megoldjuk!
megoldjuk!
Újabb energetikai eszközöket vehet az állam
2013. június 4. 12:52
Folytatódik a rezsicsökkentés: a következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten, a tárca elmúlt három évét összegző sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja, hogy a külföldi tulajdonú energiaszolgáltatókkal megteremtse egy hosszú távú együttműködés lehetőségét, és a kabinet úgy véli, ezek a cégek is részt vállalhatnak az ország stabilizálásának terheiből, és eldönthetik, hogy "tovább jönnek-e velünk azon az úton, amit elkezdtünk".
Németh Lászlóné kérdésre válaszolva elmondta, hogy eddig két cég jelezte: tárgyalni szeretne a kormánnyal a további együttműködés feltételeiről. Hozzátette: az egyik cég szándéka az, hogy ha az állam a veszteséges területet kivásárolja, akkor ennek fejében más befektetéseket hajt végre Magyarországon.
.
.
a kregre ez biztos nem igaz
ezért írom, hogy ha értelmes emberek leülnének egymással beszélni, még jó is kisülhetne belőle... ezt meg ki lehet fizetni... majd kérnek a fist-től pénzt kölcsön :))
nocsak? három grácia?
kúria mikor lesz? az húzósabb összegről szól
"(#40612) Re: Re:közgyüli
Értékelés: 0
előzmény (#40611: turmix) | válasz erre | Ma, 12:44
Tisztelt topikosok!
Ezúton jelzem, hogy a tatabányai munkaügyi bíróság a keresetünket a mai napon tartott tárgyalásán elfogadva és jogerősen jóváhagyva javamra ítélt, melyet a KEG-nek 15 napon belül rendeznie kell.
Dr. Steier József
sunwo"
végre egy perrel kevesebb...
a cég részéről ideje lenne elfogadni a volt tulaj ötleteit és bevonni végre a cég talpra állításába... mindenkinek a javára válna, a vezetésnek, a részvényeseknek, még kikerülhetnének a t-kategóriából....
Beszélgetésnek nem sok értelme, tettek kellenek, anélkül csak elsiklik az egész és süllyed tovább.
Eddig is sok lehetősége és eszköze lett volna a vezetőségnek, de nem élnek mással, csak a saját zseb tömésések lehetőségével. Hogy a cég túléli-e és milyen áron, az nem számít...
Legalábbis eddig minden jel erre utal.
Hónapok, évek telnek el a semmittevéssel és a veszteséges működéssel.
200 ft-os névértéket, ha megszavazzák az elég nagy meglepetés lenne...
lehet ott beszélni másról is, értelmes emberek, talán kompromisszum készek, és befogadnak javaslatokat, ötleteket... re: közös kezdeményezésű rendkívüli közgyűlés stratégiai kérdésekben.
csak az lesz, amit kiírtak a napirendi pontokban
egyik se olyan, amire rally lehetne
Pimper leváltása nincs rajta
sztem meg tipikusan teljesen mind1 mi lesz a kgy-n
ha "pimpi "nyer akkor is, ha meg a kisröfik akkor meg pláne
vagy a kisröfik átveszik az irányítást? nagy vicc volna
a közgyűlés miatt miért lenne?
arra már le kellett adni a benevezést
nyugalom rabbi, még 1 millió ft sincs a forgalom... :)
a kisröfik nekiesnek venni?
vagy épp adni?
mert más nincs itt már régóta
és a trend is adott, nem kell ehhez abc zászló )
kitörés előtti nihil... a közgyűlés miatt lesz egy kis speki hamarosan...
majd lesz
szálldogállnak szépen kifelé a mammutosok
zászló! :-)
megy a fuso után... kérdés melyik lesz előbb 10 alatt...
itt egy remény van, hogy lesz vmi fordulat a közgyűlésen vagy azt követően... ha nem, akkor idén jöhet a cs.a. itt is...