Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

Re: nincs cím

#757010 TrendMan Előzmény: #757001

Minek kijutni, ha egyből kiesik?

Akkor már egyszerübb ki se jutni, igy nincs semmi komplikációóóóóóó.

Re: nincs cím

#757001 Kissherceg Előzmény: #756661

Orosz Pál szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának idei célja, hogy az NB I megnyerése után bejusson valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe.

A Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport7fő című műsorában elmondta, hogy az erkölcsi siker mellett ez azért is fontos a számukra, mert a Bajnokok Ligájába csoportkörébe kerülés önmagában négymilliárd forint bónuszt hozna a zöld-fehéreknek - vagyis éppen annyit, amennyit az MLSZ kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) a válogatott Eb-re való kijutásáért. Hozzátette: emellett a főtáblán megszerzett minden pont után további 500 ezer eurót kapna a klub, de az Európa Liga-csoportköréért is 2,4 millió, valamint pontonként 120 ezer euró jár.

A vezérigazgató szerint a jelenlegi keret alkalmas a bajnokság megnyerésére, de szeretnék azt a télen mindenképpen megerősíteni. Elsősorban a belső csatár pozícióra, valamint a középpályára keresnek játékosokat. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy az Újpesttől elszenvedett decemberi vereség alkalmával is meglátszott, hogy mennyire hiányzott a csapatnak a mérkőzés legelején megsérült középcsatár, Böde Dániel, másfelől mivel a két középpályás, Gera Zoltán és Hajnal Tamás pályafutása is a végéhez közeledik, Orosz szerint előbb-utóbb meg kell találniuk az ő utódjaikat is.

A sportvezető úgy látja, hogy a norvégok elleni első Eb-pótselejtezőn gólt lőtt Kleinheisler László mentalitása alapján illene a jelenlegi Ferencvárosba, de hangsúlyozta, hogy a játékosnak vannak külföldi ajánlatai is, s mint mondta, "azokkal nem könnyű versenyezni". Megerősítette, hogy a Hamburgnál profiskodó, de az ősszel kevés játéklehetőséghez jutott Stieber Zoltán neve is szóba került a klubnál, ugyanakkor jelezte: külföldön is néznek szerződtethető játékosokat, s nagyon várják vissza a Lengyelországból hazatérő Holman Dávidot is.

Re: a Leicester sztori

#756175 Kissherceg Előzmény: #756173

azért sokat nem rakott rá :) de azért így is erős. Reméljük valami relikviát azért vesz belőle :)

Úgy tünik Balázsra rájár…

#756168 TrendMan

Úgy tünik Balázsra rájár a rúd, illetve formáját majd az EB-re időziti:

http://www.origo.hu/sport/focivilag/20151219-dzsudzsak-pirosat-kapott-kozel-a-kieses.html

Mi derül ki a felvételből?

1) Ha nem megy a játék, ugyanolyan veszélyes futni a labda után, mint nem futni!

2) Ebben a bajnokságban Balázs magasnak számit!

3) Balázs érthetően nem jó kedvü!

4) Ha tiltakozol, annál inkább pirosat kapsz!

5) Viszont, ha pirosat kapsz, már nyugodtan megverheted a partjelzőt is!

Re: nincs cím

#756144 Kiss Zoltán Előzmény: #755714

A négy közé fognak jutni,ha egy kis szerencséjük van,figyelem őket már évek óta,de ahogyan a svédek ellen játszottak,olyat nem láttam évek óta!

Re: nincs cím

#755715 banyaiz Előzmény: #755542

Szerintem az osztrákok erősebbek mint Svájc, és Oroszország. Legalább egy ukrán szint vagy jobb. Olaszoknál mindig nagy kérdés éppen milyen csapatuk van csoportból kiesnek vagy megnyerik. :) Mi a hangulatuk, vagy motivációjuk. EB döntő aztán vb-n csoportból kiesnek stb.

Sőt megkockáztatom szerintem Izland a 2-es kalapban is megállná a helyét ha az lenne egy csoport.

Szép kihívás ez a csoport.

Re: nincs cím

#755714 TrendMan Előzmény: #755711

Az osztrákok kiemelkednek, hiszen ott az Alpok.

Na meg ott játszik Fuchs, a róka, aki a Leicesterben osztogatja a gólpasszokat - ez igaz.

Re: nincs cím

#755713 banyaiz Előzmény: #755539

Szóval csak azt akarom mondani szerintem nehéz csoportba kerültünk. Sőt nem tudom mit mondanak a portugálok de fel kell kössék a gatyát, nem tennék rá egy fillért se, hogy ők ezt a csoportot meg tudják nyerni, és nem 3. helyen lesznek.

Nekünk alapjáraton az is jó ott vagyunk, így állok hozzá, aztán megnézzük mire megyünk.

Re: nincs cím

#755712 banyaiz Előzmény: #755539

Izland /Ausztria nem nagy nevek múltbéli eredményeket nézzük, de a jelenlegi csapatuk 2-es 4-es kalapban bőven a legerősebbek között.

Láttam Izlandnak több meccsét még az előző vb selejtezőknél franciák ellen pl, horvátok ellen, azt kell mondjam komoly amit mutattak. Azóta csak jobbak.

Nem tudom nézted e törökök elleni meccsüket ? Ami nekik tét nélküli volt. A törököknek nem volt szinte helyzete, pedig győzniük kellett. Védekezésük az egész csapat ahogy kihozza a labdát , elég masszív,gyorsak technikásak . É-íreket szerintem olyan 4-5 góllal vernék.

Ausztria dettó ugyanez.