Májusban sem javultak a cseh gazdaság fontos mutatói. Az építőipar teljesítménye éves szinten 15,5 százalékkal volt alacsonyabb, míg áprilisban ez a mutató 11,4 százalék volt - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn.
Az ipari termelés az áprilisi félszázalékos növekedés után májusban éves szinten 2,2 százalékkal esett vissza. Kedvezőbb eredményt mutat a külkereskedelem, amely 28,8 milliárd koronás többlettel zárt májusban, ami 6,7 milliárd koronával nagyobb, mint egy évvel korábban. A többlet ugyanakkor úgy alakult ki, hogy az előzetes adatok szerint a kivitel 0,8 százalékkal, a behozatal pedig 3,7 százalékkal esett vissza.
Az építőiparban csökkent a befejezett új lakások száma, míg a kiadott építési engedélyek száma 20 százalékkal esett vissza. A 2008-as konjunkturálisnak minősíthető év első öt hónapjához viszonyítva az idei január-májusi időszak teljesítménye 33,4 százalékkal alacsonyabb. Az iparban májusban éves szinten 6,1 százalékkal volt alacsonyabb az új megrendelések állománya. Gazdasági szakértők szerint ez váratlan adat és csalódás, mert áprilisban úgy tűnt, hogy az iparban mérsékelt fordulat állt be.
-
ezek eléggé vacak adatok.