Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

Vidi

#826554 matgab Előzmény: #826551

Sztem Huszti nem lépett oda durván. Elsőre úgy nézett ki, hogy a görög páros lábbal csúszik oda és Huszti nem is lépett szinte rá, ahogy lépett az annyi volt, hogy ha összerúgsz a másikkal, akkor ne a tied fájjon jobban. A csávó színészkedett egy óriásit (ezt persze ott nem lehetett látni, hogy ekkora kamu csak a megnézett lassítások alapján- de hogy nem piros az már ott is egyértelmű volt) nem véletlen hogy alig pár perccel utána ő lőtte azt a lövést aminek a kipattanójából gól lett és a második gólt is ő szerezte.


Szerintem az első félidőre abszolút megvették a bírót, vagy totál utálta a magyarokat. Amikor a második gólt lőtték a görögök, akkor olyan vidáman szökdécselt a középpont felé, hogy szinte jobban ünnepelt, mint egy-két görög.

Olyan apróságokról nem is beszélve, mint az, hogy amikor a kirúgásnál két labda került a pályára, akkor a kapus elkezdett lépkedni a másik labda felé és mikor azt kirúgta, akkor a bíró kirúgta azt a labdát is, amit a kapus letett magának. Hát ilyen nincs- mondtuk ott- és akkor még a cserés időhúzásról nem is beszéltünk, hogy 2 percet elvisz egy olyan helyzettel, hogy csere, aztán nincs is egyáltalán csere, de utána meg cserélnek még kettőt. Hát hosszú focipályafutásom során ilyet megye 3-ban sem láttam, nemhogy nemzetközi meccsen!!

És emellett még volt egy csomó olyan ítélet, ahol rendszeresen kritikus vagy könnyen kritikussá váló helyzetben ellenünkre tévedett. pl a már említett 11-es gyanús helyzet...

Szerintem a görögök megvették, hogy legalább 2 gólt rúgjanak, vagy az albán maffia, hogy legalább 2 kiállítás és 2 idegenbeli gól legyen. El nem tudom képzelni, hogy valaki ennyire szarul vezessen , elméletileg ilyen magas szinten.


Vidi

#826551 Spade Előzmény: #826547

Ne legyünk széplelkek, a bíró vagy huszti eladta a meccset vagy mind2. Huszti azért jöhet

szóba mert azért nagyon csúnyán ment talppal lábszárra ilyet csak idióta követ el tétmeccsen

vagy aki pénzre megy. A legvalószínűbb h mind2 meg volt vesztegetve . Vannak véletlenek, de

ez nem az volt mert itt a tévedésekben durva bias volt. Egyébként nem értem h annyi

statisztikát készítenek már a játékról a bíró tévedések biasát miért nem mérik ? Ha elér

egy bizonyos nagyságot akkor ki lehetne a bírót rugni a faszba mert vagy megvesztegették

vagy egy előitéletes geci, és mind2 rossz. Megoldás lehet MI-t alkalmazni bíróként.

Egyébként addig amíg nem ez lesz a bíró megvevésben és az ügyesben doppingolásban is fel

kell nőnünk pl a spanyolokhoz nem elég a stadionokat felhúzni. mert így örök lúzerek

maradunk narancslén még senki nem nyert BL-t vagy EB-t-VB-t ahogy tourt sem

Vidi

#826550 matgab Előzmény: #826549

Az a Fiola fejes az első félidőben bemehetett volna. Illetve a 2. félidőben volt egy 11-es gyanús helyzet, de az pont a másik kapunál volt, nem láttam jól, hogy mi történt...

Vidi

#826549 matgab Előzmény: #826548

kettőt kell rúgnia kint. Ez bírói segítség -vagy ahogy Nikolics mondja "egy kis szerencse" nélkül nagyon nehéz. Lazovics ügyes, Kiskokó magához képest óriási formában, Nego még jól mozog. Ez a három ember -mint támadósor elég a magyar bajnokság megveréséhez , egy stabil védelem előtt, de egy AEK (még ha nem is világrengető nehézségű együttes) ellen idegenben két gól rúgására (Huszti nélkül) nem látok esélyt. Vagy Scseponak kellene magára találnia, vagy egy védőnek (Fiola, Juhász) kellene valami nagyot varázsolnia.

A legjobb eredmény az lenne, ha a 2. félidő elején rúgnánk egy gólt és utána a 90. után egy másikat. Akkor a görögök már nem tudnának változtatni. Az a baj,hogy ők 0-2-ig rettentő kényelmes helyzetben vannak -csak védekezniük és kontrázniuk kell. Roli meg már nem a leggyorsabb hátul -azt tegnap is lehetett látni.


Vidi

#826548 TrendMan Előzmény: #826547

Huszti piros lapja túlzás volt, de azért valami van benne.

