Regisztráció Elfelejtett jelszó

Migránsok és bevándorlók

ideteszem, mert

#828474 banyaiz Előzmény: #828453

Vagy ahogy a chf válságot kezelték. Egy eleve erős érzelmi alap a bankok iránti ellenszenv amihez jön egy millióknak veszteséget okozó chf hitel még erősebb érzelmek. Erre az érzelmi alapra elképesztő ostobaságokkal rájátszani . Ezzel egy politikailag veszélyes helyzetből megmentőként a bankok elleni szabadságharcosként kijönni. Ennyi a folyamat.

Primitív munka . De abban a helyzetben ahol a kormány akár bele is bukhatott volna ebbe a kérdésbe sok előnnyel kecsegtetett.

Mint egy Andy Vajna film. :) A bevált sablonokat igazítsd az éppen aktuális divathoz aztán csak megnézik a világban sok millióan. Miért ne néznék meg ha már előtte is megnézték a hasonlót 1000x. :) Vagy miért ne lenne jó buli a lottó játék , vagy a félkarú rabló ha bármilyen 0 is az esély volt mindig is bőven aki bedobott valami aprót. Ezek kipróbált dolgok az emberi természetnek komoly felismerésén alapulnak. Örökké működőképes mivel az alapokra épít . Milliószor működött miért ne működne 1.000.001. alkalommal is. Egyszerű de nagyszerű dolgok.

Voltak ezek a ninja filmek egy időben nagy sláger volt a téma. Gondolom valaki gyártott egyet nagy kasszasiker volt és elkezdték sorozatgyártani. Egyik rosszabb volt mint a másik de volt benne minden ami kell szex, akció, misztikus keleti dolgok ninják. Máris kész a kasszasiker. Nem is tudom miért ment ki a divatból .:) A shogun volt talán első nagy kasszasiker Japán témában és akkor Hollywood felfedezte a ninjákat :) bejöttek ezek a Japán témák Hollywoodba és legyártottak gyorsan 1000-et . Vagy a Bruce Lee filmek adták az ötletet el kell menni keleti harcművészet irányba vagy a kettő együtt. Akkor magára valamit adó rendező biztos belekeverte a ninjákat a filmbe.

ideteszem, mert

#828473 banyaiz Előzmény: #828453

Valamiért duplán ment el ezért írok még. :)

Nekem is nehéz ezt nyugtázni, hogy ennyire színvonaltalan dolgokkal lehet egy ország közvéleményét manipulálni. De valahol nem meglepő ha szétnézünk a világban. Reklámoktól a showbizniszig és Hollywoodig és a többi akár a tőzsdéig.

Valami olyasmi ez mint a viccben, hogy drágám nekem hiszel vagy a szemednek. :) Muszáj hinni a szemnek bármennyire nehéz sokszor. :)

Az is egyértelmű amikor elárasztottak minket és tömegjelenetek alakultak ki ott tudatosan gerjesztették ezt azzal nehezítették a tovább menetelésüket a Keleti pályaudvar pl . Vagy azzal a nyugati határtól messzi helyekre vitték teljesen értelmetlen eljárás. Kivéve ha a balhé a cél és ez garantálta is a kaotikus tömegjeleneteket. Ha nincs látványosság nincsenek érzelmek. Mint egy milliószor alkalmazott sablon hollywoodi filmben kell valamivel az érzelmeket fokozni . Ehhez kapóra jött magyarázatként az ártatlan arccal lehetett mondani kérem szépen mi csak Dublint akarjuk betartani. Betartani sajnos nem sikerült nem meglepő módon viszont jó kis érzelemdús tömegjelenteket produkálni igen. Ami a tényleges cél volt. Statiszta is volt elég migránt százezerszámra nem kellett úgy összevadászni őket. :) Minden adott volt.

ideteszem, mert

#828472 banyaiz Előzmény: #828453

Az szerintem minden gondolkodásra képes ember számára nyilvánvaló évek óta, hogy ez a gonosz migráns -brüsszel-soros műsor nincs túl jó barátságban a tényekkel. :)

Egy bizonyos értelmi szint felett ennek a felismerése nagy erőfeszítést nem igényelt évekkel ezelőtt sem.

