Regisztráció Elfelejtett jelszó

Közel-Kelet (Izrael, Palesztína, Irán stb)

Re: nincs cím

#654574 Dr. ursi Előzmény: #654566

Legkevesebb 12 NATO tagország utasította el, hogy részt vegyen a Szíria elleni támadásban, amennyiben nem születik erről ENSZ BT határozat – mondta az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek egy brüsszeli forrás.

Korábban a brit parlament elutasította a Szíria elleni „humanitárius intervencióról” szóló kormánytervezetet, a brit honvédelmi miniszter pedig közölte, hogy a királyság nem vesz részt ebben.

A forrás szerint, a Szíria elleni katonai beavatkozás következményei beláthatatlanok, az ellenzék jelenlegi összetételének győzelme pedig aligha jelentene tartós békét a térségben.

Re: nincs cím

#654566 Dr. ursi Előzmény: #654546

A szíriai beavatkozásban fontos fordulatot hozott a brit parlament történelmi döntése: a kormányból annyian szavaztak David Cameron terve ellen, hogy az ellenzékiekkel együtt többségbe kerültek a támadás ellenzői. Jellemző, hogy utoljára még akkor szavazta le a parlament a miniszerelnököt Nagy-Britanniában, amikor az akkori kormányfő elismerte volna a vereséget az amerikai függetlenségi háborúban az elszakadó gyarmatokkal szemben - ez még 1782-ben történt.

Cameron a vereségét elismerve kommentált: "A brit parlament, érzékelve a britek többségének akaratát, nem szeretne brit katonai akciót látni. Ezt elfogadom, és a kormány ennek megfelelően fog cselekedni."

brit alsóház elutasított…

#654531 Dr. ursi

brit alsóház elutasította a támadást.

oroszok kijelentették h minden támadó határozatot elleneznek.

Re: Érdekes!

#654524 Dr. ursi Előzmény: #654519

igen. nagyon alacsonyan húztak el felettünk is.

dél-pest, pesterzsébet

már szürkület volt, közepesen felhős, előtte a vihar nagyon forgolódott, de odébb ment.

ki is léptem a teraszra amikor hallottam, mert hallottam :o) h vadászgépek.

Érdekes!

#654519 Racional

29-én csütörtök este 20 óra után Pestlőrincen jártam, 1-2 perces időközökkel hat (6) nagy testű katonai harci repülőgép szállt fel Ferihegyről és a kéményeket súrolva húztak egyenesen Dél felé, a sötét égbolton ennyit azért jól lehetett látni (saját szememmel)

Re: szír kamikázék

#654508 Dr. ursi Előzmény: #654465

tehát tegnap angela tárgyal putyinnal, majd obival.

vagyis közvetít.

hiszen hivatalosan most nem beszélnek egymással :o)

-

Telefonon egyeztetett a szíriai helyzetről az Egyesült Államok elnöke és a német kancellár. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Barack Obama és Angela Merkel egyetértett abban, hogy a válságot politikai eszközökkel kell megoldani, ugyanakkor a Damaszkusz közelében elkövetett vegyi támadás a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti.

Az ENSZ ellenőrei - akik a feltételezett vegyi fegyver támadások nyomait vizsgálták az országban - szombat reggel utaznak el Szíriából. A dátum azért lehet fontos, mert egyes értesülések szerint a Szíria elleni katonai beavatkozás nem indul meg, ameddig a nemzetközi küldöttek nem fejezték be munkájukat. A világszervezet főtitkára, Ban Ki Mun türelemre int a konfliktussal kapcsolatban. A szíriai kormányerők közben megkezdték a személyzet nagy részének kiköltöztetését a hadsereg és a biztonsági erők parancsnokságának épületeiből Damaszkusz központjában.

Re: nincs cím

#654500 Ibiza Előzmény: #654453

:) igen, kezdő szaudi pilóták csináltak olyan manővert a gépekkel amit tapasztalt pilóták sem tudnának elmondésuk szerint megcsinálni..alacsonyan nagy sebességgel egy fordulóban eltalálni a célt.

tehát szaudi pilóták amire válaszul megszállják afganisztánt..majd iraqot ahol atom és vegyifegyverek nem voltak..ami az alapja volt a megszállásnak...logikus nem? igaz ezek a veszélyes országok épp gáz olaj lelőhelyekkel rendelkeznek vagy stratégiai útvonalak vezetnek át rajtuk.

elfogjuk osamát..akit nem lehet kikérdezni mert bírósági itélet nélkül kivégzik..majd a tengerbe dobják..nehogy rosszakat írjon halottkém..az elfogóbrigád kommandóst is baráti fegyver ölte meg..

Hallhattuk a nagy zéró az örök momento..oda épület soha nem épülhet a wtc helyén..majd aztán még is csak..mutassuk meg szebbet nagyobbat építünk.. tiszta szovjetúnió ez az usa..még az ötágú csillagot is használják.

Re: szír kamikázék

#654479 Dr. ursi Előzmény: #654477

sajnálom nyuszi.

de mindkét mondat igaz.

és az élet ilyen.

eccerre van jelen halál és élet.

ezért egyedül csak a hit az, ami üdvözít. és egyedül Isten az, Aki megbocsát. mert mind bűnösök vagyunk. az ember a legocsmányabb, legaljasabb, legkegyetlenebb állat. ugyanakkor az ember (gyerek főleg) a legtisztább, legemelkedettebb, legjobb teremtmény mégis.

de ez már messze vezet ebből a topikból.

és nem akarok belemenni szócséplés szintjén.

én hiszek.

Re: szír kamikázék

#654477 tozsdenyul Előzmény: #654469

"csak levágás és akasztás.

nagyon finom pisztáciájuk van amúgy.

"

aztak... és ez a két mondat így lazán egymás után szőve :)

szerencse hogy nem volt a kezemben semmi amit magamra boríthattam volna :)

Re: nincs cím

#654472 Dr. ursi Előzmény: #654468

persze h az lesz amit zs akarnak.

ez vallásháború.

csak nem az iszlám az ellen.

hanem a kereszténység !

félreértések elkerülése végett !

zsk még most is Jézust üldözik, rágalmazzák és követői megölik és el akarják pusztítani egyházát.

ennyi a történet.

ebben az iszlám csak a hogy is mondják ? a fedőmáz, elterelés, eszköz. aztán őket is kinyírják.

ez a terv.

-

igen egyiptomi buli is része.

Re: szír kamikázék

#654469 Dr. ursi Előzmény: #654467

ilyeneket nem nézek meg.

Apukám még az Ajatollah idejében volt Iránban. szálloda ablakból egy teret láttak ahol nyilvános kivégézsek voltak minden héten. meg kézlevágás = libatolvajnak az jár ugyanis ott.

rögtön a szálló mellett ... h a külf lássa mi a helyzet :o)

kövezés ott nem volt.

lehet azt másutt tartották.

csak levágás és akasztás.

nagyon finom pisztáciájuk van amúgy.

Re: nincs cím

#654468 macika Előzmény: #654462

milyen jhét?

csü-péntekre tudta mindenki a támadást fixre ))

egyébként maci stratéga már egy hete dollár longra tette fel a mézét

meg amúgy is az lesz amit a zsidók akarnak.

.

de ursi napóleont merészen túlszárnyalva én arra is kitérnék, hogy a 1 hónapja tartó egyiptomi buli is a NAGY TERV részét képezi

már csak azt kellene megfejteni, hogy tp merre jár ott ))))))))