XX. sz-ban nem volt egy életbiztosítás magyar miniszterelnöknek , nemzetvezetőnek lenni.
Tiszát lelőtték . Teleki öngyilkosság főbe lőtte magát. Bárdossyt kivégezték vagy golyó vagy kötél . Imrédy golyó. Szálasi kötél. Friedrich börtönben halt meg . Bethlen szovjet börtönben. Nagy Imre kötél. Rákosi gyakorlatilag szovjet fogságban ami házi őrizet féleség volt legalábbis nem mehetett bárhová főleg Magyarországra nem.
Nem egy veszélytelen szakma.
+ Ferenc Ferdinánd mint trónörökös nyílt utcán szitává lőtték a feleségével együtt.
Lehetne ebben a témában egy jó filmet forgatni látod az élet milyen forgatókönyveket ír, ember ki nem talál ilyet.
Sztójayról se feledkezzek meg kötél. Talán más nem volt.
Ráadásul a rendszerváltás 89-ben vér nélkül ment. Ha román sztori van itt is akkor még felvéshettük volna Kádárt is és még lehet Németh Miklóst is. Tulképpen ezt a sorozatot bő 50 év alatt sikerült összehozni a század nagyjából első felében + 56. kevés országban tudták ezt felülmúlni szerintem ilyen rövid idő alatt.
Illetve mégsem ennyi mert Kun Béla. Beleillik a sorba mert lényegében ő volt a főnők a Tanácsköztársaság idején. Halálában csak az biztos a sztálini nkvd letartóztatta aztán van több verzió állítólag golyó de nem biztos.
Ezt a CEU ügyet is nyújtják mint a rétest. Megint a szokásos taktikát alkalmazzák arra játszanak a hallgatóság 3-4 különféle lépést már nem tud együtt kezelni így értelmezni sem a helyzetet. Közben lehet Sorosozni. :) Azért szerintem a végén csinálnak egy kézifékes fordulót és nem üldözik el. Csak nyújtják a végtelenségig az ügyet mert hálás témának gondolják.
Gróf Tisza István egykori miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak. A volt miniszterelnököt 1918. október 31-én gyilkolták meg saját otthonában máig ismeretlen körülmények között.
ez a Demeter Márta lukra futott végülis, vagy ezzel mi van?
http://444.hu/2018/10/31/a-kormany-mar-azzal-tama...
Gyönyörüség...
Egyre gyorsabban és már teljesen visszafordíthatatlanul robogunk bicskéig...végállomás.
Gratula a sok támogatónak, olyan világ jön majd hogy csuda
Hány év kellett ahhoz a rendszerváltás után eljussunk oda a potyautasokat a rendszerben kezelni kell? 2008-9-10 környéke talán. Kb 20 év a rendszerváltás után. Amíg nem volt ez a kötelező tb akkor is ha nincs jövedelme addig gyakorlatilag ellátták ugyanúgy egy vasat nem fizetett be. 20 év kellett ehhez a lépéshez mekkora vesztesége volt ebből az egészségügyi kasszának addig?
Vagy amikor bevezették a fogászatokon nem tudom mikor , hogy a foghúzás és egyéb sürgősségi beavatkozás van csak "ingyen". A többiért fizetni kell. Aztán megnőtt a foghúzások száma egy ideig . Ez is bőven a rendszerváltás után volt addig elment egy fogászatra fogtömés stb "ingyen". Egy vagyont lehet otthagyni fogászati kezelésekre ahol ez nincs "ingyen". Milliókat forintban nagyon könnyen. Ezek mi pénzek lehettek évekig amik hiányoznak a kasszából szintén. Amíg sikerült oda eljutni valamit beszedni érte ami jelképesen fedezi a szolgáltatást .
Fogászaton legutóbb jártam ott volt egy kínai srác pont mellettem ült . Egy magyar csaj kísérte aki az alkalmazottja volt kínai boltos gyerek volt ahogy leszűrtem. Valami komolyabb fogpótlása lett volna meg nem mondom már az összeget de többszázezer forintról beszéltek neki, hogy ennyi lesz a számla ha kéri megrendelik . Ja és azt ötször elmondták neki a nyitott ajtóban csak akkor csinálják meg ha előre kifizeti. :) Nehogy probléma legyen utána nem fizet , ezt hangsúlyozták neki legjobban. Érdekes színvonal volt. A kommunikáció is érdekes volt mert szerintem a kínai srác egy szót nem értett abból amit magyaráztak neki, aki elkísérte annak mondták már magyarul aztán ő majd valahogy lefordítja neki. 10x elmondták nehogy félreértés legyen bele kell egyeznie fizetnie kell és majd akkor kezdenek neki a műveletnek.
Ez ilyen folyamat amíg sikerül szembenézni a valósággal , lassú folyamat és elég szenvedős. : ) 50-100 év alatt talán sikerül közben népszavazások a semmiről és politikusok ámokfutásai.
