Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

helyesebb lenne sztem , …

#785105 matgab Előzmény: #785104

helyesebb lenne sztem , ha a szavazati jogot ahhoz kötné, hogy aki többet fizetett be SZJA-ban (vagyonadóban ?), mint amennyi támogatást/nyugdíjat/szociális támogatást kapott az elmúlt 4 év átlagában , az szavazhatna.

A nyugdíjasokat képviselnék a gyerekeik, akiket ők neveltek fel.

A gyerekeket a szüleik (csak úgy , mint ma).

És akkor tényleg olyanok határozhatnák meg az ország sorsát, akik legalább mikro szinten meg tudják oldani az anyagi helyzetüket.

Nem a segélyesek/nyugdíjasok (akik már csak rövid távon gondolkodnak általában-főleg amelyik lespórolta a következő generáció felnevelését-) döntenék el az aktívok szempontjából és a rövidtávú érdekek mentén hátrányosan az ország jövőjét.


Annak is egyet érne a szavazata aki 1 ft-tal fizetett be több adót, mint amit kapott, meg annak is, aki 1 milliárddal.

És legfeljebb lenne egy felső ház, ahol képviseltethetnék magukat a nyugdíjasok, a határon kívüliek és a szociálisan eltartott emberek is.


Akkor mégis egy jó gondo…

#785104 Csusza Előzmény: #785078

Akkor mégis egy jó gondolat a jobbik részéről, hogy a szavazati jogot bizonyos iskolai végzettséghez kötné?

Szerintem jó ötlet.

Így van, ez a felmérés -…

#785103 Csusza Előzmény: #785073

Így van, ez a felmérés -legalábbis a második kérdés- forinttal nem működik.

re

#785102 Csusza Előzmény: #785051

:-)

A gyurcsánnyal egy táborba mosást a múlt héten kezdték, miután már nem volt annyira buzi Vona.

Kevés jobbik szimpatizánst ismerhetsz, ha így gondolod, hogy Lajosoddal összeállást értékelnék. Ez több, mint politikai sci-fi... :-)

Akkor nem gond a százalé…

#785093 prospero Előzmény: #785078

Akkor nem gond a százalékszámítás, ha általános iskolában mindenki kizárólag jelest kap matekból. Nem így van, soha nem is volt így. szóródnak a teljesítmények, és időben előrehaladva egyre inkább, ahogy az anyagok egymásra épülnek. Akinek kimarad a hibátlan összeadás, kivonás annak már probléma a szorzás osztás. Akinek kimarad a szorzótábla és osztás annak bizonytalan lesz a törtek és a százalékszámítás stb. Így tovább. Egy alap dolog nincs meg rendesen, minden ami arra épülne összeomlik. Már összeadás kivonásnál vannak gyengébb teljesítmények, mert utálja a matekot, vagy a szülők nem gyakorolják a gyerekkel otthon a tananyagot.

Így van, márminthogy nem…

#785091 prospero Előzmény: #785073

Így van, márminthogy nem igazították magyar viszonyokhoz. A rossz válaszok magas aránya simán betudható annak, hogy arra kérdeztek rá hogy hány forintod lesz. Forintban ténylegesen 110. A 41 fillér értelmezhetetlen a gyakorlatban. egyetlen bank sem adja ki Neked, hacsak más tétellel együtt nem ér el legalább 5 ft-ot.

A felmérésből nem csak azt a következtetést lehet levonni, hogy sötétség van. Hanem azt is, hogy rossz a kérdés, vagy azt, hogy gyakorlatias válaszok születtek, vagy azt, hogy nagyvonalúak vagyunk, vagy azt, hogy 27% kezelte kizárólag matematikai példaként a kérdést a gyakorlati életet figyelmen kívül hagyva.

mindeközben Olaszországb…

#785086 matgab Előzmény: #785083

mindeközben Olaszországban...http://www.portfolio.hu/gazdasag/olasz_rulettet_jatszanak_europa_sorsa_a_tet.4.240716.html

Kínában:

http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/mar_a_legoptimistabb_sztarbefekteto_is_aggodik_kina_miatt.4.240715.html

Görögországban:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/ijeszto_velemenyt_fogalmazott_meg_az_ekb_a_gorogokrol.4.240696.html

Magyarországon:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/sose_volt_meg_ilyen_keves_munkanelkuli.4.240709.html

Az a baj, hogy Trianon megtörtént. Ha ma is regionális központi ország lennénk ilyenfejlődési pálya mellett, akkor ma már lassan tényleg osztrák vagy minimum cseh szinten állnánk...

