Mol árfolyam jól példázza hogyan változik a befektetők elképzelése az olaj árfolyamában bekövetkezendő változásokról.
Mol árfolyam jól példázza hogyan változik a befektetők elképzelése az olaj árfolyamában bekövetkezendő változásokról.
Mêg véletlenül sem!Amiről én írok az Cib.Lentebb már szerintem beszéltem róla.Ez only long, nem vagyok én agykurkász, hogy kitaláljam, mit, merre trédelnek a Föld Kincseiben.Eddigi teljesítményük alapján nem valók abszolút hozamú alapkezelőnek, de régebben már ez ügyben is megnyilvánultam már.
Ha a Föld Kincseiről van szó, arról most jó hirem van:
Az év végi 15 %-os bukta után most már +12,5 %-ban van.
Persze ez nem garancia a további sikerre.
Kicsit bővítgettem ezt a nyersanyag alap pozicíót. Vettem kimondottan éven túlra tervezve és vettem olyat is ahol az ég adta váratlan hasznot hamarébb is zsebre teszem. Az olaj - bár ráng, mint egy kötélugró miután majdnem a földbe fúródott -,szerintem kimondottan ígéretesnek tűnik és egy esetleges forint gyengülés is a trade-nek kedvezne.
Úgy látszik 1-2 êvnêl hamarabb is lesz eredmény....,olaj ismét szárnyal.Üröm az örömben a nagy vola, ez egy befalapból épülő pozinál nem túl szerencsés.
Ismét vásárlásba kezdtem, bár rövid távon egyáltalán nem biztos, hogy hasznosnak fog bizonyulni a lépés.Az igazság az, hogy már annyira viszketett a sejhajom, hogy muszáj volt vásárolnom. Ez gyengeség. Ilyenkor ki kell kapcsolni a gépet, el kell dobni a telefont és el kell menni az erdőbe, hogy lenyugodjon az ember. Én nem így tettem, de mentségemre legyen mondva kis lépéssel nyitottam, és a pozi 1-2 éven belüli pozitív hozamával kapcsolatosan ma nincsenek kétségeim.
Mindenesetre nálam az Au egyértelműen shortos. Amíg azt az általam figyelt viszonyítási értéket (most nevezzük csak így) nem viszi át, nem zár fölé/ nem rugaszkodik el róla északnak, addig az is marad. És ha így is lesz, az megint csak nem mostanában fog megtörténni.
Jósolni nem akarok, de az aktuális trendet figyelembe véve most a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy idővel megy újabb aljakra.
Ha akarom, hetesen is látom:-)
Sőt!
Van egy negyedéves emelkedő trendvonal, amely a 2000-es évek eleje óta tart.
Erről már volt szó itt. (arany topik)
A nov.-dec-jan ennek a teszteléséről és az erről való elpattanásról szólt.
Most ehhez tért vissza.
"Példaképpen 1280 felett az arany megint úgy tünt longba fordul, magasabb csúcs, alacsonyabb mélypont, és erre most megint mélyebb mélypont, trendnek lőttek.
Hogy is van ez?"
Gondolom, naposon nézed. Magasabb idősíkon (W1) szemlélve viszont látható, hogy az a trendszerű emelkedés valójában csak egy kontratrend.
Az elmúlt cca. másfél évben az arany árfolyama a hetes charton négyszer, azaz 4X fordult le egy, az általam figyelt viszonyítási értékről. Időnként felkúszott odáig, majd lepattant róla. Ez történt legutóbb is, még januárban.
Ha van egy jó stratégiád, látsz a piacban. Az arany pedig egy kitűnően trendelő termék. Az egyik legjobb ilyen szempontból. Ha elveszel egy kisebb idősíkon, váltani kell egy nagyobbra. Az arany technikailag engem még szinte sosem hagyott cserben.
