Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

re

#822134 Spade Előzmény: #822131

Trianon megér egy misét. Az egy nagyon bonyolult ügy. Eleve Mo felosztása az elejétől elrendeltetett az oroszok miatt, a pánszlávizmussal sikerült a francia malterosoknak beugratni őket az 1 vh-ba a németek ellen, szal a szláv görög keleti állam kb egész a földközi tengerig terjedt volna Mo szétdarabolásán át. Így kerültek képbe a szerbek és a csehek mint a szétdarabolás levezénylői már a háború előtt. Azután az oroszok megtámadták a németeket oriásit mentek az elején de aztán 2 nagy csatában a németek szarrá verték a 2 hadseregüket majd lenin átdobásával kiléptették a háborúból. Ez után már nem játszott orosz érdek de a titkos szerződések a csehekkel szerbekkel románokkal maradtak. Igazából az pecsételte meg az ország sorsát h a malteros kun béláék átvették a hatalmat. amit a szintén malteros károlyi játszott át nekik az volt a szerepe mint kerenszkijnek leninnél. Az h a szerbek végig lepénzelték a francia miniszterelnőkőt és a románok meg kurvákat vetettek be mellékszál, Szal ha kun béla helyett egyből horthy jön egy akkor még intact magyar hadsereggel, (lásd atatürk a törököknél) egészen biztos h minimum a bécsi döntéses országhatárok megmaradnak, de valószínűbb h egész erdély, esetleg szlovákia egy része a csehekhez, a délvidék egy része és horvátország a szerbekhez kerül. Kb dupla területű és lakosságú ország lett volna. A franciák nem tudtak volna mit tenni hiszen a vh-ban kivéreztek.
Tehát igazából ti (malterosok) basztátok szét az országot (nem véletlen h horthy azonnal betiltotta a szebedkőművességet és majdnem sikerült a rendszerváltás idején is

REmélem nem gondolod, ho…

#822133 matgab Előzmény: #822131

REmélem nem gondolod, hogy az is a fidesz miatt van, hogy az egész világon a nyomtatott sajtó mindenhol úgy visszaszorul, mint a gőzgépek az olaj alapú gépek elterjedésekor.

Te személy szerint mikor vettél utoljára nyomtatott sajtót? Én talán 1995-ben a nemzeti sportot, amikor megverte a Fradi 3-0-ra a Grasshopperst

Nem véletlen, hogy ezek a sajtó formátumok tönkremennek.

Amúgy is, mint környezetvédő, örülnöd kellene!

vannak ezek a nagyon hat…

#822132 tozsdenyul

vannak ezek a nagyon hatalmas, titkos , világ urai, akik szívják a vérünk, minek következtében a világ legnagyobb gazdasági egységének vagyunk részei, a világ legnagyobb biztonságpolitikai szövetségében, folyamatosan emelkedö életszínvonallal és a vérszívás közben idedobott párezer milliárd euróval. Az egyik legbefolyásosabb malteros magyarral.

És ahelyett, hogy mind jobban növelnénk a malteros lobbink erejét (mint pl amúgy a lengyelek, románok)

Direktbe konfrontálódunk az egésszel, kilépünk a szövetségekböl, revíziókat akarunk, mert nem tetszik a vérszívás, tudván hogy legutóbbi direkt konfrontációba éppen bele nem pusztult az egész ország.

Inkább nekimegyünk a világ urainak, a jólétünkben?

Nem, én ezt a logikát nem fogom soha megérteni. Ráadásul, ha választani kell egy malteros pokol, meg magyar ugar között, akkor a magyarok többsége az elöbbire szavazott lábbal, élettel.

Ahogy Boby mondja, aki ezt akarja, az szimplán hülye.

Csak ha az országot is viszi magával, akkor mellé hazaáruló is. Szvsz.


És ne felejtsük el, mindezt az új bio/ipari forradalom küszöbén.

Ami, borzalom, valahogy mindig a malterosoknál jön létre.

A szimplán hülyéket a Google valamilyen oknál fogva nem alkalmazza munkaerönek.

re

#822130 tozsdenyul Előzmény: #822129

dehogy erölködök én, miért erölködnék én, nekem teljesen megfelel a malteros reneszánsz világ.

