Hmmm... mit is emlegettem annak kapcsán, hogy "el kell tűntetni a bizonyítékokat"? Nos, íme a válasz:
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-583817
"Brit vállalatok éveken át szállítottak a kormány engedélyével Szíriának olyan alapanyagot, amely az idegméregként használt szaringáz egyik fő összetevője - írja vasárnapi számában a Mail on Sunday brit konzervatív lap.
A londoni újság feltáró riportja szerint 2004 és 2010(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) között két brit vállalat öt alkalommal is exportengedélyt kapott szódium-fluorid szíriai értékesítésére. A lap úgy tudja, nem kizárt, hogy a szíriai rezsim az ebből készült vegyi fegyvereket vetette be abban a nemrégiben végrehajtott támadásban, amelyben becslések szerint 1400-an vesztették életüket.
A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete a helyszínről származó mintákból egyértelműen kimutatta, hogy a Damaszkusz közelében augusztus 21-én elkövetett vegyifegyver-támadásban szaringázt vetettek be.
[...]
Az újság szerint az exportengedélyeket olyan időszakban adták ki, amikor már "erőteljes volt a gyanú", hogy az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket halmoz fel.
[...]
"Nem ez az első felmérés, amely azt mutatja, hogy a brit közvélemény ellenzi a fegyveres intervenciót. A BBC megbízásából a beavatkozást elvető parlamenti szavazás után nem sokkal elvégzett országos vizsgálat szerint a megkérdezettek 71 százaléka vélekedett úgy, hogy az alsóház helyes döntést hozott, és csak 20 százalék nevezte elhibázottnak a brit katonai akció elutasítását."
Mellesleg elég nagy csönd van ezzel a hírrel kapcsolatban is, pedig alapvetően érint minket:
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-583952
"Péntektől vasárnapig Budapesten ülésezik a NATO legmagasabb szintű katonai szervezete, a Katonai Bizottság - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-t.
A Katonai Bizottság évente három alkalommal ülésezik a vezérkari főnökök részvételével, ahol megtárgyalják a NATO-műveleteket és konszenzusos véleményen alapuló katonapolitikai tanáccsal látják el a NATO legfőbb politikai testületét, az Észak-atlanti Tanácsot, arról hogy miként kezeljék a globális biztonsági kihívásokat. Két ülést a NATO parancsnokságán, Brüsszelben tartanak, egyet pedig valamely tagállam lát vendégül."