Az előzőekben mondottak értelmében talán érdemes ezt elolvasni:
"
Maga biztos nagyon magabiztos
Jön a náthaszezon, sokan fogunk kikötni háziorvosunknál az elkövetkező hónapokban. Képzeljük el az alábbi helyzetet: a megszokott doktor nénink/bácsink épp' szabadságon van, a helyettesítő orvossal pedig most találkozunk először. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az orvos viselkedése és megjelenése nagyban befolyásolná véleményünket a helyettesítő orvosról. 100-ból 99-en jobban hinnénk egy fehér köpenyes, magabiztos, a javasolt kezelést hezitálás nélkül előíró doki diagnózisának, mint egy határozott választ nem adó, bizonytalanságában a jegyzeteiben turkáló embernek. Nemde? A kérdés csak az, hogy jól tesszük-e, hogy valakit az általa sugallt magabiztosság alapján ítélünk meg?
A Budapest Alapkezelő portfóliómenedzserének írását közöljük.
A fenti dilemmán a Portfolio-n évek óta futó
portfólió ajánló sorozat kapcsán időről-időre rágódom, mert a mi szakterületünkön is érvényes ellentmondásra világít rá. Egyrészt portfólió menedzserként jogos elvárás felénk, hogy segítsük a megtakarítókat döntéseik meghozatalában - ahogyan a betegek a doktortól várják a választ, a megtakarítók tőlünk. Másrészt, ahogy az orvosok, mi is tudjuk: sok helyzetben nincs egyértelmű diagnózis. A tőkepiacokon nincsenek bizonyosságok. Valószínűségek vannak, különféle eshetőségek, és számos általunk nem kontrollált tényező által befolyásolt
komplexitás. Hogyan ítélnek meg minket mindezek függvényében? Illetve akkor mi is a teendő? Két kérdés, amire nem ártana, ha tudnánk a választ.
Jó hír, hogy az elsőre tudjuk is. A "láthatatlan gorillás" kísérlettel a pszichológiai szakirodalmba nevüket beíró Chabris-Simons szerzőpáros idézi könyvükben azt a kutatást, mely pontosan a bevezető bekezdésben elképzelt helyzetet tesztelte. A kísérlet résztvevői egy olyan beteg-orvos párbeszéd többféle verzióját néztek meg, ahol a beteg egy antibiotikumos kezeléssel kapcsolatban kéri orvosa véleményét. Az orvos a beteg kórtörténetének áttekintése és fizikai vizsgálata után felírja végül az antibiotikumot, de különféle módokon. Az alapesetben mindenféle kommentár nélkül, anélkül, hogy bármiféle bizonytalanságot sugallna akár a diagnózissal, akár a szükséges gyógyszerezéssel kapcsolatban. Egyes esetekben úgy, hogy bár jelzi az antibiotikum szükségességével kapcsolatos kételyeit és bizonytalanságait, mégis felírja a receptet minden további hezitálás nélkül ("Végül is egy pici nem árthat!"). Egyes esetekben pedig csak azt követően, hogy előtte hosszasan tanulmányozza könyveit és jegyzeteit, többször is hangsúlyozva, hogy nem biztos a helyes válaszban.
Melyik orvossal voltak a legelégedettebbek a kísérletben résztvevők? Hát persze, hogy azzal, aki mindenféle bizonytalanság nélkül, kapásból döntött. Legelégedetlenebbek pedig a bizonytalansága beismerését követően a szakmai jegyzeteihez fordult orvossal. Náluk még azok az orvosok is nagyobb elégedettséget váltottak ki a kísérlet képzelt betegeiből, akik bizonytalanságuk beismerését követően egy kézlegyintéssel mentek tovább ("Végül is egy pici nem árthat!").
Mindezek fényében mit mondjak, ha arról kérdeznek, hogy hány százalékot eshet a piac, ha Trump nyeri az amerikai elnökválasztást? Vagy mit mondjak, ha azt kérdezik tőlem, hogy érdemes-e most részvényeket venni? Mondjam azt mindenféle szemrebbenés nélkül, hogy persze, tök jó ötlet. Vagy mutassak némi bizonytalanságot, de azért mégis csak javasoljam a vásárlást ("Végül is egy pici nem árthat!"), vagy pedig mondjam el őszinte véleményem: a piaci folyamatok alakulása ezer dolog függvénye, rövidtávon azok előrejelzése gyakorlatilag lehetetlen, így egyértelmű választ nem tudok adni. Amit pedig mondani tudok, az rengetek kockázatot és bizonytalanságot tartalmaz.
