már az mnb-nek se lehet hinni... eltüntettek 2db zárást, a febr 9 és 12-eit...
nem is értem, hogy miért nem lepődöm meg :)
már az mnb-nek se lehet hinni... eltüntettek 2db zárást, a febr 9 és 12-eit...
nem is értem, hogy miért nem lepődöm meg :)
nagyon remélem, hogy ez a krv@papír olyan gyorsan fog felpattanni, ha véletlenül, valami isteni csoda folytán, majd májusba kiderül, hogy semmi gond a bogyókkal, max kis megkötéssel lehet továbbra is forgalmazni a nagyérdeműnek, mint ahogy esik azt a nyomorék mindenségit hogy azt... wááááááá de megronaldósodtam hogy azt a &@%!...
cuki az utolsó mondat :D
"42 milliárd forintos leírást jelentett be a Richter a PRAC korábban nyilvánosságra hozott intézkedéseinek következményeként. Így az Esmya-hoz köthető eszközökön történő leírás miatt az Esmya értéke részvényenként 225 forinttal csökken. Az Erste számításai szerint az Esmya cirka 600 forint értéket képvisel a részvényárban, s ez csökken a Richter közleményének hatására ezzel az értékkel. Korábban a cég elmondta, hogy az értékesítésben mintegy 50 százalékos visszaesésre számítanak az események hatására. Ha 30 százalékos üzemi marzzsal számolunk, akkor a nettó hatás mintegy 13 millió euró, azaz valamivel több, mint 4 milliárd forint lehet. Egyszerűen gondolkodva, 10 százalékos tőkeköltséggel számolva, ez 40 milliárd forint körüli negatív hatást jelent, amelyet most a cég realizál az előző évi eredmény terhére. Hangsúlyozzuk, hogy az Esmya értéke a részvényárból már korábban kiárazódott, így elvileg a hírnek nem kellene már hatnia, ha fundamentális oldalról közelítjük az eseményeket. Persze a piac nem így működik. Technikailag a következő kisebb szintek láthatók: 5.960, 5.860, 5.780, 5.685, 5.570, 5.440. Ezek a szintek működhetnek a mai csapkodásban. Ha pedig a kétségbeesett befektetők kitombolják magukat, akkor újra emelkedési pályára állhat a részvény árfolyama."
hát nem tudom eldönteni, hogy adjam, van tartsam ... habár ha már benne dagonyázom, kivárom azt a k májust bármi is történjen...
előre látom, 5k-nál tuti visszasírom ezt az állapotot :-P
no az erre adott reakció mérvadó lesz. Holnapi nap blackrock támaszthat szépen
Rendkívüli tájékoztatás Esmya‐t érintő ideiglenes PRAC intézkedések hatása a 2017. évi auditált beszámolóra A Társaság tájékoztatja Tisztelt Részvényeseit, hogy a 2017. évi auditált konszolidált beszámolóját a PRAC (Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottság) Esmyára vonatkozó átmeneti intézkedéseinek várható negatív üzleti hatásait figyelembe véve készíti el. Ezen hatások figyelembevételével az Ügyvezetés csökkentette az Esmya EU és latin‐amerikai piacokra vonatkozó hosszú távú értékesítési előrejelzéseit. A felülvizsgált előrejelzések mellett – a könyvvizsgálóval eddig lefolytatott egyeztetések alapján – a Társaság az Esmyához kapcsolódó EU piaci, valamint latin‐amerikai immateriális eszközre és üzleti értékre értékvesztést számol el. Ennek értéke előreláthatóan 42 Mrd Ft, mely az audit során változhat. A konszolidált beszámolóban foglalt üzemi és adózott eredmény emiatt várhatóan jelentősen elmarad a 2018. február 12. napján tőzsdei jelentésben közzétett, nem auditált 2017. évi beszámoló éves eredményeitől. Richter Gedeon Nyrt.
