Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

Re: jó lenne tudni amit ők

#662641 Zotya32 Előzmény: #662636

november elején kiderül... lehet, olyan devizás csomag jön, hogy meg kell majd menteni az otp-t is... biztos tudnának olyan feltételeket kitalálni, aminek ez lenne a hatása...

szétszedik a bankrendsze…

#662639 macika

szétszedik a bankrendszert

Patai szerint ugyanakkor a kormány tudatosan törekszik arra is, hogy átalakítsa a magyar bankrendszert. Ezt két módon teszi: egyrészt elviselhetetlen terheket tesz a bankok vállára, másrészt pedig új szereplőket próbál helyzetbe hozni. Erre utal szerinte, hogy a "a szövetkezeti piramisból értő kezek akár komoly bankot is tudnak csinálni", valamint hogy néhány középbankot kormányzati tőkeemelésekkel támogattak.

Ezért néhány év múlva rá sem lehet majd ismerni a magyar bankrendszerre: kisebb lesz a torta, és más szereplők fognak küzdeni érte. Patai szerint az eddigi folyamatok alapján is 30-50 százalékkal zsugorodtak a bankok bevételforrásai. Ennek három fő oka van: nincs ingatlanhitelezés, csökkennek a lakossági hitelek, és az önkormányzati szektor átszervezése is jelentős ügyfélvesztést okoz.

A kormány lépései miatt veszteséges külföldi bankok vagy összehúzódnak, vagy kivonulnak, de ez utóbbi esetben el kell adniuk a bankjukat valakinek, vevő pedig ilyen környezetben nincs. Ez most több külföldi bankot is komoly dilemma elé állít. A hitelek leépítése újabb rossz hír a magyar vállalatoknak.

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/patai_a_kormanynak_meg_kell_hajolnia_a_realitas_elott.5.189398.html

Re: jó lenne tudni amit ők

#662636 banyaiz Előzmény: #662617

Ami még felmerül bennem, hogy Viktor azon , hogy 50% feletti magyar tulajdoni hányad a bankszektorban az alatt azt érti, hogy 50%+1 az államé? :)

Mert pl ebből az elemzői szövegből ez jön le amit másoltál.

Az otp-ben pl most is van 10-20% magyar kisbüfi, + 7-8% magyar állam, plusz maga az otp birtokol 10%-ot a saját részvényeiből. Ezek nem magyarok? :)

Alapfogalmakban kérdőjelek vannak, hogy mit jelent megmenteni, mit jelent az, hogy megerősíteni, mit jelent az, hogy magyar?

Gigalol ez az egész kutyulás.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662633 banyaiz Előzmény: #662617

"Jogszabályi rendelkezésekkel fő tulajdonossá váljon"

Ez mégis hogyan? Einstand? :) Maga a felvetés komikus egy EU-s tagállamban. Egy É-Koreában normál ügymenet.

Persze takszövöknél az volt a duma meg kell menteni őket. De jogilag elég sok sebből vérzik az is.

Ahhoz, hogy Otp-t az államnak mentenie kelljen és úgy szerezzen többségi tulajdont ahhoz egy vérzivatar kellene. Dohánytrafikokat is előbb kell menteni. :)

Megy a találgatás, k. jót tesz az üzleti környezetnek. Mindenki hozzáteszi nem vszínű de itt aztán bármit el lehet képzelni. Nagyon jó.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662620 akpo7 Előzmény: #662605

Zaroban a manipulalas ment rendesen, de ha azt is figyelembe vesszuk, akkor szepen visszatancolt felfele.

Holnapi iranyra kivancsi leszek... Meg az is lehet, hogy most ebben a 160-170 pontos savban fog pocsoreszni.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662617 Zotya32 Előzmény: #662605

http://privatbankar.hu/penzugyek/orban-utan-szabadon-mit-tehet-az-allam-az-otp-vel-261406

"Az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy az OTP is a Takarékbank és a takarékszövetkezetek sorsára jusson, azaz az állam jogszabályi rendelkezésekkel fő tulajdonossá váljon, növelje részesedését a többi tulajdonos rovására. Az OTP megerősítésének egyik módja az is lehetne szerinte, hogy a mentőcsomag és a bankadó hatására Magyarországot elhagyó bankok ügyfelei az OTP-hez (is) kerüljenek. A bankrendszeren belül 50 százalék feletti magyar tulajdoni hányad elérése azonban nemigen lehetséges anélkül, hogy az állam épp az OTP-ben ne szerezzen tulajdont."

