Regisztráció Elfelejtett jelszó

Btel

Re: nincs cím

#710852 Janicroft Előzmény: #709850

http://www.portfolio.hu/vallalatok/elnapolva_az_internet_forradalmasitasa_nehez_helyzetben_a_btel.204608.html

Elnapolva az internet forradalmasítása - Nehéz helyzetben a BTel

Sikersztorinak indult a BTel, az internet forradalmasítását, nemzetközi terjeszkedést ígértek. Ezzel szemben egyre döcögősebben alakul a vállalat finanszírozása szempontjából kulcsfontosságú kötvények visszafizetése, a vállalatnak állítólag NAV tartozása is van, a rossz nyelvek szerint a nemrég végrehajtott ügyfélállomány eladásra is a likviditási helyzet javítása miatt volt szükség, és akkora a baj, hogy állítólag több helyen már a BTel szolgáltatása is akadozik. Csak hab a tortán, hogy még a BÉT is megbüntette a céget (ilyen nem sűrűn fordul elő), ez sem tett jót a részvényárfolyamnak, amely idén már több, mint 60 százalékot esett. Sokan a következő E-Start látják a BTelben, egy nagy ívű, sikeresen induló, de szörnyű véget érő magyar történetet. Takács Krisztiántól, a vállalat elnök-vezérigazgatójától kérdeztük meg, mi történik a cégnél.

Portfolio: Sokan aggódnak a BTel jövője miatt, vannak, akik szerint egyenesen menthetetlen pénzügyi helyzetben van a vállalat. Mi történik a cégnél?

Takács Krisztián: A 2014-es év előre láthatóan nagyon nehéz helyzetet vizionált a társaság pénzügyi helyzetére nézve. Az elmúlt évek során kibocsátott kötvényekből származó tőkét a vállalat jól termelő, és a növekedést nagyban segítő beruházásokra, akvizíciókra használta fel, melyek növekedésünkre, pénztermelő képességünkre jól látható pozitív hatással voltak. Azt azonban szintén lehet látni, hogy a tavalyi év kiugróan magas teljesítménye és az ebből eredő adózás utáni eredménye kis részben tudja biztosítani az ez évben folyamatosan lejáró kötvény-visszafizetési kötelezettségeinket, azaz ahhoz, hogy a növekedést tartani tudjuk, a kötelezettségeinket teljesítsük, refinanszírozásra van szükség, hiszen bevétel/nyereség alapon nem biztosított ilyen mértékű kötvény-visszafizetés. Tovább nehezítette a helyzetünket, hogy bevezettük új innovációnkat, az XPrime terméket, mert ugyan ennek köszönhetően egyedi, minden eddiginél nagyobb lendületű fejlődés következett be, hatalmas nemzetközi siker is övezte a terméket és annak időközben elkészült továbbfejlesztéseit, de ez a vállalatra nézve eddig (mint a bevezetési szakaszban általában) sokkal inkább pénzügyi terhet rótt, mintsem porlasztotta azt.

Business Telecom

A 2006-ban alapított Business Telecom egy alternatív távközlési szolgáltató, egyike a nagy országos távközlési szolgáltatók mellett működő kisebb távközlési cégeknek. Telefonos hangszolgáltatást, szélessávú internet szolgáltatást, műholdas szolgáltatásokat és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt önkormányzati, üzleti, és magán ügyfelek részére.

A Társaságnak jelenleg öt fő üzletága/szolgáltatáscsoportja van:

-saját mikrohullámú hálózatán működő távközlési szolgáltatások,

-nem mikrohullámon nyújtott "hagyományos" távközlési szolgáltatások,

-virtuális mobil telekommunikációs szolgáltatások,

-műholdas televízió- és internet szolgáltatások

-XPrime szolgáltatás

A társaság az elmúlt időszakban főként a 2013-ban saját know-how alapján kifejlesztett, XPrime szolgáltatásra fókuszált, az ingyenes internet lehetőségét kínáló szolgáltatás 2014 februárban indult Magyarországon, a tervek között azonban nemzetközi terjeszkedés is szerepelt, ezzel a szolgáltatással a BTel az internetet kívánta forradalmasítani.

