Regisztráció Elfelejtett jelszó

DAX , FTSE , CAC index

Re: nincs cím

#734528 banyaiz Előzmény: #734515

Attól is függ vsz most innen mi az eu stratégiája? Rámehetnek pl kormány megbuktatására is.

Ez úgy nézne ki a héten paráztatás hegyek , hogy a népszavazásra a görögök puhuljanak, aztán ha leszavazzák a kormányjavaslatot akkor az gyakorlatilag kormány bukás is.

Ami talán a leglényegesebb az egész káoszból, hogy amíg az ECB finanszírozza a bankokat ami nem más mint Görögország hitelezése a jelen helyzetben , addig még meg lehet egyezni vissza lehet fordítani az eseményeket.

Ha ECB is zárja a csapot onnan már nem nagyon lenne visszaút. Nyilván ezt Merkel Draghi egyeztetik.

Amíg nincs ecb csap zárás addig Merkelék még adnak esélyt a megegyezésre ennyi a konklúzió.

Re: nincs cím

#734525 banyaiz Előzmény: #734515

Most azt mondom ha semmi csavar hétfőig akkor kb a mostani hét hétfője ellenkező előjellel daxban. Visszavágják 11 k környékére, vagy alá.

Nagy marhaság volt ez a népszavazás most , maga a népszavazás nem ördögtől való , de miért nem tartották még 1-2 hónapja? Lejárat után akarnak népszavazni. Már ebből látszik miért jutottak csődbe, ráérünk még holnap is mentalitás. :)

Ezzel azt vállalják fel, hogy közben eu összehoz egy forgatókönyvet grexitre, és lehet, hogy akár a népszavazástól függetlenül kivágják őket mint macskát szarni.

Közben lehet, hogy ha előbb népszavaztatnak és úgy teszik fel kérdést legyen euró ilyen áron is simán megszavazzák .

Mondom nem csoda becsődöltek.

Re: nincs cím

#734523 banyaiz Előzmény: #734515

Most ezzel , hogy görögök benyomták a népszavazást vsz abból nem fognak engedni azt meg fogják tartani. Hacsak holnap tömegek nem vonulnak az utcára követelve a megállapodást és kitör a káosz.

Most így átfutva a híreket vsz a legnagyobb esély arra van, hogy a végső döntéssel eu-ban kivárnak a görög népszavazási eredményre. Mert ott benne van az is (kérdés nem tudom mennyire lesz értelmes) , hogy a nép követeli maradjon az euró .

Viszont ez nagyon kétesélyes, ha nem táncolnak vissza népszavazástól (nem tudom ezt hogyan tehetnék meg) akkor kb a kérdés milyenségétől és a görög szavazóktól függ a dolog. Ami hát elég vicces egy helyzet.

Elképesztő lesz ez a hét is daxban sőt a jövő hét is durva mozgásokkal vsz, mert elvileg jövő vasárnap népszavaznak ha minden igaz.

Re: nincs cím

#734516 Racional Előzmény: #734515

"csavar":

nem tudom, hogy honnan a f@xból, de ha kedden kifizetik az IMF-nek az 1,6Mrd-ot és még fizetik a nygdíjakat stb, is, akkor Merkelék biztos lépnek valamit....pl. időt húznak, kitolnak, átütemeznek, stb.

(szerintem már Sanyinak is van ennyije)

Re: nincs cím

#734482 banyaiz Előzmény: #734481

Vagy engednek, vagy előveszik az utolsó lapot ők is ami olyasmi, hogy nyugodtan szavazzatok, de nincs haladék, 30-án zárul a pénzcsap ecb részéről stb.

Vagy az a verzió lesz, hogy 30-i dátumnak semmi jelentősége nem lesz , lejár az imf hitel aztán megy tovább a tárgyalássorozat.

Re: nincs cím

#734481 Kiss Zoltán Előzmény: #734352

Na ez a népszavazás aztán tényleg az utolsó lap a görögök kezében!Ma délután a hitelezőknek két lehetőségük maradt,vagy engednek bizonyos kérdésekben és Ciprasz lefújja a népszavazást,vagy a görögök elbuktatják egy népszavazáson a megegyezést!

Re: nincs cím

#734352 banyaiz Előzmény: #734350

Blöff az eddig egyik részről sem jött be. Jó kis póker egy ország államcsődjével. Most lassan ideje lesz a lapokat teríteni .

Lehet hétfőn délre meglesz a nagyon végső nagyon fontos stb időpont 29 éjfél előtt 1 órával.

De ha kibírod hétfő délig ne nézz rá kemény vagy :) Biztos nem bírnám ki, hogy legkésőbb vasárnap este a hétvégi híreket ne nézzem meg.

Re: nincs cím

#734350 Kiss Zoltán Előzmény: #734345

14.28:A német pénzügyminiszter 50% esélyt ad a szombati megegyezésre!Azt hiszem azt fogom csinálni,hogy hétfő délig rá sem nézek!

Tervem annyi ha beszórjá…

#734345 banyaiz

Tervem annyi ha beszórják nap végére akkor veszek még longot. Ha nem akkor valami szolid mennyiséget átviszek csak úgy az érzés kedvéért .

messze mentünk daxtól. :…

#734341 banyaiz

messze mentünk daxtól. :)

Azon filóztam most, hogy vigyek e longot hétfőre spekulálva, mi lesz a zárás ma megöntik e egy kicsit hétvége előtt. Lehet e vásárolni nap végén mondjuk 300 körül. Vagy optimista zárás 600 körül, vagy ez a helyben járás.

