Áruld már el nekem Spade, hogy azokon az európai országokon kívül, amelyek az ERM-II-be szándékoztak belépni az EUR érekében - mégis melyikben merült fel az, hogy az árfolyamrögzítés a kiszámíthatóságot növelné? Annak idején éppen azzal magyarázták még az árfolyamgát eltörlését is (+/-15%), hogy végre lebeghet a forint.
Egyébként is: Mihez rögzítsük az árfolyamot? PLN-hez, USD-hez, EUR-hoz? Mi értelme lenne, hogy vagyonokat költsünk el arra, hogy stabil legyen az árfolyam? Hiszen ez nem lenne más mint felhívás a keringőre, hogy "ugyan, próbáljuk már meg, hogy ezt mennyire gondolják komolyan"...
Az árfolyamrögzítés pont nem hozna sem bizalmat, sem kiszámhíthatóságot és ez leginkább a devizahiteleken mérhető le: Hiába lett volna EUR, a CHF probléma ugyanúgy jelentkezne. Hiába lenne EUR-ban rögzített az árfolyam, ha a Templeton dollárban számol el a befektetőinek, számára az árfolyamkockázat ugyanúgy megmaradna.
Egyszóval: az árfolyamrögzítéssel kizárólag a kockázatokat lehet fokozni, mert permanens félelemmé teszed azt, hogy mikor támadnak majd be. És máris lehetne még nagyobb devizatartalékot képezni, finanszírozni azt... tessék már komolyan végiggondolni, hogy magának a felvetésnek nincs értelme, ha nincs célja, például az EUR vagy az USD bevezetése.
Egyébként miért lenne jobb, ha nem a térségi devizákkal mozognánk együtt? Így pont kiszámítható, világos az árfolyam, vagyis pont az van rögzítve, hogy a forint pont úgy viselkedik, mint az összes többi deviza. Se nem jobb, se nem rosszabb, kiszámítható, világos, megbízható deviza.
Egy stabil EUR-HUF árfolyam pont ezt tenné tönkre, de különösen akkor, ha számottevő inflációkülönbség van az EUR zóna és a HUF között.