P: A BTel nemrég nem tudta időben kifizetni egy kötvényesét, és mivel erről a társaság nem tett közzé közleményt, a Budapesti Értéktőzsde 2 millió forintra még meg is bűntette a céget. Hogy áll ez az ügy?

T.K.: A refinanszírozás sajnos nem olyan mértékben sikerült az év első felében, ahol a törlesztések aktiválódtak, hogy az zökkenőmentesé tegye a vállalat életét, így a februárban esedékes 1 milliárd forintot meghaladó tőke és kamattörlesztés után a március végén esedékes újabb zártkörű kötvény-visszafizetésénél időcsúszás következett be, de a közzétételben is szereplő kötvénytulajdonoson kívül mindenkit kifizettünk. Ebben az esetben pedig egy egyedi megállapodást kötöttünk, annak érdekében, hogy a teljesítést egy újraszervezett kibocsátással teljesíteni tudjuk, ez jól képviselte mindkét fél érdekét. Jelen megállapodás a határidő közös akarattal történő elhalasztásán alapult, melyet egy 230.000 darabos részvénycsomag fedezeti szintű áttranszferálásával és a kötelezettség okiratba foglalásával biztosítottunk. Így értelmezésünk, és azóta is fenntartott véleményünk szerint a kötelezettség már nem a kötvénytartozáson alapult, hiszen maga a teljes kamatokkal növelt összeg okiratban elismert kötelezettsége, és az ezt biztosító részvényfedezet vált az ügylet tárgyává. Konkrétan ez volt az oka, hogy ezzel kapcsolatban közzétételt nem eszközöltünk, hiszen ezáltal egy egyösszegű és fedezeti szinten biztosított tartozás állt be köztünk és a befektető között. Ennek megfelelően a mérlegeinkben az "egyéb" kötelezettség soron szerepeltettük az összeget.

Természetesen szándékunkban áll a kötelezettséget teljesíteni, ezáltal a teljes megállapodás szerint összeget megfizetni, melynek köszönhetően a részfedezet is megszűnik, és azt visszakapjuk, míg a befektető hozzájut jogos járandóságához. Az előbb említett részvények egyébként nem kerültek értékesítésre, még mindig a kötvényes birtokában vannak.

P.: De nem csak az előbb említett kötvény kifizetésével, hanem egy nagyobb, augusztusi lejárattal kapcsolatban is voltak problémák. Ott mi történt?

T.K.: Összesen 16 szolgáltatón keresztül történtek a kifizetések, három szolgáltató (ebből egy alapkezelő volt) esetében három nap csúszás történt. Azok az ügyfelek nem azon a héten pénteken, hanem a következő hét keddig kapták meg a pénzüket, összességében azonban minden kötvényt és kamatát kifizettük.

P.: Milyen kötvény-lejáratok várhatók a következő években? Azoknak a tőke- és kamatfizetése biztosított?

T.K.: Az elmúlt egy évben összesen 3 milliárd forint névértékben 4 nagyobb kötvény-visszafizetésünk volt, jövőre azonban lényegesen kisebb kötelezettségeink lesznek. A következő nagy feladat egy 300 millió forintos zártkörű kötvény visszafizetése lesz idén október végén, azonban a kötvénylejáratok tekintetében a következő éveink már nem terheltek olyan mértékben, hogy az komolyabb szervezést igényeljen a pénzügyi háttér megteremtése miatt. Évente 1-1 kisebb zárt körben kibocsátott lejáratunk van, ezek évente 150-300 milliós tőkekötelezettséget jelentenek. 2017-ig nem látunk olyan kötelezettséget, amely a cég éppen aktuális cash-flowjából ne lenne kitermelhető. 2015-től a cash-flow és a kötelezettségek szempontjából egy könnyebb időszak következhet.

