Kösz. Közös álláspontok egyike.
Ha majd lesz gyerkőc, megtudod...A nagy érzelmek közepette nem árt azért számbavenni, hogy a Fidesz bukásának milyen következményei lehetnek, azon túl persze, hogy változik a kedvezményezetti kör...kommunikációban nagyon elment az irány abba, hogy az adóbevételek a politikusok zsebének tömködésére kellenek, miközben több 100 milliárdos nagyságrendben a lakosság a kedvezményezett...
Ebben persze szerintem a kormány kommunikációja is hibás, mert a kedvező intézkedéseket már jó előre bejelentették, most meg, hogy vissza kellett vonni az internet alapú telefon utáni adót, vagy cafeteria utáni adóemelést, nem azt mondják, hogy jó akkor idén azt terveztük hogy felemeljük a kétgyerekesek kedvezményét, vagy gyermekétkeztetésre plusz 5 milliárdot akartunk költeni a tavalyi 55 milluárd után, akkor ezek az intézkedések storno.
szóval nincs kommunikálva jól az adóbevétel és az aközötti kapcsolat, hogy mire lesz felhasználva a pénz.
ez like.
Bokrosnak most csak annyi állami vagyon jutna eladásra, mint amennyit az elmúlt 4 évben a FIDESZ megszerzett, illetve amit a Fidesz megőrzött: föld, víz, lakásállomány....A másik csodafegyvere az évi 20%-os infláció se működne, mert igaz ugyan, hogy 60%-ról 40%-ra csökkent a devizaarány az államadósságon belül, de ez még mindig magas. Mondjuk futtatói kimondottan örülnének, az ilyen lépéseknek. 1 év Bokros pusztítóbb lenne a magyar társadalomra, mint bármilyen Fidesz ámokfutás....komolyan mondom.
de ha már egyszer fejetlenség,akkor eszembe jut egy 89 előtti arc is,igaz ő már posztomusz;)
Bokros inkább ne:)
rosszul cseng az a név.
nem szeretem már az ilyen 25éves multból előhúzott tuti embereket.
Arra leszek kíváncsi mit fognak művelni amikor a vesztüket érzik? a sokat emlegetett elmúlt 8 évben akkor szabadultak el a tolvajlások igazán amikor egyértelművé vált a bukás köv választáson.
Elnézve ezeket a polgártársakat ennyire mohók amikor nyeregben vannak, ha a vesztüket érzik szó szerint a felperzselt földet se hagyják meg.
Szóval Bokrosnak nehéz dolga lesz. :)
Bokros Lajos majd rendet rak. :)
Olyan ez az egykulcsos, és családi kedvezményes téma a fidesz részéről mint az üveggyöngy osztás a bennszülötteknek.
te figyejmán porosperó!
úgy szerinted ezek fognak még választást nyerni?
Tehát egyik esetben 5 magánszemélynek ragadt benn pénze 2705 betétes közül 16,58 millió forint értékben, a másik esetben pedig 1338 ügyfélből 107 személynek 7,4 milliárd forint.
Tehát nyugodtan feltehetjük, hogy a személyek döntő többsége élt az utolsó napon a 30 millió forintos betét felvételi lehetőséggel, azért ragadt be mindössze ennyi pénz. Szóval milyen csókosoknak bennfentes információkkal való pénzhez juttatásáról beszélünk. Annak akinek átlagosan 700 milliója ragadt benn, nem segített a 30 millió forintra történő értékhatár emelés, mert így se, úgy se tudta kivenni a 700 millióját.
Felszámolási eljárásban behajtja/eladja a felszámoló, törleszt az MNB felé és a betétesek felé a befolyó törlesztésekből+kamatokból + banktulajdonosokon lehet követelni a hiányzó összeget.
Szóval, e-beszamolo.kim.gov.hu oldalon mindenki megnézheti a közgép közzétett auditált konszolidált éves beszámolóit, de kigyüjtöttem a főbb adatokat, ami érdekel minket.
