Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

4IG fórum

csakugyhathahirlesz

#832609 Kissherceg

A Volánbusz pénteki buszátadóján az innovációs miniszter azt is bejelentette, hogy

két éven belül Magyarországon is kiépül - amerikai mintára - az iskolabusz-hálózat rendszere.

Palkovics László szerint az erről szóló előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban közben dolgoznak egy összehangolt menetrenden és egységes jegyrendszeren is, tette hozzá. Palkovics elmondása szerint

a világban és az európai unióban látható minták alapján Magyarországon is úgy alakítják majd át a közösségi közlekedést, hogy a vasút kapja a fontosabb szerepet, az autóbuszos közlekedésnek pedig az lesz a feladata, hogy a vasúti fővonal rendszerébe szállítsa az utasokat.

Buszok ott járnak majd, ahol a vasút nem elérhető.

Egyáltalán nincs tragédi…

#832608 picirigo Előzmény: #832604

Egyáltalán nincs tragédia! A záró aukciót végig néztem! Ha végén nem ugrik be egy fosó vagy egy fosatógép, 2140-en zár asszem 20v 30k-s kötéssel. Nálam az órás emelkedő csati alján van most, de az is szépen látszik, h a csati és a boli mennyire tartják alul-fölül.

Volt egy pánik eladó, 2k felett zárt...erre kellene szomorkodni?

köszi a skiccet! érdekes…

#832605 Bendeguz Előzmény: #832604

köszi a skiccet! érdekes ebben benne lenni, talán anno az rfv volt ilyen érzés...

nincs akkora vész, mint …

#832604 Koffein Előzmény: #832592

nincs akkora vész, mint ahogy a pf-en előadják, de ez az én véleményem :)

https://invst.ly/9b6vc

hétfőn azaz 19én 1810 volt a záró, most 2040, így is +230 ft-ba vagyunk hétfői naphoz képest. várható volt, hogy akik rövid távon gondolkodnak nem viszik át a pozit köv hétre. sőt a levegő fogyni fog, majd jönni fog hetekig, vagy akár hónapokig tartó sávozás, tisztulás, levegősebb lesz a könyv is, kételkedés, majd újabb ugrás... ahogy mondá andré kosztolány is, a tőzsdén minden 2*2=5-1=4 lesz itt még sírás, rívás, megbánás, majd örömóda :o)))

Januártól új fórum!

#832591 Kénes_Dénes Előzmény: #832553

Engem csak a kezdő tőzsdés iskoláslányok szoktak puszilgatni, akik elégedetlenek a bevezetés a tőkepiaci ismeretek tantárgy sekélyes tananyagával, és folyton befektetési tippekért nyüstölnek.

Úgy látom, hétfőn sokan …

#832590 walex

Úgy látom, hétfőn sokan felvehetik a pelenkát. :)

Black monday lesz. :)

Ejha, ez volt nemrég 206…

#832575 walex

Ejha, ez volt nemrég 2060 is?

Megint nem tudtam eddig gép előtt lenni. Ejjj!

Mi ez? 10 millióért elad…

#832572 Kiss Zoltán

Mi ez? 10 millióért eladva 160-on, majd egy perc véve 10 millióért 140-en, ......etc!

biztos ami biztos, minde…

#832563 rbbj11 Előzmény: #832562

biztos ami biztos, minden maradék szabad kp-t beletoltam nyomdaba ezekben a percekben

ettől még az alapok kis …

#832560 Koffein Előzmény: #832558

ettől még az alapok kis speka pénzzel tolhatják, ami nekünk hatalmas összeg, de egy alapnak pár forintnyi tétel.. :)

Köszi, ez nekem kimaradt…

#832558 Bendeguz Előzmény: #831909

Köszi, ez nekem kimaradt. Valószínűleg erre játssza az agyát az illető :)

Januártól új fórum!

#832557 matgab Előzmény: #832553

Hát nem tudom... Itt Pesten én csak a lányokat szoktam puszikálni, de hát kinek a pap, kinek a paplan...:-)

Alapkezelők?

#832556 Koffein Előzmény: #832555

azóta kezdtek el a pf-en alapozni, amióta írtam, hogy a generali reklámozza a haszon újságba #831909 :)

vagy ez új infó? mely alapkezelők? :)

Alapkezelők?

#832555 Bendeguz

Pf-en bennfenteskedő peachblossom szerint elkezdték venni az alapkezelők...

Januártól új fórum!

#832553 Bendeguz Előzmény: #832552

Kevered a szabadságot a szabatossággal, illetve a liberálist az anarchistával. Az osztrákok, németek között kézfogás van, férfi-férfi, férfi-nő között egyaránt. Magyarországon mindenki mindenkit megpuszil, ha kedveli és ettől még nohomo. Pláne ha itt van közöttük a puszilgatni való Kénes Dénes, ő tudna erről disszertációt írni