Jókora mozgást produkált tegnap a Richter árfolyama, miután az európai gyógyszerhatóság (EMA) délután publikálta az Esmya-ról szóló terjedelmes beszámolóját. Ennek a dokumentumnak eddig csak egyes részei voltak ismertek, leginkább az, hogy biztonsági okokból nem indítható új kezelés a készítménnyel. A tegnapi jelentés viszont újabb részlettel gazdagította a képet, hiszen elég határozottan megjelenik benne, hogy nem csak a Richter, de maga a felügyelet is úgy gondolja, hogy haszon-kockázat szempontjából egy kedvező termékről van szó, és, hogy majd javaslatokat fognak tenni arra vonatkozóan, hogy milyen változtatások szükségesek a termék értékesítési gyakorlatával kapcsolatban. Véleményünk szerint valamiféle megkötés lesz a kezelés megkezdését megelőzően, például ki kell majd zárni bizonyos betegségeket. Vagyis a tényleges döntés ugyan továbbra is csak májusra várható, ebben nincs változás, de ahhoz elég volt a tegnapi hír is, hogy a befektetők kicsit optimistábban ítéljék meg az Esmya jövőképét. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Richter részvényeit már nagyon túladták a befektetők, az Esmya-ból eredő potenciált és a „speciality pharma” sztorit is kiárazták, és egy ilyen szélsőségesen pesszimista hangulatban a kis pozitívumokra is nagy ugrást produkálhat az árfolyam.
ma kidobva.
Lehet hogy ugyanaz volt az eladó mint a vevő ?
https://www.bet.hu/newkibdata/124814710/RCH180216E...
részesedésük 5,16% -ról 5,58%-ra emelkedett
Újabb célár csökkentés érkezett a Richterre, most a Bank of America elemzője csökkentette 900 forinttal 6 000 forintra a gyógyszercég papírjaira vonatkozó célárat, miután az Esmya-ügy negatív kimenetelének valószínűsége megnőtt véleménye szerint.
Végig sasoltam a mai napot. Ez B@szott nagy tömés volt ma. Több mint 7mrd és meg sem mozdult az árfolyam. Ha véletlenül felmegy 5.6-ra, azonnal adom...ez most komoly szopóroller!
Bírom a Bencikét. Érdemes a lenti elemző videót megnézni.Jól tolja a marketinget (mit vegyenek a népek váálentin napra? Hát az ő könyvét:)) De, elég csúnya tényleg a grafikon. Ha nem is a Bence.:)))
Jó cég, jó termékek. Épp ezért.
Az Esmya ütős kis gyóccer (gyakorlatice minden 4. nőnél előfordulhat mióma, a négereknél még gyakoribb) bár nem kedvelem a kemikáliákat, de ennek a terméknek biztos lesz piaca. "670 ezer eladás után 4 panasz" - hmmm...májkárosodás miatt. (melyik kemikália nem okoz? Lehet válogatni a mellékhatásokban. Rengeteg xenoösztrogént visznek be a szervezetbe a nők. (megjegyzem a ffiak is- elég a sampon hozzá:) - lehet tovább gondolni a következményeket. Az esmya által gyógyítani kivánt mióma egyik fontos oka az ösztrogén/progeszteron arány borulása.Én nem szedném- maradnék a magas progeszteron tartalmú gyógynövényeknél. De, eleve nem vagyok egy nagy gyógyszerfogyasztó+erősebb vérzés esetén már nem fognak ezzel kockáztatni, műtét előtt még bepróbáloznak az esmyával- A ma embere pedig szereti csak tabletták bekapkodásával gyógyítani magát. Lesz piaca. +ez csak az egyik termék.
A gyógyszeripar hasonlóan a hadi iparhoz roppant profitábilis terület ugye. Konkurencia is akad.
Nem is csudálkoztam, hogy a "Gyógyszerügynökség" (jó név) a gyorsjel előtt pár héttel fejezte ki aggodalmait. Ha jól tudom...Meg ugye a nagy short állomány.
Nagy bukóval nem adnám el, max. jó lesz a nyugdíjhoz.
hati shorttal fogod fedezni a pozíciókat? Bővítés?
Nagyon vacakul néz ki a ricsi, semmi erő nincs benne. Most még jó áron ki lehet szállni.... :D
milyen érdekes, hogy nekem a blue-k közül richterem és MOL-om van...
ettől függetlenül, nyitva van még egy zsák pozi :)
ma vettem egy kicsit.
november első hete óta vételem , semmi papir semmi irányban nem volt.
az már három honapja,eddig voltam absztinens.
aztán be ne huzzon az első izlelés.:)