ciki http://hungarian.ruvr.ru/2013_09_19/Putyin-provokacio-volt-a-vegyi-fegyver-alkalmazasa-Sz-riaban/
Tudod mi lesz a következő húzásuk? :)
Az, hogy ahhoz, hogy biztonságban tudják elszállítani ezeket a fegyvereket az országból, ahhoz a harcoknak véget kell vetni, tehát megkéri az ENSZ-t és ezen belül különösen az amerikai imperialista birodalmat, hogy segítse a lázadók lefegyverzését, hogy biztonsággal elszállítható legyen a készlet és az ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
Nice.
Bassár el-Aszad elnök elmondta, hogy Szíria kész teljesíteni a vegyi fegyverekről kötött megállapodás feltételeit.
A Fox amerikai tévétársaságnak adott interjújában, amelyet szerda este mutattak be, a szíriai államfő megerősítette, hogy átadják bármely országnak a vegyi fegyvereket, amelyik kész a későbbiekben ezeknek a fegyvereknek a megsemmisítésére.
Aszad véleménye szerint a megvalósításhoz közel 1 milliárd dollár szükséges és legalább egy év. Amennyiben az Egyesült Államoknak megvan az óhaja és a szükséges eszközei, átveheti ezeket a fegyvereket.
Libanon reloaded - egy apró különbséggel: Itt még áll egy erős rendszer, ami szemben áll velük.
És a hírben bár nem hangsúlyozták ki eléggé, de valójában arról van szó, hogy IDEGEN ZSOLDOSOK ÖLTÉK ezúttal már az úgynevezett felkelőket is az országban - valójában ilyen komoly külföldi támadás alatt áll Szíria, ami ellen innentől kezdve paradox módon a kormány és az ""ellenzék"" együtt kell hogy harcoljon.
Vicces egy háromszög lenne, ha az amerikai imperialista birodalom nem szítaná a tüzet és nem uszítana a törvényes hatalom és a szír lakosság ellen.
ide jutott szíria ... az atlantiak hathatós támogatsával. terroristákat pénzelnek atán meg óbégatnak ha netán nyugaton robbantgatnak.
-
A szíriai lázadók egyik szélsőséges csoportja lerohant szerdán egy várost a török határ közelében, és elüldözte onnan a Szabad Szíriai Hadsereg nevű, nyugati támogatást élvező felkelő erő katonáit - közölték ellenzéki források.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista csoport fegyveresei Azaz városban megölték a Szabad Szíriai Hadsereg öt katonáját, és foglyul ejtettek mintegy száz embert.
Mindkét csoport az Aszad-rendszer megdöntéséért harcol, de ideológiai ellentétek állítják őket szembe egymással. Eddig a szerdai volt a legsúlyosabb összecsapás közöttük.
és az ensz jelentést is saját szájíz szerint értékelik.
-
Ban Ki Mun ENSZ főtitkár nem ért egyet azokkal a nyugati országokkal, amelyek szerint az ENSZ jelentése bizonyítja, hogy a vegyi fegyvert Damaszkusz mellett a szíriai kormány vetette be.
„Ha elolvassák ezt a jelentést, akkor világosan látszik, hogy nincs egyértelmű következtetés, hogy a rakétákat honnan lőtték ki” – mondta a főtitkár kedden, egy sajtókonferencián.
Korábban több nyugati ország is bejelentette, hogy az ENSZ jelentése a szíriai vegyi fegyver bevetésével kapcsolatban arra enged következtetni, hogy a rakétákat a szíriai katonai bázisról lőtték ki.
Washington el akarja érni, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök mondjon le, mert e lépés nélkül nem fejeződik be a háború az országban – jelentette ki Barack Obama, a Telemundo spanyol nyelvű tévétársaságnak adott interjújában.
Ugyanakkor az Egyesült Államok elnöke rámutatott, most a legfontosabb, hogy rendezzék a szíriai vegyi fegyverek kérdését.
„Bármikor megvan a lehetőségem, hogy parancsot adjak a katonai erő bevetésére, ha az események érintik az Egyesült Államok érdekeit” – hangoztatta az amerikai vezető.
-
semmi másról nincs szó mint h usa meg akar dönteni egy regnáló hatalmat egy másik országban mert saját érdekei így kívánják.
végre egy nem www.szent.vagy.putyin.otyec.blog.ru cikk )))
micsoda alakok ezek a franciák ...
-
Laurent Fabius francia külügyminiszter Moszkvába érkezett, hogy látogatása során megpróbálja meggyőzni az orosz kormányt, hogy támogassák az ENSZ BT Szíriával kapcsolatos határozatát.