Még mindig tudják húzni a sztorit mert ha 30-ig nem egyeznek meg az sem államcsőd még. Már nehezebb szitu de még csak éppen lejárt az imf hitel, még mindig tárgyalhatnak tovább, de az már tényleg a húr végletig feszítése. Ez is azért elképzelhető.

Ha most úgy mennek hétvégi tárgyalásra, hogy megegyezés mindenképp akkor long hegyeket kellene ma nyitni.

Ha még ez a van időnk feszítsük tovább a húrt történet lesz akkor viszont 0 long.

Re: nincs cím

#734338 banyaiz Előzmény: #734318

A másik része az ha egy fenntartható világra törekszünk akkor kb mindenki halásszon, vadásszon, és gyűjtögessen. Aki pedig nem talál elég kaját az éhen halt, esetleg valaki még rá is segít neki egy kőbaltával.

Ez a fenntartható világ hosszú távon.

Minden más kb az utánam az özönvíz , bolygó szennyezése, túlnépesedés stb stb.

Építünk itt most valamit aztán ebből mi lesz 100- 1000 évek múlva, azt már nem fogjuk látni, de ha tippelni kellene nem lesz vidám történet.

Szóval ez a világ vsz olyan, hogy éld túl ezt a napot ez a szemlélet, nem az, hogy majd 10 év múlva vagy 100 év múlva ezek a dolgok hová vezetnek.

Re: nincs cím

#734335 banyaiz Előzmény: #734318

29-33 azért egy intő példa ebben.

Mindent engedtek csődbe menni. Világ fegyverkezéssel jött ki a válságból. Jött is a II. Vh nem kellett sokat várni rá.

Van ez a túl nagy, hogy csődbe menjen típusú történet, valahonnan innen indulhatott.

nézd pl Usa ha 2008-9-ben nincs beavatkozás, bankmentés stb akkor összes nagy bankjuk becsődöl. Most bankok visszafizették az állami segítséget, Fed mérlege megnőtt a qe prg miatt, gazdaság nő. Ha nem avatkoznak be mi lett volna.

Az egy másik kérdés, hogy ez lehet, hogy egy még sokkal nagyobb válságnak az alapját teremti meg, majd a jövőben. :)

A másik probléma, hogy ennek az üzenete vállalj nagy kockázatot majd megmentünk.

Szóval vérzik néhány sebből, de egyik út sem jó, két rossz közül kell választani, nem tökéletes a világ. :)

Görögök annyiban spéci téma, hogy ők azok a potyautasok akik nem elég, hogy extra kockázatot vállaltak, hanem mikor becsődöltek még vissza és élnek a túl nagy, hogy csődbe menjen szituval. Pontosabban próbálkoznak.

Re: nincs cím

#734323 rbbj11 Előzmény: #734318

ez pont olyan, mintha tälyogokat sebtapasszal kezelne az ember...aztän mikor kifakadnak maguktol, gyorsan meg sebeszt is hivnänak, hogy varrja össze, nehogy tävozzon a genny, mert az csunya lätväny...

Re: nincs cím

#734318 tozsdenyul Előzmény: #734272

teljesen egyetértek.

a hülye politikusok leamortizálják a nyugati civilizációt

a f.szér nem lehet engedni hogy csőd legyen, akár bank, akár állam,

rég túl lennénk az egészen, ha hagynák a piacot működni

Mindenki majrézik a hely…

#734304 TrendMan

Mindenki majrézik a helyzettől és senki nem látja át.

Ismeretlen terepen haladunk.

Csak nézzétek meg a közgazdászok két iskoláját:

A liberális amerikai iskola egyre több lazitást követel és a görögök benntartását.

A kontinentális 'iskola' meg megszoritásokat és a görögök megrendszabályozását akár azon az áron is, hogy kiválnak a zónából.

Mindkét oldalnak vannak érvei, de nem beszélnek egymással.

A válság kezelése ezt a patthelyzetet tükrözi.

Re: nincs cím

#734302 rbbj11 Előzmény: #734297

pontosan, es ehhez vedd mondjuk 400-as eurot, ahol tartanank egy csödöt követöen, ennyi idövel is kesöbb, mert kb. 500as ärfolyamrol erösödtünk volna mär odäig. Folyamatos felértékelödés lenne, munkanérlküliség közmunka nélkül is nullähoz közelitene, ha felelös, következetes, megbizhato gazd-pol-t raktak volna mögé, mostanra mindenki itt akarna gyärtani, hivni sem kene öket, mert annyira olcso lenne a gyärtäs a gyenge forint miatt. Belsö kereslet is brutälisat nött volna. Én pont azert vagyok a szabad piacnak jobban hive: baromság a puha landoläs, szabalyozott de kemeny landoläs olyan tisztitotüzek, amik szüksegesek a termeszetes erös fejlödeshez. Persze nélkülük is lehet fejlödni, csak hosszu tävon sokkal gyengebben. Pont ugyanaz, mint növenyeknel: ha nincs kemeny környezet idönkent, akkor is nönek, de betegesek, ällandoan kezelesekre szorulnak, mig ha kemenyen kapnak, akkor edzettek lesznek, erösebben nönek.