P.: Az elmúlt hónapokban több alkalommal is zárt körben hajtottak végre kötvénykibocsátást. Ezek milyen eredménnyel jártak? Ezekkel kapcsolatban miért nem tettek közzé BÉT közleményt?

T.K.: A zártkörű kötvényekkel kapcsolatban, tekintve, hogy azok nem kerülnek tőzsdei forgalomba, nincs kötelezettségünk, de értelme sem, hogy tőzsdei közleményt adjunk ki egy nem tőzsdei értékpapír forgalomba hozataláról. Ehhez tartozóan MNB irányába van bejelentési kötelezettségünk, melynek maradéktalanul eleget is tettünk. A vállalat időszaki jelentéseiben pedig részletesen minden értékpapír sorozat, annak kibocsátott névértéke és a kapcsolódó információk rendelkezésre állnak. Eredményét tekintve ezek a kibocsátások arra megoldást nyújtottak, hogy az augusztus 22.-én visszafizetendő közel 1 milliárd összértékű kötvény teljesítéséhez a szükséges pótlást fedezte.

P.: A hírek arról szólnak, hogy a társaság az elmúlt fél évben a kötvények kibocsátása mellett kölcsönökből is forráshoz jutott. Igaz ez?

T.K.: Nem vett fel kölcsönt a társaság, de folyamatosak a tárgyalások a bankokkal.

P.: Pedig most kifejezetten jó feltételek mellett lehetne hitelhez jutni, a Növekedési Hitelprogram (NHP) is érdekes lehetne. Miért nem élnek ezzel a lehetőséggel?

T.K.: Az NHP-t elsősorban azok a vállalkozások tudják jól kihasználni, amelyek megfelelő, például ingatlanfedezettel rendelkeznek. A BTel azonban nem rendelkezik ilyen fedezettel, hiszen bár jelentős az eszközállományunk, az egy nagyobb szerverparkból és több, mint 2000 településen lévő kisebb eszközből áll, ez azonban nem megfelelő fedezet egy bank szemszögéből.

P.: Volt a társaságnak az elmúlt egy évben tartozása a NAV felé? Ha igen, miért állt fenn a tartozás? Jelenleg van NAV-tartozása a társaságnak?

T.K.: Igen volt, a társaságot nagyon sokféle és jelentős adófizetési kötelezettség terheli, melyet nehezebb pénzügyi helyzetben a társaság időszakonként később tudott teljesíteni. Jelenleg a társaságnak nincs adótartozása, és ez július vége óta fennálló állapot.

P.: Hogy áll a nemzetközi terjeszkedés? Mely országokban kötöttek már franchise szerződést? Hány XPrime ügyfele van már a társaságnak?

T.K.: A nemzetközi terjeszkedés teljesen megállt, ugyanígy a hazai terjeszkedés is, hiszen ezek komoly pénzügyi terhet rónak ránk, és ebben a helyzetben a társaság kötelezettségeinek teljesítése a prioritás, ebbe nem fér jelenleg bele, hogy terjeszkedésre költsünk. Indulás kész állapotban vannak a piacnyitások (irodák, branchek felállítása, alkalmazottak kiválasztása folyamatban) és a további dinamikus terjeszkedés és bízom benne, hogy a következő hetekben már tudunk annyira stabilizálódni pénzügyi szinten, hogy el tudjuk kezdeni finanszírozni a piacnyitásokat és terjeszkedést.

P.: Augusztusban történt egy portfólió-tisztítás, a társaság egy nagyobb ügyfélállományt adott el. Miért volt erre szükség? Hogyan érinti az ügyfélállomány egy részének eladása a társaság jövőbeni bevételeit? A befolyó összeget mire fordította a társaság? Ezzel kapcsolatban miért nem tett közzé a társaság BÉT közleményt?

