van még hozzá hordozható 4400 mAh akksi, 2000 Ft-ért.
van még hozzá hordozható 4400 mAh akksi, 2000 Ft-ért.
alaposan megterveztem, h. asztalos hogy csináljon olyan szekrénysort, ami minden más szekrényt és polcot kivált a lakásban, csak annyi van minden bútorból, és amit valóban kihasználunk, a pazarlás nagyon zavar
Ennek nagyon örülök, mert ahogy elnézem a környezetemet, nem igazán bírok találni eszerint élőket.
Ez csak néha bosszant fel, de akkor nagyon:)
Amikor meg végre szemtől-szembe összetalálkozok egy ilyennel, elszállok, mint állat:)
Nagyon szimpatikus! Már csak azért is, mert pont így gondolkodom, pont így élek :)
Úgy látom, hogy nem értetted meg a vásároljon semmit üzenetét.
Nekem tetszik.
Mindenki, mintha zsinóron húznák, felizgulva szimatol és vesz össze-vissza olyanokat, amik nélkül is épp olyan lenne az élete, amilyen anélkül.
Én utálok vásárolni így is, hogy minden kapható.
Ez az én saját döntésem, annak ellenére, hogy nap mint nap degeszre vásárolhatnék mindenfélét.
Nem önmegtartóztatás, inkább öröm, hogy megint nem vettem valami f.szságot.
Ez nyilván nem vonatkozik azokra, amikre feltétlen szükség van, azok vannak és tokjok.
Nem tömöm tele a házunkat tárgyakkal. Mint ahogy a szabadságérzés miatt nyitva van a kapunk, nem élek a tárgyak bűvöletében sem.
Az élelmiszereknél nem nézem az árakat, de annyira kiszámítom mennyit vegyek és készítsek, hogy a mostanában elhatározott kóbormacska etetésem kapcsán rájöttem, nincs kidobnivaló:)
hali van esetleg ezek között valami dupla szimes megoldás?
mármint ha ezek telefonok ? :)
Mindegyik teljesen új és bontatlan csomagolású. Telekomos telefonok
LENOVO MIIX 10.1 55 000 Ft
LENOVO MIIX 10.1 55 000 Ft
LENOVO MIIX 10.1 55 000 Ft
LG Optimus L3 2 24 000 Ft
LG Optimus L3 2 24 000 Ft
Nokia ASHA 503 13 000 Ft
LG F60 fehér 30 000 Ft
LG F60 fekete 30 000 Ft
Prestigio tab Prestigio MultiPad Ranger 8.0 40 000 Ft
Prestigio tab Prestigio MultiPad Ranger 8.0 40 000 Ft
Prestigio 5454 barna 35 000 Ft
Prestigio 5454 fekete 35 000 Ft
Én éltem a **** komcsi időkben..ott álltam sorba eleget banánért meg jó kenyérért..ecserire farmerért.. Én örülök, hogy elért minket ez a szar.. ha akarok veszek ha nem akkor nem..de legyen a saját döntésem..ne valami szaros kis komi eldönti mit vehetek..olyanok akiknek behozták ami kell.
elvileg hétvégén postolom, hogy mit lehet venni karácsonyra :)
Félre vagy tájékoztatva, ő fekete csütörtököt vár :))
Decemberben lesz újra :)
most adtam el egyet ami volt dualt, egyelőre nincs. Karácsony körül vagy utána lehet lesz.