Te erölködsz majd addig, amíg szét is veretitek újra meg újra az országot. Mert újra meg újra 'megértitek'

re

#822129 Spade Előzmény: #822128

soha nem is fogod megérteni ne is erölködj :) Más a malteros központ és más a periféria mert a központot előbb fel kell futtatni ki kell építeni és ha ez megvan utána jön a kasza és a lefölözés meg az elősködés példa anglia kb 1700-1890 között (1890-től áttették a székelyet a zusába anglia meg megmaradt tartaléknak) és a perifériára meg közép és dél amerika de Mo is, ahol szinte mindig csak lefölözés van.

Tényleg zártam

re

#822128 tozsdenyul Előzmény: #822126


'Pont az a 10 év amit lecsaltál és a követő 10 1890-1910 volt az ami miatt kitörették az első világháborút'

Ja, kezdem érteni (dehogy)

A malteros vérszívás okozta lassulás, az egy 20 éves idöszakra értendö, az elötte lévö néhány 100 év gyorsulástól eltekintettünk.

Még szerencse hogy én szelektíven értelmezem az adatokat :)


Komolyra véve: trianonban nem maradt már magyar malteros, aki lobbizott volna a többi malterosnál (USA, uk)

Nagy okosságtokban sikerült az országot bukópályába vinni

Bezzeg a románoknál pl volt elég malteros aki lobbizzon és egyébként sem voltak olyan hülye marhák, hogy sokáig szembemenjenek az angolszászokkal.

Ezzel a malterosok elleni kereszteshadjárattal, meg a kezdödö revizionista iránnyal, most már kb végleg el is tüntetitek majd az ország maradékát is a térképröl...

re

#822127 tozsdenyul Előzmény: #822126

'Egyrészt a német fejlődésra a 18. század végét mondtam nem 1890-ig'

Vegyél nagy levegöt, gondold át. Rágódj rajta.

Egyébként tök mindegy, a 2.vh végéig nem fejlödtek jobban, amíg a malterosok meg nem jöttek, szóval mindegy hogy 19 vagy 18.

re

#822126 Spade Előzmény: #822124

Bazky nyuszi ne hablatyoljál össze vissza suzó szerint ezt írtam

"A németek a 19. sz végén sokkal gyorsabban fejlődtek mint az angolok"

A végén, a végén érted ? Előtte német egységesülés volt azt is érted ?

Az ábráiddal kitörölheted a seggedet, értelmezni se tudod és másról szólnak. Pont az a 10 év amit lecsaltál és a követő 10 1890-1910 volt az ami miatt kitörették az első világháborút

A vitát zártam részemről

re

#822125 Spade Előzmény: #822104

Bazky az h az átlagbér megnőtt az nem sokat jelent hiszen az árak is és ráadásul a kelet németekét megnyomja jelentősen a berlin hatás h fővárossá tették rengeteg jól fizető munkával a közigazgatásban, de a kelet németek továbbra is csóringerek a nyugati társaikhoz képest és kilátásuk se sok mert az iparukat elég szépen leépítették, kvázi a nyugatiak rabszolgái lettek. Menj csak oda nyugodtan dolgozni már tárt karokkal várnak

Jó tudom h te a malterosokat választanád de nézzük meg pl. 2030-ban hogy állnak mert a malterosokkal együtt megkapták a migriket is ez kéz a kézben jár, te anmúgy is szereted simogatni őket :)

A szépségversenyeken akkor már nem lesz fürdőruhás felvonulás, helyette majd burkáben jelennek majd meg :)

re

#822124 tozsdenyul Előzmény: #822123

egyrészt 19. Sz-ot mondtál, de máris megy a félreduma, másrészt meg úgy értelmezed az én ábráimat, ahogy akarod, örülök, hogy legalább szélesedik a müveltséged :)

Azért nem semmi, hogy képes vagy magyarázni a magasabb bázisról történö nagyobb per capita növekedést is vérszívós lassulásnak, de nekem mindegy. Mindenki úgy nem látja be a hülyeségeit, ahogy akarja:)