Ami fogósabb kérdés miért lehet ez mégis sikeres politizálás ebben a témában vagy bármilyen más témának az ilyen eszetlen megközelítése miért hoz politikai sikert.

Erre a válasz vsz mert az érzelmekre hat nem az értelemre. Illetve kell a népnek úgy általánosságban valami ami kevés szótag és leegyszerűsíti a világot jóra-rosszra , ellenségre -barátra. Valami olyan szellemi táplálék ami kevés szótagból áll .

A politikusok pedig ebből élnek az ilyesmit felismerjék, és Viktor ebben a témában elég hamar átlátta mi a sikeres politizálás. Ebben nem hagyta magát megzavarni semmiféle ténytől, vagy a valóságtól vagy ilyen apróságoktól. :) Ezt maximálisan kihasználta , kihasználja.

Hitler a Mein Kampfban írta talán , hogy a tömegekkel való kommunikáció titka a leegyszerűsítés, primitív üzenet. Azt a legegyszerűbbek is értik így széles tömegekhez jut el. A folytatásban pedig ezt az egyszerű mondandót addig kell sulykolni amíg a legnehezebb felfogású ember is álmából felkeltve felmondja. Ezt nem ő ismerte fel a történelemben először régi eszköz Hitler előtt is csak talán gyakorló politikusként kevesen írták le ezt így előtte egy nyilvánosságnak szánt könyvben.

Arra az erős érzelemre építve elvesztette Németország az I. Vh-t erre az érzelmi alapra építve ezt a stratégiát meg is valósította a gyakorlatban. Egészen hihetetlen méretekben és következményekkel. Nem kicsiben játszott finoman szólva. :)

Ennek a megvalósulását láthattad ebben a sztoriban is. Kicsiben, kevésbé nagyívű módon. Az ország legnehezebb felfogású polgára is álmából felkeltve felmondja azt a 3-4 üzenetet ami a témában nyomatva volt.

ideteszem, mert

#828453 tozsdenyul

"

Merkel semmilyen Eu-s határt nem nyitott meg, és bevándorlási szabályt nem változtatott meg.

A görögökhöz a tömeg 2015 elején kezdett tódulni.

Amiröl Viktor is tudott, tele is plakátolta az országot (pl hogy nem vehetik el a magyarok munkáját). De megvédeni nem akarta. (Torockai kerítés javaslatát pl leszavazta)

Miután Magyarország elesett 8 hónappal késöbb, a nagy keresztényhatárvédö vezetésével, aki szándékosan is gerjesztette a káoszt (nagyvárosokba telepítve a menekülttáborokat, összezavarva szándékosan a menekültet a keletiben) és százezres nagyságrendben voltak ellenörizetlenül az országunkban (tehát az Eu-n belül)

ezután tette merkel amit tett, megnyitotta a német határt (párhuzamosan az osztrákok is) a magyar, nem regisztrált, nem azonosított migrik elött, hogy magyarországot segítse

egyoldalúan, csak Németország számára felfüggesztette a dublini egyezményt, ami alapján nem is fogadhatta volna a magyarországon lévö menekülteket, azokat vissza kellett volna toloncolni.

(Megj.: Németországon kívül pl Csehország is így tett)

Magyarország is addig a dublini rendszerre hivatkozva zárta le a keletit a migránsok elött

Aug 31 (a wir schaffen das és mindenkit befogad Merkel mami)

és szept 5 (a Dublin felfüggesztése Németország számára)

Nézz utána, hogy mi volt akkor a helyzet európában és magyarországon amikor Merkel lépett

A menekültek már itt voltak. Nemcsak az Eu-n belül voltak már Merkel lépése elött, hanem Magyarországon voltak, mert már 8 hónapja haladt szépen az Eu-n belül a tömeg mire Merkel bármit is tett.

Elég gáz Magyarországtól, hogy miután hagyta az országot lerohanni (pedig sok ország nem hagyta) azt baszogtatja, aki kihúzott minket a szarból

Miután mi végre lezártuk a határainkat, a bevándorló tömeg a szlovének felé fordult. Ahol nem volt káosz, és megvédték a határt, kerítés nélkül is.