De nem új dolgok ezek a …

#785083 banyaiz Előzmény: #785058

De nem új dolgok ezek a világban, azt hiszem ősi sztorik ezek csak más szereplőkkel. Csak erről a Lengyel László féle 444-es cikkről jutott eszembe ez amit most olvastam. Ez az értelmiségi "nyavalygás" régi korokban is komoly problémák voltak ebből a jelenségből ami ebben a "% számításban" esetleg megjelenik. Szóval nem egy Orbán vagy egy Trump találmánya és előtte a világ egy svájci óramű volt, aztán hirtelen kiderült, hogy mégse. :) Folyamatos probléma ez. Ezért tud egy egy diktatúra ha olyan vezetője hatékony lenni amíg nem lesz nagy kontraszelekció. Vagy ezért sincs pl demokrácia egy cég vezetésében. Legalábbis olyan szinten, hogy a dolgozók szavaznak mindenről mi legyen. Valamilyen szinten persze ott is megjelenik.

Na mindegy. Ezt nézegettem mostanában jó kis DTK műsor. Egy egy szereplő érdekes volt. Pl Oroszlán Szonja teljesen más karakter mint ahogy én elképzeltem őt. Mai Mo-ról is egy kis korkép ez a műsor.



Miért lenne gond a száza…

#785078 banyaiz Előzmény: #785058

Miért lenne gond a százalékszámítás bármekkora összegnél? Mrd-okkal is ugyanaz a matek. 1 mrd esetén is számolhat 100-al ha az könnyebb neki, aztán hozzáigazítja a tizedest utána. :)

Ez nem megy neki akkor annak a megértése mi történik körülötte az menni fog? Aztán szavaz a világ/ország/város vezetőinek a személyéről, és a vasárnapi bolt zárva tartásról stb.

Hát ez a jelenség demokrácia kezdetektől létező rendszerszintű problémája. Olyan betegsége ami az egészet tönkreteheti. Csodálatos , hogy ennek ellenére ilyen magasra szárnyaltunk. :) Ez egy természeti csoda kategória valahol. :)

Ragozod ám, mintha a vaj…

#785073 Láma Előzmény: #785058

Ragozod ám, mintha a vajdát védenéd. :)

Csináltak egy felmérést, amit nem igazítottak a magyar viszonyokhoz. Nem tudsz rá jó választ adni, mert nem derül ki a kérdésből, hogy mire kíváncsi. 100 euroval működik a felmérés, 100 ft-al nem. Ennyit a felmérésekről.


de facto ez magyarország…

#785058 prospero Előzmény: #785048

de facto ez magyarországon akkor is 110 ft-ot jelent, hiába de jure több az eredmény, mint 110.

Ugyanezt kellene megkérdezni csak 1 millió esetén - bár akkor lehet a százalékszámítás lenne a gond. :-(!

Ha nem arról van szó, hogy a de facto de jure összekeveredett akkor nagyjából az az eredmény, hogy a gimnáziumot és szakközépet jobb eredménnyel végzettek ki tudják számolni a példát.

30% ugye már általánosban lemorzsolódik. Egy kettes vagy hármas középiskolai matek már kérdéseket vet fel az alapok alkalmazásával kapcsolatban.

re

#785051 banyaiz Előzmény: #785032

Min nevettél ennyire, ezt komolyan mondtam, nem viccelek. :) Fele se tréfa ennek. :)Középre akarnak tagozódni ott lenne védőszárnyai alatt a helyük, gyorstalpalón embert faragna belőlük, tiszta profit lenne a hazának is , nekik is. :) Ezzel csak jól járnánk. Így meg a fidesz be fogja darálni őket az egyszerűség versenyben.

Épp most olvasom a fidesz azzal támadta őket Gyurcsánnyal kerültek egy táborba vagy hová .

