Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Greenpeace Hungary Gest…

#757486 rbbj11

Greenpeace Hungary

Gestern um 09:14 ·

Most már szinte biztos, hogy a kormány hatástanulmányok és számítások nélkül vágott bele a több ezer milliárdos Paks II projektbe. Összehasonlításképp, ez körülbelül olyan, mintha egy kis családi cég százmilliós vállalkozói hitelt venne fel anélkül, hogy előtte legalább kockás papíron kiszámolná, rentábilis lesz-e a biznisz.

És hogy mindezt honnan tudjuk? Az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozott leveléből, melyben a magyar kormányt értesíti arról, hogy Paks II ügyében tiltott állami támogatás gyanúja miatt vizsgálatot indít.

A levélből kiderül: a kormány egyetlen olyan elemzést sem nyújtott be a Bizottságnak, amelyik az Oroszországgal történt szerződéskötés ELŐTT született volna. Vagyis a kormány 2014 januárjában úgy döntött a 4000 milliárdos paksi projektről, hogy akkor még azt sem tudta, a befektetés egyáltalán megtérül-e valaha.

Ez pedig a vizsgálat során is perdöntő lehet – a Bizottság levele ugyanis leszögezi, hogy csak azokat a bizonyítékokat tudja figyelembe venni, amelyek a beruházásról szóló döntés meghozatalakor már léteztek. Vagyis a szerződéskötés után fabrikált hatástanulmány nem hatástanulmány.

Ennek ellenére a Bizottság áttanulmányozta a kormány által utólag elkészített, és a Bizottságnak elküldött anyagokat, de ezek alapján egyáltalán nem osztja a kormány derűlátó álláspontját, hogy Paks II piacbarát, megtérülő beruházás lenne. A levélben sűrűn szerepelnek az „aggályosnak tartja”, „kétely merül fel", „kétségbe vonja" kifejezések. Ezek mind azt mutatják, hogy a Bizottság szerint erős a gyanú, hogy Paks II-t bújtott állami támogatással akarják megépíteni. Ez azonban az Európai Unió szabályai tilos.

Azért ez is szép, hogy m…

#757436 walex

Azért ez is szép, hogy miközben évtizedes mélyponton az olaj ára, a kádereltartó olajtársaság azért holnap árat emel.

Re: nincs cím

#757425 tozsdenyul Előzmény: #757408

Zavart érzek a hülyeségben, eddig az volt a szöveg, hogy karrier és anyaság összeegyeztethetetlen...tehát épp a háromgyerekeseket kéne kizárni vezetö pozícióból, nem?

Egyébként is miért diszkriminálják a nöket (spade és matgab ugorjatok már rá a témára, Ákos felesége is érintett, helló, helló)

Csak háromgyerekesek lehessenek állami vezetök, akár férfi akár nö. Kész.

Re: nincs cím

#757422 matgab Előzmény: #757408

"– az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is" teljesen egyetértek!!

A múlt hét végéről a szombati buliról tudnék hozni számlákat egy koncertjegyről, egy 20.000 forintos pia fogyasztásról , sofőrszolgálatról valamint a piafogyasztás következtében egy autóbelső takarítási díjról is...

Valamint jelezném, hogy lesz majd egy nagyobb kiadásom májusban út fogok tudni repjegyről is szállodáról, és további egzotikus programokról...

Hova lehetne ezeket beadni?

Szerintem a költségeimet a Szingliadóból lehetne fedezni...

jó kis témákról vitáznak…

#757408 Koffein

jó kis témákról vitáznak ezek a kdnp.s ifjak:

– az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is

– támogassa a válságba került házasságok terápiás kezelését

– a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására

– 30 év felett vezessék be a szingliadót

– ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke

– a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!

http://24.hu/kozelet/2016/01/07/az-ifju-keresztenydemokratak-raharaptak-a-szingliadora-es-gyerekkvotara/

a kivándorlásról jó kis …

#757384 Koffein

a kivándorlásról jó kis összefoglaló dokufilm

Itt az ideje kirúgni MIN…

#757293 walex

Itt az ideje kirúgni MINDENKIT a Magyar Közút vezetéséből kivétel nélkül.

Gyalázatosan néznek ki az utak, hókotrónak nyoma sincs.

Re: nincs cím

#757178 Margaretta Előzmény: #757146

" Eddig Szapáry György képviselte Magyarországot Washingtonban, helyére ültetnék most Orbán egyik bizalmasát, Szemerkényi Rékát. Ismerői szerint Szemerkényi jól képzett pártkatona, aki ugyan meggyőződéses fideszes, de komoly felkészültségű szakember hírében áll. Az más kérdés, hogy mekkora mozgástere lesz. Mindenesetre Szemerkényiről mondta azt az egyik forrásunk, hogy ha őt küldik, az olyan, mintha Orbánt küldenék. "

Ezt tudja:)

http://index.hu/belfold/2014/08/01/ez_olyan_mintha_orbant_kuldenek_washingtonba/#

Re: nincs cím

#757148 Ibiza Előzmény: #757146

figyelőben olvastam vele egy cikket..értelmes..jól gondolkodik.. volt két 100%os..de elvesztettem :)

egy eus jogásznő volt 3 nyelvvel perspektívikus gondolkodással magyar arccal.. meg volt egy bankárnő..hasonló képességekkel..

találtam egy 90%-os mini…

#757145 Ibiza

találtam egy 90%-os miniszterelnöknő jelöltet a mai washingtoni nagykövetet Szemerkényi Réka..

egy kitétel hiányzik de képességeit múltját tekintve rendben.