Franciaország az ENSZ BT „kemény” változatát támogatja, melyben „komoly következmények” várnak Szíriára, ha nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségeit.
Oroszország azon álláspont mellett van, hogy adjanak Szír
Felderítést végzett és véletlenül sértette meg a török légteret az a szíriai katonai helikopter, amelyet hétfőn lőttek le a szíriai török határnál - olvasható a szíriai fegyveres erők közleményében.
Szíriai részről azt állítják, hogy a török vezetés célja a feszültség kiélezése a határon. Sietősnek nevezik a török lépést, és állításuk szerint a helikoptert szíriai terület felett lőtték le.
-
mit is mondott a nato főtitkár ? csak akkor avatkozik be a nato ha törököt támadás éri szír részről....
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-585496
Tessenek kapaszkodni, mert a BULLSHIT^3 tökéletes példája következik:
"A felkelők esetében emberiesség elleni bűncselekmények nem állapíthatók meg, mivel ők "nem rendelkeznek egyértelmű parancsnoki lánccal"
Ki az a balf@sz, aki összekeveri azt, hogy lehet személyi felelőst találni a parancsnoki láncban azzal, hogy ki követ el emberiség elleni bűncselekményeket? Ráadásul, ez a mondat expressis verbis azt jelenti, hogy de bizony hogy követnek el a lázadó terroristák emberiség elleni bűntetteket.
Ráadásul:
"tizennégy állítólagos vegyifegyvertámadást vizsgál az ENSZ"
tehát szó sincs "egy" esetről.
És a konklúzió is érdekes:
"egyre több bűncselekményt követnek el a felkelők között növekvő számban jelenlévő radikálisok."
Egészen pontosan, egyre több esetben jönnek rá, hogy ezeket a lázadók követték el, méghozzá szisztematikusan, biztonsági öveket becsatolni:
"A bizottság hétfőn azonban arra is rámutatott, hogy a felkelők között egyre több a radikális iszlamista, akik dzsihádot, vagyis vallási alapú szent háborút folytatnak. Ezen csoportok egyre nagyobb része külföldről érkezett harcosokból áll, akik között afgánok, csecsenek és az al-Kaidához köthető elemek is megtalálhatók."
Magyarán szólva de facto és de jure bebizonyították, hogy nem polgárháború van Szíriában, hanem a törvényes rendszert idegen hatalmak támadják. Akiknek az Amerikai Imperialista Birodalom éppen megkezdte a fegyverek szállítását. Tehát, szó sincs szír belháborúról, egyszerűen megpróbálta a CIA a szokásos módszerrel megdönteni a rezsimet, beengedve minden szélsőségest, felfegyverezve terroristákat, lázadókat, csak éppen pofán verték őket, mert nem sikerült a gyors puccs, amivel káoszba lehet dönteni az országot. Nem véletlen, hogy szét akarták bombázni a reguláris erőket, más esélye ugyanis nem lett volna az idegen támadó csapatoknak a honvédő alakulatokkal szemben.
Bár ha úgy tetszik, még mindig nem akarják elfogadni a tényt:
"A bizottság szerint szélsőséges felkelők Szíria északi részén egyre több visszaélést és bűncselekményt követnek el. További aggodalmakat kelt, hogy az iszlamisták saját irányításuk alá akarják vonni a területet, és korántsem elkötelezettek az iránt, hogy az országban demokratikus rendszert hozzanak létre Aszad esetleges megdöntése után.
A felkelők radikalizálódása elemzők szerint az egyik legfőbb gátja annak, hogy nyugati országok nagyobb támogatást nyújtsanak az Aszad ellen harcolóknak."
Hogy szó sincs a radikalizálódásról, ezek a lázadók MINDIG IS radikálisok voltak, és mindig is ugyanazt akarták, terrorizálni a szír lakosságot és Afganisztánná változtatni. Külön szépsége a jelentésnek ez a pont is:
"A bizottság szerint a hadsereg számlájára írható az augusztus 26-án egy aleppói iskola ellen elkövetett gyújtóbomba-támadás is, amelyben legalább nyolc gyerek meghalt, és 50-en súlyos égési sérüléseket szenvedtek."
Tehát ennyit arról, hogy "vegyi fegyver" támadás lett volna, ahogy egyebekben az is, hogy egy reguláris haderő gyújtóbombát dob egy iskolára... ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Az természetesen nem kizárható, hogy egy eltévedt aknagránát oda csapódott be, de hogy ezt így adják elő, az már ékesen mutatja, hogy mennyire NINCS semmi a kezükben a regnáló hatalommal szemben és hogy szép lassan azért kezd oszolni a sűrű füst a szemek elől, hogy kik is azok, akik tönkre akarják tenni Szíriát.