Legutóbb is 2 sárgával eltiltották, aztán amikor visszajött 4 perc után megint kapott egyet.

Kicsit már lassú ehhez a játékhoz, ezt meg keménységgel és tapasztalattal úgy tűnik nem könnyű kompenzálni.

Pedig a pontrúgásaira nagy szükség lenne és a Bundesligában ezzel a játékstílussal egész jól elboldogult.

Revidiálom a nézeteimet:

Ha a Vidi odakint el tudja viselni a vélhetően pokoli atmoszférát, játszhat egy szoros eredményt.


Vidi

#826547 matgab Előzmény: #826535

Kva macskazabáló bíró sajnos döntően beleszólt a mérkőzésbe teljesen téves ítéleteivel.

Szerintem egyik kiállítás sem volt piros lapos, teljesen le is döbbent mindenki, amikor ez a marha pirosat húzott elő.

A görögöknek is csak azért adott pirosat, hogy kompenzáljon, de akkor már sajnos 0-2 volt.

Az első félidőben is nemcsak a pirosnál azt lehetett azt látni, hogy az olasz nekünk nagyon rosszul fújt, hanem az összes kétes döntő szituban és ezzel eléggé kiidegelte a vidiseket -érthető módon.

A Vidi amúgy nagyon szépen játszott sztem -bár majd megnézem tv-ről is, hogy nézett ki. És létszámegyenlőségben jobb is volt ellenfelénél. Kár hogy nem sikerült egyenlíteni a végén.

Azért ez az 1-2 nem könnyű eredmény, mert a továbbjutáshoz mindenképpen 2 gólt kell lőni, egy várhatóan keményen védekező és abból kontrákat indító ellenfél ellen -amihez a Vidi eddig nem volt szokva és nem is kellett játszania.

Kiskokót mindenképpen a válogatottban akarom látni már ősszel és Juhász Roli is rendkívül rutinosan játszott -mindig pont annyit tett oda, amivel az ellenfelét hátrányos helyzetbe hozta, de még épp nem fújták be ellene. Bár sajnos azt lehet látni, hogy már ő is lassú egy kicsit.

Aszongya, hogy:http://ww…

#826511 TrendMan

Aszongya, hogy:

http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-talp...

"A kezdő sípszóig mindkét csapatnak 50 % esélye van ..."

Na szép! De mi történik utána?

Egyébként korábban ilyen hangulatos kommenetárok helyett pl. kezdő csapattal jelentkezett az újság. Most meg itt van a nagy nap reggele és sehol egy kezdő összeállítás.

Váczi is masszív alkoho…

#826506 banyaiz Előzmény: #826504

Váczi is masszív alkoholista volt már játékosként . Mekkora focista lehetett volna.

Hoflacsek Bobó lesz az e…

#826495 TrendMan Előzmény: #826493

Hoflacsek Bobó lesz az edző, aki még 5 feles után is szlalomban cselezi ki a védőket, miközben vezeti a bőrt.

Mármint a Fehérvár és Dz…

#826480 matgab Előzmény: #826479

Mármint a Fehérvár és Dzsudzsi szempontjából is reménykedek benne.

Dzsudzsi menjen egy másodosztályú angol bajnokságba, vagy egy olasz vagy német első osztályba, vagy egy holland vagy belga csapatba még inkább- ha oda visszaveszik.

De ő túl drága a tudásához képest, főleg amekkora pocakja kezd lenni...

Remélem Dzsudzsi nem meg…

#826479 matgab Előzmény: #826469

Remélem Dzsudzsi nem megy Fehérvárra! Sokkal jobb lenne egy gólerős, gyors csatárt, mert ez a Scsepovics a testvérével együtt nagy nulla volt 4 meccs alatt!

Dzsudzsákkal már megvan …

#826469 TrendMan Előzmény: #826467

Dzsudzsákkal már megvan a szerződés vagy ez még egyenlőre a pletyka kategória?

Én talán 1986-ban voltam utóljára egy Mo-Szu 2:1 meccsen.

Azóta 1x estem be véletlenül egy megye II. meccsre:-)

Na, holnap olyan lesz, m…

#826467 matgab Előzmény: #826142

Na, holnap olyan lesz, mint már nagyon régen...

Utoljára 2003-ban voltam kint meccsen. Akkor a magyar válogatott 2-2-t játszott a spanyol válogatott-tal.

Előtte pedig egyszer voltam kint, azon az ominózus ZTE-MU (1:0) meccsen pár héttel a spanyol meccs előtt apámmal.

Apám előtte utoljára 1965-ben volt kint azon a bizonyos FTC-MU meccsen (2:1).

Ilyen szempontból az AEK akár megtiszteltetésnek is veheti, hogy ilyen illusztris közegbe került...:-)