Az alap havi kitettségéről nem tudunk meg túl sokat:
https://www.otpbank.hu/OTP_ALAPKEZELO/download/
Hirlevel_OTP_Fold_Kincsei_2015_01_mail.pdf
Az a szép a TA-ban, hogy bármilyen történésre van alakzat, de ha éppen az ellenkezője történik, arra is van. Így a TA-sok egy részének mindig igaza lesz, ami erősíti TA-ba vetett hitüket :)
Szerintem a TA egy dologra jó, korlátozott mértékben segít megállapítani, hogy adott idősíkon merre van a lendület. Igazából szerintem a kisbüfiknek nincs más, mert ember legyen a talpán, aki a mai hírdömpingben, annak minden megbízhatóságával, és manipulációjával fundával próbálkozik. Minden tiszteletem az övék.
Ami az aktualitásokat illeti szvsz a legtöbben trend irányban, vagy trenfordulóra kereskednek, ráadásul rövidebb idősíkon. Mivel egy ideje sávoz(t)unk, ezek a stratégiák kiberázzák a népet
A 2. pont természetesen egy általános felvetés, elsősorban nem Kissherceghez szól.
Bármely oldal TA eszközei véleményem szerint az utóbbi időben nagyszázalékban csődöt mondanak. Legyen az magyar vagy külföldi.
Ez nem lenne gond, ha a készitők jósnőkként aposztrofálnák magukat, de aki logikai megközelitést lobogtat, attól véleményem szerint gáz.
Annál is inkább, mert a felmerült problematikára (egyes eszközök kevésbé müködnek, mint mások, de leginkább zusammen egyik sem) senki semmilyen formában nem tér ki.
(vagy azt a szakirodalmat én még nem ismerem?)
Ksz
Szevasz Herceg,
Föld Kincsei mostanra - jelenleg - feltornászta magát +0,24 %-ra másfél éves szinten:-)
Csak kiváncsiság:
Sikerült elinditani az interjút? Hogy reagáltak?
---
Van még egy téma, ami engem nagyon érdekelne. Más fórumban is olvastam panaszt ez ügyben.
Az utóbbi időben nem müködnek úgy a TA eszközei, mint korábban.
Példaképpen 1280 felett az arany megint úgy tünt longba fordul, magasabb csúcs, alacsonyabb mélypont, és erre most megint mélyebb mélypont, trendnek lőttek.
Hogy is van ez?
A japán gyertya megközelitést mintha elfújták volna,
A doji hol jelent valamit, hol nem.
De többnyire nem.
A TA elemzés gyárak gyártják tovább szemrebbenés nélkül az egyre kevésbé használható elemzéseket, mindenki a kutya ugat a karaván halad szellemében folytat struccpolitikát.
Pedig nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk a turpisságot.
És mindenki fapofával csinálja tovább, mintha semmi sem történt volna.
Ennek a témának már rég külön fejezetként kellett volna megjelennie a szakirodalomban, de illetékes TA elvtársak a fokozodó nemzetközi helyzet jegyében behunyják szemüket, befogják fülüket, mint az a bizonyos majom.
Kiváncsi vagyok a véleményekre, különösen arra, miért nem tárgyalja ezt a szakma széltében-hosszában
Mingyá irok a pf-nek is, kxxx pipa vagyok ... aztán irok németeknek, briteknek, FED-nek és az EKB-nak etc ... irgum-burgum
???
http://kiszamolo.hu/motif-investing-avagy-olcson-es-egyszeruen/
"Szerintem fantasztikus lehetőség, reméljük hamarosan terjeszkednek Európában is."
Vajon kedvenc alapkezelüm elég bölcs volt ma ahhoz, hogy időben kiszálljon a longolt olajból?
A válaszra már csak 1-2 napot kell várni!
oroszok ma jól teljesítettek
Én jelenleg csak egy kínai alapba vagyok érdekelt, most nézegetem a feltörekvő rv alapokat, meg megfigyelés alatt vannak nálam is a nyersanyagpiaci dolgok...
Nyersanyagpiaci alap eladva. Ha lesz korrekció az olajban, akkor visszaszállás is lesz az alapba.
Ez az a helyzet amikor, a dkj. hozamát elviszi a technikai indikátorok alapján nyitott sok, rövid tradek vesztesége.
sose volt egy csoda...