Akkor ki is engedte be tulajdonképpen az Eu-n belülre a bevándorlókat? Egyik napról a másikra? A tengeren görögország és olaszország. Szárazföldön pedig Magyarország Orbán Viktora.

Nyugodtan utána lehet olvasni a tényleges történteknek. Nem Viktortól kell tájékozódni...

http://www.zeit.de/amp/politik/ausland/2016-10/an...

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/ge...

http://www.globalcitizen.org/en/content/angela-me...

http://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_the_Eu...

Az idövonalon az is látszik, hogy 2 hónappal Merkel dublint felfüggesztö lépése, és a willkommen után fordult a trend és csökkenni kezdett az Eu-ba áramlók száma.

Ezt az összefüggést leírom mégegyszer, a willkommen után 2 hónappal csökkenésnek indult az EU-ba érkezö bevándorlók száma.


Legkésöbb 2015 októberben a német (schengeni!) határon határellenörzés van újra és Merkel kivezényelte a hadsereget.

Már 2016 januárban az összes 'migránsbehívó' lipsi ország szigorítja a meglévö bevándorlási szabályokat, határellenörzéseket vezet be, vagyont koboz el, nemzetközi szerzödéseket rúg fel. Konkrétan, a németek, svédek, dánok, norvégok és belgium.

Februárban a franciák nekimennek a calaisi tábornak, márciusban Merkel megköti a török-eü paktumot.

Így engedték be ezek a migránsimádó lipsik egyik napról a másikra egyeztetés nélkül az Eü határain belülre a bevándorlókat.

"

LL wildest content ever! avagy A bevándorlók menekülőre fogják!

#828347 TrendMan Előzmény: #828329

Szerintem az ő nézőpontjából egyremegy.

Szerintem azt sem tudja, hogy szeretet hiánya van, ezért baromságokat csinál, hogy kitöltse az ürességet, amit a pénz nem tud.

LL wildest content ever! avagy A bevándorlók menekülőre fogják!

#828329 Koffein Előzmény: #828300

ez van, amikor egy alkesz/drogos celeb azt hiszi, hogy ő az atyaúristen... majd szembejön vele a valóság :D

amúgy honnan tudja, hogy szír muszlimok és nem valami üzbég, kazah bevándorlók voltak?

LL wildest content ever! avagy A bevándorlók menekülőre fogják!

#828300 TrendMan

A felvilágosult és művelt nyugati nő helyreteszi a dolgokat:

LL szürreál

aszondja: "Azt hittem, j…

#827943 Koffein

aszondja:

"Azt hittem, jó helyem lesz itt. Hogy jó lakóhelyet kapunk, de amikor megérkeztem, láttam, hogy rossz a helyzet.

- Sokkolt, amit itt találtál?

- Igen, sokkolt, amikor megláttam a sátrakat."

olyan kérdéseket nem hallottam, hogy a riporter megkérdezte volna a csalódott titántól, miből gondolta, hogy jobb lesz a helyzet, mint ahonnan elindult? a válaszra azért kíváncsi lettem volna... olvasta fb-n, hogy kolbászból van a kerítés? vagy rábeszélték? vagy fene tudja...

https://hu.euronews.com/2018/09/19/embertelen-koru...

levél macronnak.

#827771 banyaiz Előzmény: #827756

Ez kb olyan ügy mint mikor a görögök csődbe mentek és azt üzenték Merkelnek a náci Németország kirabolta Görögországot ezért most állja a cehhet. Mert Görögország csődje ebből következik , és tartoznak nekik és ne sírjon pár 100 mrd euró miatt , hanem fizessen de tegnapra :) Ha jól emlékszem ezt ráadásul nem ismeretlen szerzőként nyílt levélben hanem gyakorló politikusaik adták elő. Nagyívű gondolatok .

