Egyelőre még patt helyzet.
Közben inkább ezt olvastam el. Érdekes! Beismerte, hogy 2011-ben 5-6 órán múlt az államcsőd.
Egyelőre még patt helyzet.
Közben inkább ezt olvastam el. Érdekes! Beismerte, hogy 2011-ben 5-6 órán múlt az államcsőd.
Ma holnap kihátrálhat a vételi erő mögüle. Mind hetesen, naposon megcsinálta a célárát nézeteim szerint. Másik lehetőség elgirhelik 850 környékére és ott fullad ki. Ennek kisebb a valószínűsége.
Ha szignifikánsan 5735 fölé mennénk, akkor az OTP-ben csonka "C" hullámot csináltunk szeptember 22.-i 5222 alj elérésével. Ebben az esetben elképzelhető lenne, hogy már a iii. hullámot építjük.
A lehetőség ellenére én továbbra is az 5=C. hullámot várom lefelé.
nagyon számitottak a választási győzelemre.. gyurcsóti nem véletlenül szipogott..és fogadott bosszút.. gondolom soros és bandája eredményhez kötötte a további pénzesőt.
ez parádé:
Továbbra is nehéz pénzügyi helyzetben van az MSZP, amelynek vezetői most döntöttek: székházukat és több tucatnyi pártingatlanjukat eladják az OTP-nek. Így némi pénzhez juthat a párt, ahol helyben több szervezet már rezsijét sem tudja mindig befizetni. Amikor Tóbiás József közölte a döntést a megyei elnökeivel, sokan kiakadtak, a vagyon elherdálását emelgették.
A menekültválság kellős közepén az MSZP vezetése nem elsősorban a menekültekkel volt elfoglalva. A pártvezetés idejét és energiáját sokkal jobban lekötötték az MSZP nem épp rózsás helyzetben lévő pénzügyei.
idézet: Most még indulhat egy kis fel.
Lehetett látni az indiken és a hullámokon.
gekko.. itt a 650em.. meg a túllengése.. itt elvan egy darabig de innen mehet 950ig..ez Tp nem TA ,)
Ma már robotok kereskednek nagy tételben. Azokat előtte bizonyos hullám mozgás alapján be kell állítani. Sok esetben ellehet találni, viszont előfordulhatnak váratlan események, amikor pld. egy nagyobb befektető nem akar elmulasztani egy jó beszállót egy részvénybe és ezért borítja a nála lévő OTP részvényeket.
Jó ez a mindenki máshogy csinálja része a dolognak.
Lényeg a lényeg fölfelé nagy hullám lefelé kis hullám legyen benne . Hullámozhatna pár ezerrel feljebb is, az se volna baj. :)
Most még indulhat egy kis fel.
A lekereskedés nem mindig megy. Vagy kereskedik valaki és akkor nincs ideje dilemmázni a grafikonokon, vagy grafikonokat rajzolgat és lemarad a lehetőségekről.
Meg én is. Nem hiszek Elliotban. Mindenki csak utólag magyarázza.
Jókat írsz tényleg nagyon érzed. Daxnál is néztem néhány szintedet elég sokszor bejött. Ezeket le is kereskeded nap közben, napon belül?
Grat! :-) Türelmes voltál, ezért meg külön. ;-)
Nekem is elment közben még két közepes adag. (~400-692)
Így már egész jó nap ez... :-)
Ui: Picirigó, tudom, ha ráérek, bekaphatom... :-D
Jóvanna! Ügyes vagy tudjuk! Írogasd csak! Attól, h nem szólunk bele az ne azt jelenti nem érdekel amit írsz, csak azt, h nem értünk hozzá :))))!!!
116354 10:14 Lenthor (Kezdő fórumozó) nincs cím
Idézet: Nem állítom, hogy ma, mert túl sok lenne a jóból, de 5735 környéke is képbe kerülhet.
10 óra 14-kor kevesen gondolták.
10:14-kor még csak 5584-en állt.
ujabb mini