fejlesztésében, ezen túl a Takarékbank részvényes Mészáros Opus-Global nevű tőzsdei cégében, amelyben Vida még igazgatósági tag is.


https://hvg.hu/kkv/20181130_Nagyot_lep_ma_a_Takarekbank_a_Meszarosmegabank_fele?s=hk

tegnap olyan szépen megi…

#833016 matgab Előzmény: #832996

tegnap olyan szépen megindult, jobb lett volna ha egy kicsit emelkedik ma tovább...

Ne is mondd, 2009 szepte…

#832985 Bendeguz Előzmény: #832974

Ne is mondd, 2009 szeptembertől ültem benne 2010 májusig, bukóban eladtam. Sose felejtem el azt a napot, majdnem nekiestem a boltban egy bunkó, tolakodó nyuggernek. Szétbaszott az ideg :)))

Persze, most könnyű. De …

#832974 Tapasz Előzmény: #832948

Persze, most könnyű. De gondolom előtte 10 évig te is unatkoztál :-)

Tapasz is írta talán aug…

#832948 matgab Előzmény: #832943

Tapasz is írta talán augusztusban, h az a baj a 4IG-vel, h kurvara nem mozog az árfolyama max -/+ 20 forintot-arra még kinek van türelme...:-)