Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Re: nincs cím

#715463 Ricsi Előzmény: #715452

Ostobaság hegyek.

Ha valaki szombaton vásárolt, vasárnap csinált mást, ha akart, és aki vasárnap vásárolt, az szombaton csinált mást. Mert bármilyen meglepő is fideszék környékén, az emberek nem mind a két nap vásároltak.

Tehát szabadidő egy perccel sem lesz több, ellenben, ha sokkal fárasztóbb a szombati bevásárlás, vasárnap sem fog semmit csinálni. De ez nem baj, majd a párt kiadja utasításba a megoldást.

Ugyanannyi ember sem kell, ez egyszerű matematika, de nem próbálom neked elmagyarázni (mármint a matek részét). Inkább fogad el azt, hogy a szabadnapokat sosem hétvégén adták ki, hanem pl hétfőn, mert kisebb volt a forgalom. Ezért, akik hétfőn azért dolgoztak, mert mások nem, eztán nem kellenek. Akik pl nem 8 órában dolgoztak, csak heti 1-2 napot, pont az ilyenek helyettesítésére.

Jé, voltak ilyenek is? Erre nem is gondoltatok, igaz?

Re: nincs cím

#715462 prospero Előzmény: #715457

Mi van? Csak akkor fogadod el a ksh adatát, ha azt hozza ki eredményül, hogy augusztusban csökkent a kisker forgalom??

Talán inkább frissíteni kellene ismereteidet a gazdaság állapotáról, ami 4 éve igaz volt az ma már nem az...

Re: nincs cím

#715461 Ricsi Előzmény: #715460

Jah, és ha demagóg akarnék lenni, miért is jár vasárnap a mentő? Ők nem emberek? Nem érdemlik meg a családot?

És miért működnek az erőművek? Legyen sötétség, hiszen ők is megérdemlik a családjukat.

Re: nincs cím

#715460 Ricsi Előzmény: #715458

Mindennel egyetértek.

A lányom cukrász, az egyik fiam meg turisztikában dolgozik. Amikor választották tudták, vasárnap is kell dolgozni. Igencsak meglepődne mindenki, ha a cukrászatok sem nyitnának ki, és a turistákkal sem foglalkozna senki.

Persze, ha ezt a viktorék kitalálnák, a most egyetértők annak is hozsannáznának. Mindegy, mi mekkora marhaság, csak jó lehet, ha a bolond lyukból fújó szél fújta ide.

Re: nincs cím

#715458 Tapasz Előzmény: #715452

Aki kereskedelembe ment dolgozni, az számított rá, hogy a heti 2 szabadnapja nem mindig a hétvégére esik. Ilyen alapon a közlekedésben is be lehetne ezt vezetni, illetve más, folyamatos munkarendben müködő foglalkozásoknál. De szerintem inkább az a probléma, hogy az államnak nem kéne ilyenformán beavatkozni. Ráadásul egy semmirekellő, törpepárt javaslata alapján.

Re: nincs cím

#715457 Ricsi Előzmény: #715453

"Ezzel szemben minden fronton javult idén a gazdaság teljesítménye - az orosz szankciók ellenére."

Szemenszedett hazugság, így tovább nem is olvasom!

Re: nincs cím

#715456 Ricsi Előzmény: #715447

Hihetetlen, mennyire negatív vagy.

Hosszhuszáron és rajtam kívül csak te látod úgy, ez nem jó megoldás. És nekünk hármunknak meg semmi köze sem kereskedelemhez, sem gazdasághoz, és punktum.

Egyébként amikor a trafikmutyi volt, akkor is elmagyarázták ugyanezek az emberek, hogy ettől nem fog csökkenni a cigaretta eladása, mert majd a zemberek így, meg a zemberek úgy.

Aztán csak mégis csökkent.

Re: nincs cím

#715455 hosszhuszár Előzmény: #715450

de nem az a cél, hogy pörögjön a gazdaság, hanem, hogy a családok együtt lehessenek hétvégén...

Re: nincs cím

#715453 prospero Előzmény: #715442

Ezzel szemben minden fronton javult idén a gazdaság teljesítménye - az orosz szankciók ellenére. Az előrejelzések szerint a növekedés a következő években is meg fogja haladni ez európai átlagot. Nincs inflációs nyomás, sokkal alacsonyabb kamatok mellett finanszírozzuk az államadósságot, mint az imf hitel idején- ugyanis forintadósságot is 2% körül tudjuk finanszírozni az akkor 7-8%-kal szemben. Államháztartás rendben van, annyit költünk nagyjából, amennyit be tudunk adózni.

Adóbevételek szinte minden soron növekedtek. Legújabb szegénységi felmérés szerint csökkent a társadalamilag veszélyeztetettek aránya köszönhetően a rezsicsökkentésnek pl.

Többen dolgoznak, mint 2010-ben, és ezek többsége a versenyszférában helyezkedett el.