Ez az egészségügyi sztori egy igazi tanmese az emberi dolgokról.
Van egy rendszerváltás utáni posztkommunista ország ahol az emberekben olyan tévképzetek élnek valami ingyen van ezen a világon. Ingyenes egészségügy, ingyenes oktatás stb.
Valójában ami "ingyenes" ez a létező legdrágább. Egyrészt rossz minőség másrészt nem is olcsó sőt .
Mi történik mindkét területen a politikában? Egyrészt erre a közhangulatra rájátszás ebből hasznot húzás. Pl vizitdíj szavazás , az egészségügy nem üzlet és hasonló nagyívű dumák. Másrészt lépésről lépésre halad egyre nagyobb része a fizetős irányba mindkét területnek . Párhuzamosan az úgynevezett ingyenes szolgáltatás minőségének fenntarthatatlanságával. Lepusztulásával. Ami törvényszerű. Évtizedek alatt lépésről lépésre.
Az utolsó politikus aki értelmesen szólt a néphez ebben a kérdésben és egyben egyetlen politikus aki véletlenül nem is politikus volt az Lajos volt , Bokros. :) Aki elmondta, hogy az oktatás nincs ingyen. Meg is köveztük majdnem érte. :) Mi ebből a tanulság ? Kár a népnek a valóságról beszélni, sőt nagyon veszélyes. :)
Azóta csak parasztvakítás megy. Miközben az elkerülhetetlen racionális folyamatoknak menniük kell a maguk útján.
Egy ilyen lépés volt pl az is amikor bevezették kötelező járulékfizetés akkor is ha nincs jövedelme . Ezt nem fizeti akkor ha ellátásra szorul az első lépés ellenőrzik a tb-t fizette e. Ha nem akkor nem tudom mi van behajtják rajta az elmaradást és addig nem látják el, vagy ellátják de kiszámlázzák? Ha nem tud fizetni ráterhelik jelzálogként a tulajdonára, nem tudom mi az eljárás. Gondolom azért ellátni ellátják tb ide vagy oda aztán próbálják behajtani.
Magyarország jobban teljesít!
Előz a román minimálbér. Az szép. A sok birka meg béget, hogy milyen fsza itthon minden. Az se zavarja őket, ha a gyerekeiket, unokáikat már csak évente párszor látják, ha külföldről hazajönnek látogatóba, csak legyen böske utalvány meg nagy megvédés mindentől.
Az előzés csak átmeneti (még), de ilyen tempóval már 2020-ban megelőzi Románia is Magyarországot.
Mennyire rettegtek ettől 2010 előtt a fidesznyikek.. Most meg milyen jó lesz. Majd a csuti gázszerelő megoldja ezt is. Örülhetnek a fidesznyik szavazók. Megérett a gyümölcs. Gerinctelen szarházy bagázs.
"A Népszavához eljutott legújabb salátatörvény-tervezet szerint, ha az állami kórház, szakrendelő az ellátás minimális feltételeit nem tudja biztosítani, akkor az adott feladat átadható magánszolgáltatónak is."
A Rém Rendes Család T.R.A.S.H. című epizódja jutott eszembe a cikk olvasásakor :)
úgy látszik sikeresen letette a vizsgákat, felkészült a köv felvonásra :)
a katasztrófavédelem veszi át a melót https://index.hu/gazdasag/2018/10/26/hetfotol_a_ka...
durva sztori. nevezhetjük közös képviselő maffiának is, mert mindenhol vannak ehhez hasonló történetek. megfogni őket lehetetlen :-/
https://zoom.hu/hir/2018/10/26/a-lakok-akadalyozta...
ill. nem ma, mert már LTP sincs.
Nem tudom mennyi bevethető rakétájuk van a ruszkiknak de valószínű céloznak egész Európára a fővárosokra , nagyvárosokra. Aztán stratégiai pontokra katonai bázisok, atomerőművek, kikötők, repülőterek és így tovább. + a NATO tagokra gondolom kiemelten. + azokra a területekre ahol az ellenség felfejlődhet , vagy csapatösszevonás lehet stb.
https://444.hu/2018/10/26/tartalekos-katona-lettel...
Éppen ezt olvastam most passzol a témához. Szóval nem az elképesztő katonai erőnk miatt vennének minket célkeresztbe. :) Hanem szerintem ugyanaz a szempont mint a hidegháborúban csak most pepitában. Ha a haderőnket vennék alapul akkor nem pazarolnának ránk sok mindent.
Földről indított rakéták mellett ott vannak még a bombázókról, atomtengeralattjárókról , hajókról indítható töltetek. Az se lehet kevés.
Utolsó ábrából úgy látom már megint a románok szívták meg...
Nem is kicsit