Re: nincs cím

#662603 Racional Előzmény: #662585

"Az viszont szerinte teljesen érthető, hogy a kormány a választások előtt politikai célokra használja a devizahitelesek ügyét."

már ezt írogatom hónapok óta

jogi nonszensz utólag törvénnyel érvényes egyéni szerződéseket módosítgatni

Re: jó lenne tudni amit ők

#662602 banyaiz Előzmény: #662569

Túl nagy falat volt az 200 napos. Nem tudom hányadszor fordul már le innen Cs para óta. 3. 4. alkalom talán. 10k-s daxnál átviszi erőből. :)

Ez a forgalom is egy vicc kb.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662584 Fornit Előzmény: #662582

Nyitó -140 pont. Reggel vártam egy kis bolondériát 550 köré, hogy shortolhassam, kár h nem jött odáig.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662487 banyaiz Előzmény: #662474

Vagy egy másik példa Imf kérdése. Persze, hogy racionális dolog lenne az, hogy kevésbé nőjön a nyugdíj ilyen időkben, vagy az, hogy tömegközlekedési kedvezményeket lefaragjuk, vagy az, hogy ne legyen ekkora extra terhelés össze vissza, hanem legyen helyette egy ingatlanadó aztán csókolom. Teljesen logikus gazdaságilag, csak ez pol bukással lett volna egyenlő lásd román stb kormány. Ezért kezdtük velük a háborút.

Azt Viktor nagyon jól tudta, hogy ha Imf-el meg kell egyeznünk a jelenlegi körülmények között az az ő 2014-es újraválasztásának halál kb.

Tettünk egy felesleges kitérőt pol okokból, ráadásul hajmeresztő kockázatvállalással ami végül bejött hála a külső környezetnek nagyrészt. De hajmeresztő húzás volt.

Az ilyenek nem tesznek jót a gazdasági növekedésnek az álmoskönyvek szerint. Legalábbis úgy mondanám nem segítik elő a gyorsabb kilábalást a gondokból :) Elég volt Otp reakcióit megnézni mennyire okos húzások ezek.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662479 banyaiz Előzmény: #662474

Pl ez a kedvezményes hitelprg vállalkozásoknak ez is egy ilyen növekedést támogató lépés, csak önmagában csepp a tengerben, ha mellette megy ez a gonosz bank stb műsor, önellentmondások.

Ebből kellene vhogy kimásznunk, de hát amíg itt van a dev hiteles móka addig erre esély sincs.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662478 banyaiz Előzmény: #662474

Ott a gond, hogy nagyon magas az államadósság. Kicsi a mozgástér. Plusz ez a válság.

Ebben szituban annyit lehet tenni, hogy az állam felesleges kiadásait kiszűrni, racionalizálni, ezen a téren történtek lépések, de messze van még a tökéletestől finoman szólva.

Plusz másik oldalon a bevételeket úgy átrendezni, hogy vhogy növekedést is tudjunk támogatni. Egy egészséges szerkezet legyen.

Történtek ebben is lépések, csak részben pol okok miatt (legyen esély 2014-es újraválasztásra) bejött jópár olyan dolog ami az egészet kinyírhatja.

Vsz alalkulhat jól a dolog, amennyiben az EU, régiónk egy növekedési ciklus előtt van.

Ez a fő kérdés vsz. Feltételezve azt, hogy ha ez így lesz akkor arra használjuk , hogy minél kevesebb vagdalkozás, sokkal több kiszámíthatóság , extra terhek csökkentése stb irányba menjünk. Következő években ez kiderül.

Persze ott van 2014-es választás is, ami most papírformának néz ki, de még azért nem lefutott ügy.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662475 banyaiz Előzmény: #662467

A másik ilyen kulcstéma éppen ez a dev hiteles műsor.

Mert ez nyomja az egész gazdaságot. Plusz a kezelése körüli össze vissza kókányolás is nagyon ártalmas. Ezek az üzenetek, hetente variálás, nagyon nem jó.

Támogatom ennek a forintosítását, megfelelő tehermegosztással. Egy nagy bizonytalansági tényezőt levenne a gazdaságról, és a bankszektorról is.

Pl egy Otp vásárolgatna , de hogyan merjen lépni egy akvizícióban amikor x éve itt lebeg ez a sztori és nem látjuk a végső megoldást mennyi lesz a számla. Persze, hogy nem ugrál.

Ezt rendezni kell.

Re: jó lenne tudni amit ők

#662474 Ricsi Előzmény: #662471

A társasági adókedvezményt bőven elvették a többivel, cégautóadó, biztosítási adó, cégtelefonadó, bankköltség, stb, stb, így azt nem annyira látom jónak. Gondolj bele a cégek életébe:

Van 500 000 milla forgalma, ebből 100 milla nyereség, ha ez kp-ben mozog (sok helyen így van), akkor az 500 millát terheli 0,6% adó, ami 3 milla, tehát máris 3% akkor, ha 20% nyereséggel dolgozol. A többit nem számolom ki.

A többi meg, amit felsoroltál, nem gazdasági, hanem politikai intézkedés, egy vállalkozás számára teljesen érdektelen.

Látod, ez a bajom, nem tudsz komoly gazdaságélénkítő intézkedéseket felsorolni. Így meg nem lesz kilábalás semmiből semmikor.

A fogyasztás terhelése is zsákutca, bármit megrendelek bárhonnan interneten, ahol kevesebb az adó. Szlovák kereskedők mondják, rengeteg cuccot rendelnek tőlük magyarországról, mert ott csak 19% az adó, Szóval a mi rendelkezéseink más országokat erősítenek, ez a rettenetesen nagy baj.