2016-ra egy 600 milliárdos adócsökkentési - államadósság csökkentési puffert fog összerakni Orbán - gazdasági növekedésből. Ezért nagyon sürgős lenne a bukása...

Re: nincs cím

#715452 prospero Előzmény: #715447

Annak az időnek egy része, amit eddig az emberek vásárlásra fordítottak meg fog jelenni más szabadidős tevékenységek piacán, másrészt ha egy bolt üzemeltetéséhez kellett egy héten x ember, továbbra is ugyanannyi kell, mert továbbra is 6 napon kell dolgozni, mert ugye a vasárnapot egy másik napon kiadták. Végre.

Aki nem ért egyet a boltok vasárnapi zárva tartásával a saját kényelme miatt, azok számára szívesen kötelezővé tenném a vasárnapi munkavégzést...

Re: nincs cím

#715450 rbbj11 Előzmény: #715448

de a gdp pörög töle ;)

csak az életminöség romlik...

El kéne mindenek elött dönteni a magyar társadalomnak, mit akar? És aztán következetesen azon az úton haladni. Most csak egy nagy zagyvalék minden. Ha szociális jóléti társadalmat akarunk szabad vasárnappal, akkor minden gazd-i intézkedést is ez alá kéne rendelni. Ha liberális, kicsit vad kapitalista gazdaságot akarunk, nekem az is jó, de akkor nem kéne államnak minden ágazatban ár és versenytorzítóként fellépnie.

A gond, 25 éve nincs sem konszenzus, de még csak közbeszéd sem arról, milyen típusú piacgazdaságot, milyen társadalmat stb-t akarunk. Mondjuk nehéz ilyen témával választást nyerni, mikor olyan szlogenekkel lehet csak, hogy "Libajnai", "Gyurcsány takarodj", "viktátor" stb...amíg ilyen színvonalon van az átlag szavazó, addig csak álom marad egy normális ország.

Re: nincs cím

#715449 rbbj11 Előzmény: #715447

ezek valóban fellépö negatív következmények

Ezért párhuzamosan ezzel az intézkedéssel a kereskedelmet támogató intézkedéseket hoznék. Pl. NEBIH dijak csökkentése, nem növelése. Vagy még jobb progresszívan: azok, akik megtartják állományukat, és akár hétköznap hosszabb nyitvatartással a teljes létszám összesített munka óra számát is, azok NEBIH-nél és más adók terén csökkentést kapnak.

Re: nincs cím

#715448 hosszhuszár Előzmény: #715446

Ahhoz, hogy család egyben lehessen vasárnap, pénz is kell ám....

egy 4 tagú család, fagyizik 1-et, 12 gombóc fagyi....

ha isznak mellé 4 üdítőt is...kisebb vagyon...fóleg, ha mindezt mozi után teszik, vagy netán az állatkertből hazafelé--

Tehát, ha minden 2. vasárnap ezt megejtik, fater, muter dolgozhat minden hétköznap 4, 2 órával többet, hogy ezt megtehessék, így nem este 6-ra, hanem este 8 ra fognak hazaérni...tök jó.....

Re: nincs cím

#715447 matgab Előzmény: #715446

és a kereskedelmi dolgozók elbocsátásából eredő munkanélküliségről, abból eredő fogyasztás csökkenésről, a fiatalok elhelyezkedésének nehezítéséről és a határmenti vásárlások elmaradásáról (nem a külföldiek jönnek ide, hanem mi megyünk oda) mi a véleményed?

Re: nincs cím

#715446 rbbj11 Előzmény: #715443

Majd meglátod, pár hónap átállás után, ahogy azt már írtam is, megszokja, hogy 8 emberes sort kell kivárnia, és ki is fogja várni. Mert néhány hónapig elhalasztja a fagyit, aztán beletörödik.

Re: nincs cím

#715445 Tapasz Előzmény: #715440

kaptak egy országot, amelyet rendbe tett a külföldön is tanított Bokros csomag. Utána, 2001 ben pedig elintézték a következő kormányt a kedvezményes lakáshitellel. Majd a választásokkor összeugratták az országot az utcán.

2010 ben egy külföldi válság után kapták meg az országot, azóta a külföld pénzügyileg rendben van, mi meg mégsem javultunk.

Ne adj isten újabb válság lenne, kiváncsi lennék, mi történne a nagy fidesszel.

Nem a szocikat sírom vissza, de ezektől hányingerem van

Re: nincs cím

#715443 Ricsi Előzmény: #715441

OK, mondok egy egyszerű példát, hogy megértsd.

A család hétvégén elmegy plázázni, vesznek a gyereknek fagyit, mert 3-4 ember áll sorba. Ha 8 emberes lesz a sor, akkor nem vesz, mert nem áll sorba, tehát 1 család már nem fagyizott. És nem fognak hétfőn elmenni fagyizni, hogy behozzák az elmaradást.

Ez csak 1 példa, most ez jutott az eszembe, de védhető logika szerint alakult ki :))