Átrajzolódott a politikai törésvonal. Simicska el is nevezte az új törésvonalat. Jobb-bal helyett, gecik-nem gecik.
Átrajzolódott a politikai törésvonal. Simicska el is nevezte az új törésvonalat. Jobb-bal helyett, gecik-nem gecik.
“Nem az számít, honnan jöttél, csak az fontos, merre mennél”
Köszönjük, hogy jelentkeztél hozzánk. Akár dühből, akár csalódottságból, akár tenni akarásból tetted, jó helyen jársz. A Momentum Mozgalom célja ugyanis nem csak a jelenlegi politikai elit leváltása, és a kiábrándultak megszólítása, hanem hogy végre közösen álljunk ki az igazságért, a demokráciáért, és a korrupt, csak magáért és nem a hazáért dolgozó politikusok ellen.
A jövőben sokkal keményebbek, sokkal hangosabbak és sokkal láthatóbbak leszünk. Ehhez Rád is szükségünk van, az első lépést pedig már meg is tetted!
Az utóbbi napokban rengeteg jelentkezés érkezett be hozzánk, így előfordulhat, hogy elhúzódik a kapcsolatfelvétel. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a következő 3-4 hétben egyeztetni tudjunk veled egy személyes interjúról, de addig is szíves türelmedet kérjük!
A változás eléréséhez még több emberre van szükség. Mert egyénenként gyengék és halkak, közösségben viszont erősek és hangosak vagyunk. Gyere velünk és
hozz magaddal mindenkit, akinek számít az ország jövője!
Üdvözlettel,
Momentum Mozgalom
HR munkacsoport
viccc :D
"közvéleménykutatás", amire alapozzák a döntési javaslatot: http://infoszab.budapest.hu:8080/GetTirFile.aspx?id=146454
by vitézy https://www.facebook.com/vitezydavid/posts/1648110...
Igen érdekes!
És akkor most az EBESZ tiltakozik?
Vagy a hivatalos megfigyelők semmit nem vettek észre?
http://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/04/20/webkame...
a magyar választóbizottságok felében nincs ellenzéki biztos, és egyikben sincs webkamera.
Nem tudom melyik az ijesztőbb része az az értelmi szint ami lejön, hogy cigányemberként akit mumusként használ a magyar politika a migránsoktól retteg. Akik hasonló cipőben járnak ebből a szempontból. Gyakorlatilag nem veszi észre, hogy most a migráns lett a cigány. Cigányként akin ez lecsapódik mióta él ezt sem ismeri fel. Ez már a menthetetlen kategória.
Vagy az a súlyosabb , hogy 10.000 Ft , és közmunka az maga az áldás neki. Úgy adja elő kapott 10.000 ,-Ft-ot és hű. Ilyenkor azért elgondolkodom egy kicsit. Szomorú az, hogy Mo-n élnek olyan emberek nem kis számban akinek 10.000 ,-Ft ide vagy oda az komoly tétel.
Nincs meló , csak közmunka hemzseg a videó a nagyobbnál nagyobb problémáktól.
Ez nem feltétlenül a jelenlegi kormány sara, hanem a megelőző kormányok is keményen benne voltak.
Azért ügyésznek sem könnyű az élete. Ha vádat emel az a baj, ha nem az is baj.
Rosszul méri fel melyik elvtárs ellen lehet, illetve kell vádat emelni mindkettő komoly hiba.
Mennyivel egyszerűbb volt mikor az ítéletet is mindjárt kézhez kapta tudta mi a biztos igazodási pont , bíró is . :)
Azért ennek valóban van egy üzenet értéke ügyészeknek, bűnpártolásért vádat emelni egy ilyen 20 éve húzódó zavaros történetben.
Nem lett volna szabad hagyni őket leszakadni,elbutulni,szegregálódni.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_meghokke...
Miért érzem azt,hogy Gyárfás meggyanúsítása,csak egy piszkos sakkjátszma nyitólêpése volt,ahol a cél nem az igazság kiderítése, hanem az ellenséggel való leszámolás lesz?!
Na ja, de racionálisan végiggondolva a 7-fejűről szóló történetek sem a nagyvárosban születtek, sokkal inkább az erdő szélén egy zsákfaluban.
Mérgelődni lehet, de inkább az ellenzéknek is stratégiát kellene építenie.
A kiemelésben nem csak a Feri,de a Jobbik,a migránsok és Soros is szerepelt.Ezek az emberek,a hétfejű sárkányban is hinni fognak,ha kell.
na igen, a Bözsi, vagy a rezsi, de azé kiemeltek egy karaktert, aki elvett és az Feri. Akire soha a büdös életbe nem fog szavazni.
Ha a dolog rosszoldalát nézem,ezek az emberek 2022-ben is ugyanezen a szinten lesznek,és a költségvetésben is mindig lesz 5-10000Ft Bözsi utalványra forrás....,ha máskor nem is,de választások előtt biztos.
Figyi, itt nem az ész dominál.
Gondold el, ott ülsz a zsákfaluban, Gyurcsányt 12 éve csak a tévében látod, de még DK-s képviselőt se.
Ott az a hosszú út, oszt látod a tv-ben, hogy jöttek a migránsok csapatostul lepték el az utakat, könnyű odaképzelni azt a tömeget erre az útra is.
Aztán elég, ha csak 1x történik meg, de annyi a kiskertnek is meg a kis közmunkának is.
Magyar egy is megmondta, meg a Kossuth rádió is.
Te egyébként szavaznál olyan pártra, akinek a képviselője csak távoli városokban agitál, mintha nem is hús-vér személy, csak pixel-és-légköri zavar lenne?