Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

micsoda fordulat

#819471 banyaiz Előzmény: #819432

http://www.szittya.com/sandor%20Papa.htm

Ez is egy érdekes anyag Perczel film mellett. Az akkori viszonyokról , és miből nőtt ki a mai helyzet. Hogyan keletkeztek nagy vagyonok többek között. Az eredeti tőkefelhalmozás kezdeti időszaka.

Tanulságos kis beszámoló.

Gyakorlatilag akik elszámoltatásra kerültek a verőemberek nagyjából. Azok akik egymást lövöldözték. Illetve akik ezt végrehajtották pontosabban.

+ most Gyárfás előkerült.

Benne volt ezekben az ügyekben a politikától a rendőri felső vezetésig mindenki. Vámos vezetők , közigazgatásnak különféle vezetői.

Pénzek tisztára mosásánál is bőven. Nagy sápot lehúzva ebből.

Ebben az időben egy Fenyő beleállt mindenféle háborúba "nagy" emberekkel. Postabanktól a politikáig, és médiáig. Aztán elindult a mindenki által ismert autójával egyedül , testőr nélkül . Nagy könnyelműség így utólag persze okos az ember. De azért azok a leszámolások amik mentek tiszta amcsi alkoholtilalom időszaka. Mindenféle védelem nélkül elindul autózni. Talán arra gondolt politikai védelem alatt van, vagy túl nagy ember ahhoz ilyen eszközzel félre tegyék. Vagy egyszerűen ilyen stílusa volt ki tudja.

Ugye Pintér neve is az akkori ügyekben elég sűrűn felmerült mindenféle vallomásokban mint nyakig benne lévő figura. Nem is tudom milyen poszton volt bp -i főkapitány, vagy országos. Most meg ő viszi az elszámoltatást. :) Érdekes azért ez is sok minden más mellett. Felmerül esetleg a régi haragosaival leszámol Tasnádi pl aki Józsefvárosi piaci ügyekben nagy balhéban volt vele.

micsoda fordulat

#819469 banyaiz Előzmény: #819432

ez az, és ennek a forgatásnak van még 15-20 óra háttéranyaga ami nem került be a filmbe.

Gyárfás volt a megbízó akkor nem gondolta ezt át. Mert médiában egy konkurens kiesett mire ment ezzel így utólag? Hol van már a Napkelte és ő a médiapiacon? Miközben gyilkossági ügy nem évül el, egy ismert ember ráadásul akit folyamatosan emlegetnek, ő mint első számú gyanúsított a vitáik miatt. Az a következtetés adódott ha nem is tudják rábizonyítani a gyanú rajta marad.

Arról nem beszélve ilyen alvilági figurák hallgatásán múljon később a lebukása. Teljes őrültségnek tűnik ezt bevállalja .

Egyáltalán ezek az alvilági leszámolások abból az időből. Mert ezek nem évülnek el. Ráadásul ilyen látványosan felrobbantani az egész Aranykéz utcát stb. Mit nyert azzal , hogy a konkurens bandából valakit ilyen látványosan megöletett, és mit kockáztat ezért. Prisztás ügy, vagy akit bebetonoztak egy garázsba, vagy akit felrobbantottak az autójában balatoni maffiózót. Nem jutnak eszembe a nevek. Mit nyert akkor ezzel aki megszervezte , és mit kockáztat még 20 év múlva is nyomozás megy elég ha valaki beszél. Akkor szerintem ezekbe nem gondoltak így bele hosszútávon ebből mi lesz.


Repülő

#819467 banyaiz Előzmény: #819418

Vakmajom arra célzott vsz nehéz a verbuválás a vendéglátóiparban. Már annyira leengedve a kritériumokat a hirdetésbe beleteszi nem is baj ha nincs kiképezve.

Nem tudom mi a helyzet a szakács piacon. :) De van egy ismerős aki szakácsként melózik. Az ő munkája úgy néz ki elkezdett dolgozni iskolai menzán, eltelt pár év ő lett a fő-fő szakács, aztán nyugdíjba ment az élelmezési vezető és megkérték nem e tudná a kettő melót együtt vinni. Elvállalta így ő felügyeli a főzést mint "főszakács" vagy valami ilyesmi rangban + mint élelmezési vezető ő tartja a kapcsolatot a beszállítókkal alapanyag ügyben mit mennyiért honnan .

+ hétvégenként rendezvényeken főzést vállal amire szintén van kereslet.

Ő még a konzervatív utat járta be iskolában tanult főzni, aztán szakmai gyakorlatok stb, lehet azért ennyire felkapott. :)


taxis áremelés

#819461 matgab Előzmény: #819458

https://www.portfolio.hu/gazdasag/juniustol-10-kal...

Na a k.va mindenit minden taxisnak!

Ezek sírnak mint a szopós malac, de sokat járom a világot (csak 2018-ban ha jól számolom már volt 12 ország), de ilyen drága árszínvonalú taxi szolgáltatást ilyen minőség mellett nem nagyon láttam a világon!