T.K.: Az elmúlt 8 hónap mióta az XPrime bevezetésre került és mérhető eredményeket produkált, egyre inkább kijelölte az utat a fejlődés, a terjeszkedés és a fő csapásirány szempontjából. Azaz megszületett az a döntés még a nyár elején, hogy kifejezetten az Xprime termékre, annak különböző továbbfejlesztéseire és az ezzel kapcsolatos üzleti modell kialakítására kell koncentrálnunk. Ez van annyira egyedi, piacképes és termelékenységét tekintve sokkal jobb, mint a hagyományos távközlési szolgáltatói modell, hogy át kell súlyozni a működést, mert ez adja a jövő egyediségét. Ehhez sok lépést végeztünk el, mely érintette a folyamatok, szervezet átalakítását és az ügyfélállomány, szolgáltatási portfólió tisztítását is. Ennek keretében 18 ezer, szinte kizárólag ADSL szolgáltatást igénybe vevő ügyfélből álló ügyfélállományt adtunk el.

Ez a tranzakció a társaság jövőbeni árbevételét némileg hirtelen csökkenti, de eredményességét azonnali és jelentősen növeli ez a tranzakció, így a vállalat mutatói ezáltal javulni fognak a társaság által kitűzött célokat pedig nem befolyásolja. A tranzakció még nem ment végbe, sőt annak még csak a szerződéses megállapodás szintjén vagyunk, ezek érdemi változást ebben a hónapban lezajló átadás után eredményeznek, míg természetesen csak a zárást követően fogjuk az ebből származó bevételeket is realizálni, ezzel kapcsolatban a vállalatnak eddig bevétele nem volt. Az ebből származó, egyébként több ütemben az év során érkező források felhasználása a vállalat aktuális helyzetétől függ, melyben a cash-flow teher csökkentése, a kötelezettségeink teljesítése az elsőszámú prioritás. A tranzakció mérete nem éri el azt az árbevételhez viszonyított határt, mely jelentős tranzakciónak minősítené a jelen ügyletet, a befektetői várakozásokat nem rontja, sőt a tranzakció lezárása után inkább javítja, de mindamellett, mint említettem is a tranzakció még nem ment végbe, sőt igazán elkezdődni is csak a napokban fog.

P.: Azt hallottuk, hogy akkora a baj, hogy a BTel több helyen már nem is szolgáltat. Igaz ez?

T.K.: Természetesen előfordulhatnak helyi, technikai jellegű problémák, országos szinten azonban nincsenek fennakadások, folyamatos a BTel szolgáltatása.

Re: nincs cím

#709850 Zotya32 Előzmény: #709835

tömés van....

felkötik 100-130 darabbal aztán öntenek 3-6e darabot.

380-on van 8k vevő, szerintem ma ő is kap.

Re: nincs cím

#709813 Zotya32 Előzmény: #709752

jól összef*sta magát a papír. az indexes mutyi után vissza is zuhant 400-ra. ennek kampó. kutya nem veszi. pár nap és jöhet a 300-as szint. ez a kötvénymutyi sem vet jó fényt a cégre. tele vannak 7-8 meg 10%-os kötvényekkel, miből fogják fizetni??? már most megy a sunnyogás, mi lesz itt később???

Re: nincs cím

#709616 Zotya32 Előzmény: #707789

az indexkosár miatt vették ennyire záróban? 439 ft. hétfőn akkor már nem lesz nagy érdeklődés utána, ha jól láttam az mtel-ben meg kitáraztak emiatt bő 9 millió db-ot záróban...

azon gondolkodtam az elm…

#707789 Koffein

azon gondolkodtam az elmúlt hetekben, hogy ez mitől ekkora sztár?

Re: nincs cím

#691005 prfecó Előzmény: #687755

B-tel kötvényből is vettem.

Miután Rahimkulov is beszállt egyre jobban figyelem részvényileg is!!!