Németország az egész középkorban folyamatosan elmaradt a malteros központoktól, mint észak-itália, németalföld, Anglia, USA (idöbeli sorrendben)

Ordító tényekkel akarsz szembemenni, és magyarázni, de laposföldhívök is vannak, és egyre többen.

re

#822123 Spade Előzmény: #822105

Fantasztikusan tudod kiválasztani az ábráidat h úgy tünjön mintha igazad lenne.Pedig nem. Egyrészt a német fejlődésra a 18. (elírás 19. )század végét mondtam nem 1890-ig ami ugye azért lényeges mert pl. 1890 még viszonylag közel van a német egységhez amikor azért rengeteg egyéb feladat volt másrészt nem az 1 főre eső gdp-t kell nézni hanem a teljes gdp-t mert angliában a gyarmati közigazgatásban dolgozók nagyon megváltoztatják a képet, a teljes kibocsátást kevésbé. Szal itt a teljes kép amit te is megtaláltál volna ha akartad volna, de ügyes kisérlet volt.


http://www.edmundconway.com/2015/02/the-uk-germany...

Az 2. vh után azért fejlődhettek a németek gyorsan, mert egyrészt van a helyreállítási periódus másrészt pedig hidegháború volt és meg kellett dönteni a keleti rendszert ez volt a fő cél másrészt az nszk kirakat ország volt a legjobb fellazítás kelet felé ezért békén hagyták fejlődni és persze a németek éltek vele mert tehetségesek.

Kb 2000 körül kezdték szarba se nézni őket most meg már egyenesen fejőstehenek

re

#822105 tozsdenyul Előzmény: #822095

a mondanivalodat, amugy egyaltalan nem tamasztja ala a gazdasagi realitas

a nemetek a 19.sz-ban egyaltalan nem fejlodtek gyorsabban, mint a britek, annak ellenere sem, hogy sokkal alacsonyabb bazisrol indultak a nemetek

-http://en.wikipedia.org/wiki/File:Biaroch_Europea...


a nemetek eppen a 2.vh utan fejlodtek gyorsabban, mint a britek, amikor szerinted mar ok is idiota malteros gyarmat lettek...

-http://en.wikipedia.org/wiki/File:Maddison_GDP_pe...


...
-...gdp per capita, inflation adjusted

re

#822104 tozsdenyul Előzmény: #822095

jo pelda az ndk, de mire?

1990-es GDP/fo

verszivos nszk: 18 690 usd

gazdaszervezet nelkuli gyorsan fejlodo ndk: 9 193 usd

egyesules utan, 1995-re az ndk-s (nszk-hoz viszonyitott, relativ)

atlagber, 35%-rol, 74%-ra nott

atlagnyugdij, 40%-rol 79%-ra nott

a nagy lerablas es verszivas kozepette


egyre nagyobb kedvet csinalsz a malterosokhoz, mar azt is tudjuk, hogy minden szakertoi kormany is ok tulajdonkeppen,

ez azert egy Pokorni-Navracsics-Chikan szelsoertektol a Matolcsy-NemethSzilard-Kasler szelsoertekig tarto idoszak vegere komoly szimpatiat ebreszt a malterosokhoz, meg par ilyen durva jellemzes toled, es nem csak felmillio magyar valasztja a verszivasra epulo malteros tarsadalmakat, hanem meg ujabb felmillio...



re

#822101 Koffein Előzmény: #822100

valljátok be nyuszi, az ellenzéki oldal el van szállva magától, a szoci/liberális brigád csak várja az utalást, vagy a nokiás dobozt oszt le van tudva ... a fórumokon megy a vonyítás, megy a mosdatás... :)

re

#822100 tozsdenyul Előzmény: #822098

"nyuszi nem számít mert vagy nem tud olvasni vagy nem akar pedig rengeteg referenciát adtam"

Olvassgassál csak tovább, színesen szép az élet, ha leírnék egy két családnevet, aki malterossal én beszélgettem, még a klaviatúrádat is lefertötlenítenéd szenteltvízzel :)

Jobb is úgy, ha nem számít :)

re

#822099 tozsdenyul Előzmény: #822095

"mert a vérszívótlanodott állapotban vagyunk"