A konszolidált beszámoló sajátossága, hogy minden a cégcsoport érdekeltségébe tartozó árbevételt tartalmaz olyan arányban, amilyen arányban az az adott tulajdonost megilleti, tehát a konzorciumi pályázatokon nyertes bevételekből azt a részt, ami a Közgépet illeti meg.
2013-ban éves nettó árbevétele 71 milliárd,
2012-ben éves nettó árbevétele 84 milliárd,
2011-ben éves nettó árbevétele 75 milliárd,
2010-ben éves nettó árbevétele 49 milliárd
Azt is tudjuk, hogy 7 év alatt kb. 8000 milliárd forintnyi EU-s forrás érkezhet Magyarországra fejlesztési pénzként 100%-os lehívás mellett, plusz még hozzájön az önrész, amit Magyarországnak biztosítania kell. Az éves beruházás adatok ksh honlapján 2010-2013 között 4000 milliárd forint körül ingadoztak per év, az EUs forrásokhoz az önrész mértéke pedig 30%-50% között van.
Gyors fejszámolás után adódik, hogy mondjuk 2013-ban az állam+EU által finanszírozott beruházások/fejlesztések értéke valahol 2000 milliárd körül lehet, de lehet még ennél is több. Ebből a közgép nyert 71 milliárdot, ha abból indulunk ki, hogy ez tisztán állami pénz (ezt nem tudjuk). Az arány pedig 2000 milliárd esetén 3,5%,TEHÁT A FEJLESZTÉSI PÉNZEK LEGALÁBB 96,5%-ÁT MÁSOK NYERTÉK. Szóval nagyon-nagy túlzás, hogy a közgép mindent vitt.
Egyszer eljön majd az idő, hogy a személyautóknak a főútvonalak használatáért is fizetni kell.
Max. 10 évet adok ennek és bevezetik, mert addigra alig marad adófizető ebben az országban köszönhetően az utóbbi évtizedek "vállalkozásbarát" és "munkavállaló barát" adópolitikájának és az évtizedek óta halogatott reformok elmaradásának.
Valami történt, mert ez ámokfutás, amit művelnek, ez nem normális, drasztikus az irányváltás az eddigiekhez képest. Mintha direkt bukni akarnának.
Bárhogy is lesz, ha buknak, csak is saját maguknak köszönhetik.
Pártállami média híradó: csökkenek az árak.
Hát... Aki jár hetente többször bevásárolni, az nem valószínű, hogy ezt tapasztalja.
Újabb emberek előtt nyílik meg a közmunka program.
http://index.hu/gazdasag/2014/12/11/jelentos_leepitesbe_kezdett_az_obi/
Szétvernék az utasok szempontjából jó dolog ütemes menetrendet, nem ezen kellene spórolni. Kedvezmények, XXL-es vízfej, kiszervezett szolgáltatásokra kötött szerződések, stb.
http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/ev-kozben-szukitik-a-vasuti-menetrendet-1262733
Már megjött, és el is magyarázta.
Amúgy a magyarázat frappáns, de még inkább univerzális. És ami nagy benne, hogy bármilyen szopatásra ráhúzható:
"Ne zörögj, ne lázadj, inkább fogadd el, amit kapsz, -sőt, örülj neki!- mert ha a fidesz bukik, és visszatérnek a komcsik, vagy jön a dilettáns jobbik, na akkor nagyon-nagyon rossz lesz."
Komolyan mondom, én már kezdem becsülni, ahogy állod a sarat, töretlen és megingathatatlan hittel magyarázkodva még a legnagyobb kormányzati ostobaságokat is. :-)
Tehát ezek szerint tényleg örüljek, hogy ezentúl fizethetek évi 5000 forintot, értem, kussolok, fizetek...
Ui: Azt hittem, hogy erre az útdíjtémára nem lesz ötleted, de mégis van, ez komoly.
Én is így gondolom.
Először is: itt nem divat ez a stílus és ne is legyen.
Másodszor, Prosperót én nagyon bírom:)
azért tarts egy szinvonalat..nem vagy te ilyen.
Teljesen kultúráltan vitázik..érvekkel válaszol. Lehet más a véleményetek de ezt tiszteletben kell tartani.