Ugyanaz a gyülevész csűrhe, amit végigvezényelt a CIA az összes országot, amiben szét akarta verni a törvényes rendet.
Az meg különösen érdekes, hogy ez a jelentés nem kapott semmiféle különösebb visszhangot a médiában:
"A genfi bizottság legutóbb szeptember 11-én adott ki összefoglaló jelentést a szíriai helyzetről, amelyben mindkét felet háborús bűncselekmények - többek között tömegmészárlások, emberrablások, kínzások, kivégzések és civilek elleni erőszak - elkövetésével vádolta meg."
Mert innentől kezdve lehet azon vitatkozni, hogy az Asszad rezsimet állítsák bíróság elé és a bűnösöket ítéljék el, de azon a továbbiakban teljesen felesleges vitát nyitni, hogy az Asszad ellen harcolók vajon a nép érdekében, avagy a nép támogatásával harcolnak-e: mert teljességgel világos, hogy terroristák, amelyek pusztulásba akarják vinni Szíriát és nyomorba, elnyomásba taszítani az ország lakosságát.
Egyszóval, fel kell számolni a terroristákat, és utána lehet a bűnösöket bíróság elé állítani, természtesen:
az Amerikai Imperialista Birodalomban, ahol ezt az egészet kifőzték.
Putyin az írásban egyrészt konkrétan kritizálta a Szíria ellen tervezett amerikai katonai csapást, másrészt általánosságban is bírálta az Egyesült Államokat, amiért szerinte bevett gyakorlattá vált számára, hogy katonai erővel beavatkozik egyes országok belső konfliktusaiba.
-
“Világszerte milliók tekintenek Amerikára úgy, hogy az nem a demokrácia mintáját jelenti számukra, hanem a nyers erő alkalmazását”
-
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130915-sziria-levetkoztette-obamat.html
jók a fotók :o)
Donald Trump a Putyin-cikkről:
"It makes the president look very weak and very ineffective. Frankly, it makes it look like he doesn't know what he's doing," he said. "It's not good for this country or for this president."
yes.
"„Putyin a nemzetközi ügyekben soha senkit sem oktat ki, ez nem szokása” – hangsúlyozta Peszkov az újságírók előtt Biskekben.
Számos amerikai politikus felháborodását váltotta ki az, hogy Putyin kritizálni merte Barack Obama nyilatkozatát az amerikai nemzet kizárólagosságáról."
nem kritizált csak tényt állapított meg: azt h nem vagytok kizárólagosak.
megcsinálta.
putymó.
fordult a világ.
szíria után
irán jelezte h seretné ha orosz működne közre atommizériája kapcsán mármint h embargózzák mert atomprogramja van.
és ezekután egyiotom jelzi h szeretné ha orosz ...
"Kairó szeretne visszatérni ahhoz az állapothoz, amikor kiemelt viszonya volt Oroszországgal, és külpolitikája többirányúságát hangoztatja – mondta Nabil Fahmi egyiptomi külügyminiszter.
„Minden téren az Oroszországgal ápolt kapcsolatok minőségileg új szintjét kívánjuk elérni… Ez volt a látogatásom iránti kérés oka” – mondta a miniszter a RIAN hírügynökségnek nyilatkozva.
Fahmi az egyiptomi rendszerváltás óta először látogat el Oroszországba szeptember 16-én – 17-én. Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel fog tárgyalni, „tekintettel a közel-keleti térségben kialakult helyzetre”."
-
őrület :o) ez igen. vajon mit lépnek erre az atlantiak ???
nem, nem gondolom. hiszen mindannyian bűnösök vagyunk. így vagy úgy.
hát ige, hóember volt munkáltatója mindent átad moszatéknak.
klassz...
ez az ujjlenyomatos almatelcsi is az ő művük. mindenkit látókörbe akarnak vonni. ki mit csinál hol tartózkodik éppen és bármikor hamisíthatnak rólad bármit.
bármikor lehetsz célszemély.
bárki.
bármikor.
lehet.
célszemély.
Gondolod, hogy emberként nem követett el soha olyat amivel zsarolható... ott az NSA... akik értékelés nélkül adnak át adatokat az izraeli titkosszolgálatnak...és mindent lehallgatnak, minden tevékenységedet követik?? Én nagyon ki vagyok ezen akadva mióta megnéztem ezt a Snowden interjút... és az, hogy nem használják fel ellened... csak azért lehet, mert éppen nem lettél kiválasztva egy célszemélynek... durva...