Regisztráció Elfelejtett jelszó

Zoom a Konzumra

Ma is 17%

#796282 Hathor

ma is 17% pluszban volt 326körül. 30szorozás két év alatt. Itt meg elzavartak 20as árfolyamnál engem..:(

149es arfolyam

#793673 Hathor

Mészáros Lőrinc bevásárolta magát Spéder volt bankjába

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. volt korábban Spéder Zoltán 2010 és 2016 között nagyon erős kormányzati hátszéllel épült üzleti birodalmának központja. Csakhogy a kormány valami miatt elvette a bankot és a köré álmodott rezsibirodalmat a bankártól, és új tulajdonosok között osztotta szét.

Már tavaly is sejteni lehetett, hogy az utóbbi évek legfontosabb magyar felvásárolja, a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc valamilyen formában megjelent az FHB és a takarékintegráció körül: a takarékoknak drága informatikai szolgáltatásokat áruló Dom-P-ben megjelent Csík Zoltán, Mészáros egyik elintézőembere, az FHB-ban pedig fontos szereplő lett Vida József, akinek takarékszövetkezete Mészáros egyik földügyletét hitelezte.

Most bejelentette a Konzum PE Magántőkealap, hogy megvette az FHB Jelzálogbank Nyrt. 5,96 százalékát, és ezzel 6,85 százalékos befolyásuk lett a cégben.

Ezzel Mészáros Lőrinc és üzlettársa, Jászai Gellért nagytulajdonosok lettek Spéder egykori bankjában. A részvénycsomagot az Allianz Hungária Biztosítótól vette meg a KZF Vagyonkezelő Kft., ami a Konzum PE tulajdonában van. A ma reggeli árfolyam alapján a 6,5 millió részvényért nagyjából 3,5 milliárd forintot fizethettek Mészárosék.

A Konzum Nyrt. és magántőkealapja az utóbbi hetekben nagy sorozatban vannak: az Opimus Nyrt-vel együtt már egészen komoly tőzsdei birodalmat építettek Mészárosék. Mindkét cég részvényeire vételi ajánlatot tett Mészáros és Jászai.

vételi ajánlat

#790551 Fornit Előzmény: #790508

Sőt, még napközben is veszegetik a limitről. (Pedig akár holnap is megtehették volna ugyanezt)

Na most indul az igazi s…

#790509 Hotibo

Na most indul az igazi szívatás, eddig négyszerezés volt, most jön a negyedelés. Sajnálom aki bedőlt, de nincs a világon ingyen nyerő, valakinek/kiknek mindig állni kell a számlát. Na ezért nem nyúlok bele ilyenekbe.

vételi ajánlat

#790508 matgab Előzmény: #790507

már csak az a kérdés, ki az a marha aki ma bent hagyta a vételi ajánlatot 41 millió értékben??Az ilyen meg is érdemli, hogy elbukja a pénzét!

vételi ajánlat

#790507 matgab Előzmény: #790494

86,64... Mondanám, hogy röhög a vakbelem, de ennél szociálisabb vagyok...

Tegnap már megírtam, hogy ne gondolja senki, hogy majd a Mészáros Lőrinc fogja hagyni azt, hogy ő 15% tulajdoni hányad mellett tolja az állami megrendeléseket a kisbüfik zsebébe. Ez van ez a magyar világ...

A bennfentesek megvették 60 alatt a biztos profit tudatában a kisbüfik felhúzták 200-ig, akikre nagyrészt rá is öntötték 100 felett a pakkokat, így jóval olcsóbban lehetett megszerezni a részvényt nekik.

Hát még annyira s tudnám…

#790391 Hotibo

Hát még annyira s tudnám befolyásolni, mint egy kamion gyorsulását a szélvédőjén szétkenődő molylepke, de inkább legyen TGV, meg muslinca :D, mert a moly legalább koppan, meg hagy valami nyomot :D

Mindent lehet húzni, csa…

#790374 Kissherceg Előzmény: #790373

Mindent lehet húzni, csak tőke kell hozzá :)

Hotibo, felhúzod és kiszállsz belőle hetek, hónapok alatt apránként... A nagyoknál is így megy :) Kicsiknél lesz bedöntés, de aztán második csúcs utána csorgás... :)

a vicc az , hogy most má…

#790373 matgab Előzmény: #790372

a vicc az , hogy most már olyan papírokat is elkezdtek eszetlenül húzni, amik mögött még csak nincs is sztori.

Én ilyen T kategóriás rallít még nem láttam, pedig azért tőzsdézem már néhány év(tized)e...

Úgy érzem ezeknél a kisp…

#790372 Hotibo

Úgy érzem ezeknél a kispappíroknál az a motiváció, hogy:

"Beszállok, mert biztos holnap is +20%, hiszen csak megy és megy, még időben vagyok, hiszen holnap is pluszban nyit, így meglesz a gyors haszon, jó pénz"

Aztán egyszer csak -20%-al nyit...aztán megint....

Csábító csábító, de akkor már inkább valami komoly részvény/termék turbócertije, az is tud +20%-ot menni egy nap alatt, ha valakinek ez a vágya, és még el is lehet adni (árjegyző), ha cumi van.

Gondoljunk bele, most jól felfújják a kicsik árát, de kinek lehet majd eladni, ha fordul, senkinek, mert nem lesz vevő hirtelen, csak realizálni akaró :S

Most nem feltétlen a Konzumra gondolok.

Persze ez csak az én véleményem :)