Ma nem követtem a magyar tözsdét, mennyire adták be egy ilyen hírre a Konzumot meg Opust? :)

re

#822098 Spade Előzmény: #822097

van ilyen történelmi pillanat amikor vérszívótlanodni lehet pl ii józsef idején martinoviccsal összefüggésben betiltották őket 1867-ben engedélyezték jött is trianon. 1920-ban Horthy betiltotta őket így a levéltárukat lefoglalták és az országos levéltárban van lehet tanulmányozni h kik voltak malterosok (szinte mindenki ). Hatalmasok de azért nem istenek és van amikor elvesztik a fonalat pl sztálin kinyirta a malteros fellegvár leninin gárdát step by step. . Mo-n utána rákosi tiltotta be 48-ban sztálin erőteljes ráröffenésére miután 45 után engedélyezték. Sztem 2010-ben egyszerűen elvesztették mo-n a fonalat tulságosan bajnaira tettek ( a szakértői kormány per definitionem mindig malteros) vagy aszitték orbán csődbe megy vagy a faszom tuggya és volt elég dolguk a válsággal kapcs. a fél világ összeomnlóban volt a lényeg óriási szerencsénk volt. Rengeteg könyv stb szól ám ezekről olvasni kell, nyuszi nem számít mert vagy nem tud olvasni vagy nem akar pedig rengeteg referenciát adtam. Attól h összeesküvés elméletnek nevezi valaki, attál még hülye marad, hiszen maffia sincs :)

re

#822097 Boby. Előzmény: #822095

"Az mnb-nek sokkal nagyobb a mozgástere most mint volt bármikor mikor jó malterosok irányították a malterosok pipájával a szájukban"

Azt mondjuk nem értem,ha a malterosok annyira hatalmasok,befolyásosak,erősek és gonoszok,hogy még Németországot is a markukban tartják,akkor mi kis magyarok, hogy a f@szba tudtuk minden káros következmény nélkül lerázni a rabigájukat?!Több kérdésem nincs, innen átadom a szót Nyuszinak!:-)

re

#822095 Spade Előzmény: #821980

Na az NDK egy nagyon jó példa, h a znszk szépen magához csatolta és lerabolta az ndk-t a piacait megszerezte a ziparát becsődöltette aztán a népség nagy része segélyként kapott némi alamizsnát ipart meg nem igen. Az ndk jóval fejlettebb volt a cseheknél ma a csatlakozás ellenére is kb ugyanazon a szinten vannak mint a csehek. Ha az ndk-t a nyugatiak nem rabolják le sztem mára 10-20%kal fejlettebbek lennének nagyon sok világhírű gyárral optika vegyipar stb Mi erre az ellentmondásra a magyarázat ? Az h ha egy gazdaszervezet vérszívók nélkül él, sokkal gyorsabban fejlődik. A németek a 19. sz végén sokkal gyorsabban fejlődtek mint az angolok annak ellenére h az angolok az egész angol birodalom erőforrásaira és piacaira támaszkodhattak és mégis. Ennek oka pedig az h a malterosok (a korona nevű zárt klub keretében vö korona gyarmatok) zsebre tették a az többlet erőforrások legalább 20%-t. Ez pedig azt okozta h sokkal lassabban fejlődtek mint a németek. A 2. vh után a németek is malteros gyarmat lettek ezért tünnek idióta faszoknak mindenben mert nem a saját maguk urai pl a muttinak szinte lediktálják h mit tegyenek migri ügyben nincs játéktere legfeljebbg fociban meg a zautó iparban de lassan már abba is beleszarik tumpi.. Ugyan ez az ndk esetében vérszívók nélkül gyorsabban fejlődtek volna mint így h a nyakukba telepedtek az nszk vérszívói. . És ez igaz a magyarokra orbán idején ezért összehasonlíthatatlanul gyorsabb a gazdasági fejlődés és jobb a gazdasági állapota mint mondjuk fleto idején, mert a vérszívótlanodott állapotban vagyunk. Az mnb-nek sokkal nagyobb a mozgástere most mint volt bármikor mikor jó malterosok irányították a malterosok pipájával a szájukban