Mivel sokan a magabiztosságot a hozzáértés jeleként értelmezik (összekeverik a konfidenciát a kompetenciával), szinte biztos lehetek abban, hogy a legnagyobb elégedettséget az első verzióval váltanám ki, a legtöbb elégedetlenkedő hang pedig az utolsó variáció esetén hallatszódna.
1 jó és 1 rossz példa
A jó: családi ismerősünk, egy orvosprofesszor egy baráti beszélgetésben 60 évnyi pályafutását így summázta: "Nem tudunk mi semmit sem!". A számomra példaértékű mondat nem a tudatlanságról, hanem pont a tudás korlátosságáról szólt. Hatalmas ismeret, tapasztalat - és bátorság - kell annak fel- és beismeréséhez, hogy legyen is bármilyen kiterjedt tudásunk, mindez eltörpül az ismeretlenhez képest. A doktor urat azóta nem csak kiváló orvosnak, hanem (szakmai) példaképnek is tartom.
A rossz: két hete dolgoztam első munkahelyemen a 2000-es évek közepén, amikor az egyik bróker és az ügyfele között az alábbi beszélgetést hallottam:
Ügyfél: Mit szólna egy jó kis EUR/HUF ügylethez?
Bróker: Látok benne én is fantáziát. A jegybank folytathatja kamatvágásait és a költségvetés hiánya is elég kedvezőtlenül alakul - a forint így gyengülhet.
Ügyfél: De én pont nem eladni akarom a forintot, hanem venni, mert szerintem éppen hogy erősödni fog az euróval szemben.
Bróker: Ja... Ja... Értem. (Pici szünet). Az sem rossz ötlet! Teljes bizonytalanság versus totális magabiztosság - mégsem kell azon gondolkoznom, hogy a doktor úr vagy a bróker szakvéleményére hallgassak.
És ezzel el is érkeztünk a második kérdéshez: mi is akkor a teendő? Az orvosok hippokratészi esküjéhez ("mindent elhárítok, ami ártana nekik") hasonlóan kövessek szigorú elveket és csak az igazat mondjam? Vagy mondjam azt, amit a "beteg" hallani szeretne? És persze miközben ezt mondom, bújjak egy jól szabott öltönybe, ami az orvosok fehér köpenyéhez hasonlóan növeli a szavahihetőségem? "Végül is egy pici...".
Nos, ahogy az elmúlt évek nemzetközi botrányait és a hazai gyakorlatot is nézi az ember, sokan döntenek az első (szerintem sokkal könnyebb út) mellett: magabiztosan állítanak olyanokat, amiben senki nem lehet biztos - komoly károkat okozva ezzel. A károk pedig sok esetben különösen nagyok, mert a pénzügyek területén nem működik a placebo-hatás. Míg egy orvos vagy egy gyógyszer valódi hatóanyag nélkül is gyógyíthat ("Egyen C vitamint, az valóban nem árthat!"), addig egy konkrét befektetési tanács (venni kell vagy eladni) sosem semleges. Nem a C vitaminhoz hasonlít, hanem egy olyan gyógyszer felírásához, amiről nem tudjuk pontosan, hogy milyen hatásokkal is jár. Nem véletlen a tőkepiaci mondás: csak olyat javasolj másnak, amit szüleidnek is javasolnál. Befektetési tanácsot ugyanúgy, mint gyógyszert: a bizonytalanságra és kockázatokra mindig felhívva a figyelmet.
Nem akarom tovább csűrni-csavarni a dolgot, mert Oscar Wilde úgy is sokkal jobban összefoglalta nálam a dilemmát:
Az erkölcsösség olyan, mint a művészet - valahol húzunk egy vonalat.
Ha nem is abból a szempontból, ahogy azt sokan hangoztatni szeretik, de pont ezért szerintem a befektetési tanácsadás is művészet. Itt is meg kell húznunk valahol azt a bizonyos vonalat.
A sugallt magabiztosság és az bizonytalanság minél nyíltabb kommunikálása között - lehetőleg közvetlenül az utóbbi közelében.
Pintér András, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere."