Az orrára gondolsz? ;)
Az orrára gondolsz? ;)
Rendesek Obama hóhérai: ramadán idején csak éjszaka tömik az ítélet nélkül fogva tartott embereket
Az amerikai kormányzat elutasította guantánamói foglyoknak azt a kérését, hogy a hétfőn kezdődő ramadán idején állítsák le mesterséges táplálásukat.
Formálisan négy éhségsztrájkoló fogoly állt elő a kéréssel. Ám – mint a hírügynökségek emlékeztetnek – a Guantánamón tartott 166 fogolyból 106-an folytatnak jelenleg éhségsztrájkot. Néhányan még februárban kezdték a tiltakozásnak ezt a módját, miután több mint egy évtizede vannak már fogságban ítélet nélkül. Közülük 45 személyt közvetlenül a gyomrukba vezető csövön át etetnek a bírósági dokumentumok szerint.
Greg Julian ezredes, az USA déli parancsnokságának sajtósa szerint eddig sem folytattak kényszerétkeztetést ramadánkor nap közben, mert "tiszteletben tartják a foglyok vallásgyakorlatát".
Mint ismeretes, Obama már az első elnöki ciklusa előtt megígérte, hogy bezáratja a kínzóközpontot - hazudott.
érdekes csemege lehet h a portugál miniszterek akik lemondtak mind jelen voltak a csoport megbeszélésén ... és hopp lám-lám már meg is van a portugál válság újabb felvonása :o)
-
ahogy érdekes fejlemény az egyiptomi és brazil tüntetés sorozat is mind az összejövetel után tört ki :o) online szervezésben :o) mint tudjuk soros gyuri bácsi épp európában szerezte meg a legnagyobb ilyetén - közösségi - szolgáltatót pár hete.
-
érdekes dolgok ezek.
ahogy a háttérben mozgaják a szálakat.
civilnek és spontánnak feltüntetve az előre megtervezett és szervezett és fizetett demokratikusan választott kormányok és legitim rendszerek elleni erőszakot manipulációt h olyan vezetést tegyenek az adott országok élére mely az ő, az egyelőre még árnyékban maradó háttér-világkormány érdekeit szolgálja ki.
-
vivien kussol amióta kiderült mit akart nálunk megszervezni gordival együtt.
érdekes ... szerintem bőszen vissza kellett volna utasítania.
azóta valahogy nagyon háttérben marad.
pedig előtte nagyon tépte a száját az asszonyság.
tegnap is epben elégé szolidan nyilatkozott.
valahogy nem önmaga volt :o)))
-
nagyon észnél kellám lenni mert a koppenhágai bizottságot létrehozva elindul az eu a birodalom felé, amit nem európaiak irányítanak hanem USA mögöttes hatalma a rótsíldék.
a Rothschild bankház nyerheti el a Royal Bank of Scotland feldarabolásával kapcsolatos tanácsadás üzletét -
-
-
A Rothschild kijelölése bizonyos körökben konfliktusok forrása lehet, ugyanis a kormány banki befektetésekért felelős tisztségviselője, John Kingman egészen tavalyig a Rothschild egyik vezérigazgatója volt.
obama ufógyíkember testőreit kérdezd, ha hivatalos szakszerű forrásból szeretnéd megtudni az igazságot :)
Multikulti topikot nem találtam :
Az óriások történet kamu
A permetezés 100%
;)
Permet-permet....na de hol rejtegetik az óriásokat, baszki?? :DD
Nem fontos,permeteznek és kész ;)
gondolom utána kéne járni a meteorológiai alapismereteknek, de sokkal könnyebb rettegni a vízgőztől. szerintem ennyi a titok. a légkör nem homogén attól még hogy full kéknek látjuk
persze, de akkor napok óta miért nincs ilyen jelenség? és miért csak azonos magasságban vannak ezek és miért olyan sűrűn, mikor nincs is akkor légiforgalom az ország felett??
sőt volt egy pillanat, hogy magam is elhittem, amikor legutóbb repcsin jöttem haza és két gép jött egymás mellett, az egyik vastag felhőt húzott, a másik mögött meg 2 mp múlva nem volt semmi. csak arra nem figyeltem, hogy magasságban volt közöttük 2km :)))
pedig vmi van, mert a kondenzcsík rövidebb és hamar felszívódik. most már direkt nézem, és van hogy napokig nincs permetfelhő az égen. ráadásul annyi gép, olyan össze-vissza irányból nem is halad át hazánk felett... no, mindegy mindenki gondol amit akar.... :)
http://index.hu/napirajz/2013/06/28/permet/
nevessetek magatokon :D
Nyilván nem több százezer évről beszélünk hiszen a Bibliából világosan kiderül hogy a világ csak párezer éves.
A suzemmeben lehet igazad van beleértbe a bantu négereket is :-) ... egyre többet értik és tudják,de egy részét nem érdekli,mert jól él,politikusok és kiszolgállói,élsportolók,nyugaton a közalkalmazottak és még sokan mások.
Ennyire azért nem vagyok pesszimista sokan ellene vannak és az a tény ,hogy a köztudatban kikerült ,fordulatot hozhat,azért 6o év az nagyon sok ,csak gondolj bele mennyi minden történt és változott 195o-től napjainkig jó és rossz irányban is persze... reménykedjünk :-)