Egyébként nem közvetlenül ehhez kapcsolódva de napokban olvastam Macron elismerte a francia katonák az algériai függetlenségi háborúban embereket kínoztak meg. 2018-ban elismerte. :) Ez komoly. Nem tudom mi váltotta ki nála ezt a bejelentést de elég morbid. Nem változtat igazán semmin a nyilvánvaló beismerése . Gondolom nagy meglepetéseket nem váltott ki miután csak civilek közül százezerek haltak meg . Talán jogi szempontból valamit kártérítést esetleg az áldozatok után kérhetnek és ezért volt ez fontos. Bár elég nehéz bizonyítaniuk hozzátartozóknak ennyi évvel esemény után. Vagy Algériával valamilyen megállapodáshoz kötötte ezt a bejelentést akkor érthető az időzítés. Mindenesetre furcsa dolgokat produkál az élet.

Mi kérhetünk a tatároktól , törököktől, osztrákoktól, oroszoktól és Trianon miatt a franciáktól is Antantot és Napóleont is belekeverhetjük, + a környező országoktól, akik kirabolták az országot. Megmondjuk a törököknek ne kérjenek lóvét menekültügyben mert ők tartoznak nekünk baromi sokkal még a múltból abból jóváírjuk. :) Csak meddig menjünk vissza az időben elszámolásban és hogyan váltsuk euróra a károkat.

a dalai láma a miénk

#827769 banyaiz Előzmény: #827753

Szimpatizálok a tibetiekkel és a Dalai Lámával is.

De ez egy rettentő naiv szintje az ügy megközelítésének. Ez kb olyan mintha azt mondanánk Tibet a tibetieké és független kell legyen és a Dalai Láma térjen haza Indiából ahová menekült.

Persze tök jól hangzik csak van néhány apró kis bökkenő pl a kínai állam kommunista vezetői kicsit máshogy látják a kérdéskört. Ami eléggé felülírja ezt nagyon jó gondolatot a gyakorlatban. Csak őket kell meggyőzni arról Tibet tibetieké és adják meg a függetlenséget neki és máris hazatérhet a független Tibetbe.

Ennél Európa és migránsok viszonya még sokkal bonyolultabb kérdéskör. Eleve mindent figyelmen kívül hagyva az egy rendkívül nagy naivitás , hogy egy menedéket kapott ember átmeneti tartózkodás után visszatérjen Afrikába stb. Ha egyszer már idáig eljutott igen nehéz erre a visszatérésre "rábeszélni". Mondjuk az Usa-ban mindössze 10 millióra becsülik azok számát akik oda eljutottak és azóta illegalitásban vannak. Közülük sokan semmiféle átmeneti menedéket sem kaptak ott. Az első perctől illegalitásban vannak, + akik ilyen olyan eljárásokból jutottak illegális tartózkodásig.

Most ragozzák azt a kérdéskört mit csináljanak ezeknek a gyerekeivel pl . Akik eleve egy illegális tartózkodás során illegalitásban születtek. Kibogozhatatlan sztorik vannak ebből. Ez csak az ügynek teljesen részletkérdése a nagy folyamatokon belül. :) Persze mondani mindent lehet , nagyívű dolgokat csak hát a fránya realitások.

Merkel is ezt egyébként többször kijelentette ezek az emberek jelenleg nem német állampolgárok hanem menedéket kaptak jogi , és egyéb értelemben is ez a státuszuk. Ezt talán szóról szóra is elmondta amit a Dalai Láma. Ettől nagyjából semmi nem oldódik meg az ügyben .

levél macronnak.

#827767 Sumér harcos Előzmény: #827761

:)nem tudsz engem belőni igy találkozás nélkül,képtelenség,olyan volt ez az oldal 2010 ig az első találkozóig,mint egy internetes társkereső,2010-2016 között vagy 20-50en randiztunk ;),vannak képzetek,elképzelések,de nem valósak sok esetben.

de köszönöm a bizalmat mindenesetre:)

a dalai láma a miénk

#827764 TrendMan Előzmény: #827763

Így már értem!

Egy viktor nyílt level a dalai lámához, mely véletlenül a stocklandyard nyomozói kezébe került.

Minden világos! :-)

a dalai láma a miénk

#827763 Sumér harcos Előzmény: #827760

jolvanna:) azt nem neked válaszoltam, hanem még a Dalai Láma kapcsán.:)

Nem ezt nem Viktor irta,neten találtam,gondoltam hová tegyem,ide jo lesz:)Fogalmam sincs mennyire juthatott ez el a cimzettnek.....vagy pontosan mikor készült....