Kolumbiában kb. annyi taxi van , mint az égen a csillag és 70km-t 7000 forintért visznek el mégsem panaszkodnak.

Ja ott van Uber is, ami elvileg illegális de gyönyörűen működik, csak a reptérnél zavarják el őket a rendőrök.

Letteknél románoknál kb fele ennyibe kerül a mostani bp-i áraknak, pedig ott a benzin sem olcsóbb.

Norvégiában - Európa egyik legdrágább országában talán valamivel drágább a taxi, mint itt, de azért ott egy sör kb. 1200 forint, csak úgy mint egy tábla csoki, tehát relatíve ott sem olyan drága a taxi, mint itt.

Szingapúrban is annyi taxis van, hogy itthoni szintekhez szokottan elképzelhetetlen sok.

Balin egy napig taxizott velünk egy sofőr, annyiért, mint itthon kivisznek a reptérre.

Szlovákiában pl. Komarnoban 2 EUR-ért elvisznek a városon belül akárhova!

Arról nem is beszélve, hogy egyedül itthon fordult az elő, hogy amikor a reptéren a hivatalos taxi droszton akartam taxist fogni, akkor több, mint negyed órát kellett várakoznom az utastársaimmal a taxira!! Más reptereken gyakorlatilag azonnal elvisznek a hivatalos drosztról.

Ja és Kolumbiában pl. a taxis, ha az óra 1370 forint összeget mutatott, akkor nem is értette , amikor azt mondtam neki, hogy legyen 1500! Úgy visszaadott 130 forintot is , hogy csak na. Magyarországon meg ha a horror árak mellett nem adsz neki 10% borravalót csak felkerekíted egy ezresre, akkor némeliyk már ki sem száll, hogy kivegye a csomagtartóból a cuccaidat...


Ja és engem - a külföldi turistát még olyan országokban sem akartak átverni, mint Marokkó , vagy Kolumbiában is csak egy próbált trükközni...

Repülő - Főzés

#819457 TrendMan Előzmény: #819444

Igazad van. Nem is érdemes leírni.

Nekem különleges, mert gyerekként sajátos családi hagyományként éltem meg a készítését.

Az iskolák egyébként eltérnek pl. a paprika és a paradicsom arányának tekintetében. Az én tapasztalatom szerint az igazán nagy paprikák jobbak.

Repülő - Főzés

#819444 Boby. Előzmény: #819439

Miben más,mint úgy általában, nincs benne paradicsom, meg paprika?!:-)

jó munkát végeznek a trollok

#819440 Koffein Előzmény: #819438

Nem is arra utaltam, hogy anyagilag még nem áll stabil lábakon, hanem a módszerre, ahogyan reagáltak a bejegyzésére...

Habár óvodapedagóguskén óriási fizura nem számíthat, max ha alapít egy magánovodát...


Repülő - Főzés

#819439 TrendMan Előzmény: #819419

Azért ezt szakácskönyvből is el lehet kezdeni.

Szeretnél egy lecsóreceptet?

Apai örököség ????

jó munkát végeznek a trollok

#819438 TrendMan Előzmény: #819360

Főiskolásan nem csoda, hogy nincs pénze.

Ettől még késöbb lehet lakása, bár egy fiatal lehet, hogy ezt nem így éli meg.

Viszont pl. ismerősöm azt meséli, hogy a műegyetemi kollégiumi hallgatók kenőmájast esznek főzött tésztával, annyira nincs pénzük.

Mondjuk, ha az államnak fontos a műszaki végzettség lehet, hogy ennél többet kellene nyújtania?

Repülő

#819433 Sumér harcos Előzmény: #819400

ráadásul lehet jobban jönne ki,ha az alapja kezelésére felvesz egy analfabétát.

ajánlhatna egy étermet is mostmár 500km es körben,amit kerülhetek:)

Repülő

#819419 Euroman Előzmény: #819418

Én pl.majdnem semmit nem tudok főzni. Próbáltam egy párszor, de gyenge eredménnyel. Marad a zacskós leves, meg a félkész étel.

Repülő

#819418 Spade Előzmény: #819409

"De ők vendéglátós tanulók nem valaki az utcáról beesett ő most szakácskodna."

Na de a főzés azé az nem atomfizika . Legfeljebb vakmajom agyában h csakls a finedining való étterembe meg a nano szakácskodás. Azért ne legyünk már hülyék, szinte minden családos nő aki alapból főz a családra magyar ízek alapján elég jól főz és műveli több (10) éves gyakorlattal. Tehát simán mehet egy étterembe főzni ha nem is főszakinak, de elég sok mindent kapásból megcsinál Ez különösen látszik a fözős realitiykból ahol azért amatőrök elég jól nyomják és bea asszony ugye aki cigo elég messzire jutott