Innen már csak egy ugrás Lajos nekik. Gondolom azért ő még kisebb rossz azért egy Gyurcsánynál Jobbikos berkekben. :) Bár nem tudom hogyan élik meg a világ dolgait, hogyan csapódnak le az összefüggések. . :)

Nem akarnám túldimenzion…

#785048 banyaiz Előzmény: #785038

Nem akarnám túldimenzionálni a dolgot. De ez egy szövegértési és matematikai feladat , kettőnek a kombinációja. A 110, xx az több mint a 110. Nem az a feladat hogyan tud kerekíteni, ha így sikerült értelmeznie az is probléma valahol. :)

De egyébként nem is kell kiszámolni pontosan mert 2%-a a 100-nak 2. 102-nek a 2%-a több mint 2 , 5 év 2+4x több mint 2 az több mint 10 . :) 2 másodperces sztori.

kb egy általános iskola 3.-4.-5 osztály lehet nagyjából ahol ez mint kihívás jelentkezik.

Mikor egy ilyet látok akkor a helyére kerül valahol sok minden a világban ok okozati összefüggések. Lásd pl retardált kampányaink az utóbbi években. A népek a liberális elittel konfliktusban vannak. Azt hiszem ennél alapvetőbb gondok vannak a háttérben.

Ahogy Csusza kollégának említettem Jobbik kapcsán az alapoknál kellene kezdeni valahol. Nem a liberalizmusnál pl hanem az 1x1-nél kb. :) Ilyesmiből tudom azt levezetni, hogy egyszer 2016-ban a Parlamentben kibontakozik egy letelepedési kötvény kapcsán egy ilyen magas szintű párbeszéd. Ki árulta el jobban a hazát címszóval, miközben a folyamat ami eljutott ehhez a vitához az alapoknál már ilyen szintű műveleteknél hibádzik , de azért véres komolysággal tolják a dolgot. Szomorú .

Mindenki megnyugodhat, a…

#785043 Fornit Előzmény: #784993

Mindenki megnyugodhat, a kinai gazdasagi bunozok tudnak a letelepedesi kotvenyrol, mar elegedett ugyfel is van.


most már csak arra lenné…

#785038 prospero Előzmény: #785031

most már csak arra lennék kíváncsi 110 forintot hányan xeltek, mert ha kamatos kamattal számoltak is, szerintem inkább csak nagyvonalúan lefelé kerekítettek a 110-hez. Mondván az a 0,41 forint már nem oszt nem szoroz, Magyarországon az elméleti 110,41 ugyanis gyakorlatilag 110 ft-ot jelent, főleg mivel nincsenek fillérek és 5 forintonként kerekítünk. Szóval a matematikai elmélet és a gyakorlat kicsit elválik egymástól, én elfogadnám a 110 ftot is, mert 100 ft után gyakorlatilag 110 ftot kapsz.



Nagy társadalmi különbsé…

#785037 banyaiz Előzmény: #785033

Nagy társadalmi különbségek kedveztek a forradalmárkodásnak arrafelé. CIA egy könyvtárat megtöltene aktákkal arról, hogy milyen puccsok, akciók voltak Dél-Amerikában, Közép -Amerikában kommunizmus terjedése ellen . Nem egy egyszerű környék.

Valahogy félrecsúszott ez a kubai történet is, de azért valahogy erre Castrora nem tudok annyira negatív szemmel nézni mint egy szovjet pártfőtitkárra vagy egy Kim Dzsongra . Valami miatt hitelesebb figurának tűnik, lehet csak a külsőségek miatt, hogy menetel Che és ő a dzsungelben szivarral a szájukban forradalmárkodnak éppen valamit. :)


Hú, ez a felmérés nagyon…

#785033 Csusza Előzmény: #784996

Hú, ez a felmérés nagyon kemény! Bár már sokat láttam az életben, de az emberek sötétsége mindig meg tud lepni. :-/

Fidel érdekes figura volt. Innen nézve persze komcsi bűnös, de ha Latin-Amerikai szemmel nézzük, akkor más a kép. Az más világ, egészen más emberek, mentalitás, igények, az nem Európa vagy USA.