Re: nincs cím

#690979 Kissherceg Előzmény: #690678

A Business Telecom (BTel) február 1-jén elindított, költségcsökkentő Xprime szolgáltatásának a várakozásokat is meghaladó sikere megalapozza a cég idei bővülési terveit, és a vezetőség nagy erőkkel dolgozik azon, hogy márciusban a szlovák, osztrák, és német piacon is elinduljon a Btel és az Xprime - közölte a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett társaság csütörtökön az MTI-vel.

Az első tíz nap alatt 8847 háztartás választotta az új szolgáltatást, a BTel 100 ezres ügyfélkörének közel tíz százaléka élt az új lehetőséggel. A közlemény szerint az Xprime nemcsak a fogyasztók érdeklődését keltette fel, hanem a reklámozói oldalról is "tömeges" érdeklődés mutatkozik a termék iránt. A szolgáltatás lényege, hogy böngészés közben a rendszer meghatározott időközönként felkínál az ügyfél számára egy reklámot vagy reklámblokkot, amelyet ha megnéz, és utána jól válaszol a feltett kérdésre, akkor krediteket gyűjthet. A krediteket a következő számlán jóváírja a Btel, ezzel csökken, sőt le is nullázódhat az ügyfél internet előfizetésének havidíja.

Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója a közleményben arról is beszámolt, hogy az Xprime napokon belül új szolgáltatásokkal egészül ki.

A társaság januári sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a projektnek köszönhetően 2014-ben mintegy 2,5-szeres árbevétel-növekedéssel számol:a tavalyi 4 milliárd forintot meghaladó éves árbevétel után az idén több mint 10 milliárd forint bevételt vár. Három év múlva, 2017-ben pedig már 15 milliárd forint árbevétel szerepel a társaság üzleti tervében, amely az idén 1,2 milliárd, 2017-ben pedig 3,6 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel számol.

A társaság szlovák, osztrák és német leányvállalatai várhatóan az első negyedévben megkezdik működésüket. A BTel összesen hét európai országban szeretne közvetlenül megjelenni még az idén, további országokban pedig tárgyalásokat folytat a termék franchise jogainak értékesítésére. Az Xprime az európai piacon jogvédett.

Re: nincs cím

#690678 Kissherceg Előzmény: #687755

Az alternatív távközlési szolgáltató alaptőkéje 50 millió forinttal 935 millió forintra nőtt.

Az igazgatótanács döntése értelmében a SkillInvest Kft. 500 ezer névre szóló 100 forint névértékű és ezer forint kibocsátási értékű dematerializált BTel törzsrészvényt bocsátott ki. Így a SkillInvest Kft. tulajdonában lévő BTel-részvények állománya 200 ezerről 700 ezer darabra változott, részvény állománya 2,26 százalékról - az 5 százalékos küszöbérték átlépésével - 7,48 százalékra nőtt.

A BTel január végén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kötvénykibocsátást tervez, és a forrásbővítést hazai és regionális terjeszkedéséhez kívánja felhasználni. Akkori közlésük szerint a kötvények 2,5 éves futamidejűek 9,9 százalékos fix éves hozammal. A kötvényeket intézményi és magánbefektetők egyaránt jegyezhették január 27. és 29. között. A társaság az XPrime elnevezésű új internet szolgáltatását is bemutatta, amellyel a tervek szerint 2014-ben több európai ország piacára kíván belépni. A szolgáltatás célzott, fogyasztóra szabott reklámot tesz lehetővé.

A hét éve alakult kecskeméti székhelyű BTel részvényeit 2012 májusában vezették be a BÉT-re. Tavaly zártkörű tőkeemeléssel és részvényértékesítéssel több mint 1 milliárd forint tőkét vont be, majd szeptemberben nyilvános részvényértékesítéssel újabb 453 millió forint forráshoz jutott. A társaság korábban is bocsátott ki kötvényeket, amelyek szintén a Budapesti értéktőzsdén forognak. A bejelentésre tekintettel a társaság értékpapírjainak kereskedését a csütörtöki napra felfüggesztette a tőzsde. Tavaly augusztusban a BTel részvényeit bevezették a frankfurti tőzsdére is.