Egyetértek.
Nem szabad ebből venni!
Egyetértek.
Nem szabad ebből venni!
http://www.napigazdasag.hu/ezert-fuggesztettek-fel-a-btel-kereskedeset/
"A Budapesti Értéktőzsde támogatja a cég terveit, hogy a prémium kategóriába is a BUX indexbe is bekerüljenek – mondta a bemutatón Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója. Takács Krisztián a BTel vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában a tavaly év végén elmondta: az indexbe kerülésnek minden feltételét teljesítették már, így remélik a következő váltáskor már index tagok lehetnek. Erre az új szabályok szerint márciusig kell várnia a cégnek. A Btel emellett egy új kötvényprogramot is elindított. A 2016-os lejáratú papírokat 9,9 százalékos hozammal lehet a jövő héten lejegyezni."
9,9%.. nehogy ebből is ekakis story legyen..... hatalmas tervek, giganyereség, hiper-szuper jövő + kötvényprogram... eddig egyből egy kukára ment...
http://www.napigazdasag.hu/nagy-dobasra-keszul-a-btel/
"Új terméket jelent be holnap a távközlési szolgáltató, ezért kérték papírjaik kereskedésének felfüggesztését."
16-17-én 66 ill. 75 millió ft-os forgalma volt a papírnak.... előtte átlag napi 10 millió... persze csak a véletlen műve...
dehogy, engem egyelőre nem érdekel btel
Több mint 450 milliós csomagot értékesített a BTel Technologies a papírokból
A BTel Technologies Kft. a Business Telecom Nyrt. (BTel) a Budapesti Értéktőzsdére és a Frankfurti Értéktőzsdére bevezetett törzsrészvényeiből közel 407 ezer darabot értékesített a társaság szeptember 9-20 között zajló, tőzsdén kívüli nyilvános részvényértékesítésének keretében. A BTel papírjaiból 453 millió forint feletti értékben vásároltak hazai magánbefektetők. Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója elmondta: a tranzakció bizonyítja, hogy töretlen a befektetői bizalom a társaság iránt, amely az elmúlt három évben több akció keretében is százmilliós nagyságrendben mozg atott meg hazai magántőkét.
bocs herci.
akkor te is benne vagy a hoyan benfentes kereskedjünk abtelben buliban ?
Kedvezményes rv-jegyzés márc 20-ig zárolva, még veszélyesebb mint a piaci vétel.
címlapon van http://www.stocklandyard.hu/blog/show/2919
:P előbb is került ki 20 perccel
majd veszünk a tőzsdén a leendő vevőktől 200 ft-ért 1 év múlva :))
A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) nettó árbevétele 26 százalékkal, adózott eredménye pedig csaknem tízszeresére nőtt az idei év első félévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte a társaság nem auditált beszámolójában a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A kecskeméti székhelyű országos távközlési szolgáltató első féléves nettó árbevétele 1,4 milliárd forintról 1,7 milliárd forintra nőtt, míg üzemi eredménye a 174,641 millió forintról 458,733 millió forintra emelkedett egy év alatt az előző év azonos időszakához képest. A BTel adózott eredménye a 2012-es első félévi 47,881 millióról 442,148 millió forintra nőtt.
A jelentés szerint a távközlési szolgáltatások iránti érdeklődés a technológia fejlődésével a válság ellenére is folyamatosan nő, ezzel a BTel lehetőségeink köre egyre bővül. A gazdasági válság miatt megnőtt a felhasználók igénye a kedvezőbb árú, szélesebb körű szolgáltatások iránt, így nem csak a távközlési piac szereplőivel való összevetésben erősödött a cég piaci helyzete, de az ügyféligények is abba az irányba mutatnak, ahol erős a BTel versenyképessége - olvasható a beszámolóban.
A BTel 2013. március 7.-én 100 százalékos részesedést szerzett a magyarországi bejegyzésű és székhelyű Netcore Technologies Kft.-ben, amely azóta már BTEL Technologies Kft. néven működik, ezzel a cég reményei szerint jelentős költségmegtakarítást és piaci bővülést érnek el. Az akvizícióval a befektetett pénzügyi eszközök értéke 60 millió forinttal növekedett.
A Business Telecom pénzeszköz állományának értéke a tárgyidőszak végére háromszorosára bővült, és a saját tőke is nőtt, közel 95 százalékkal. A cég jegyzett tőkéje 870,288 millió forintra nőtt.
A BTel 2006-óta nyújt alternatív távközlési szolgáltatóként telefonos hangszolgáltatást, szélessávú internet szolgáltatást, műholdas szolgáltatásokat és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat önkormányzati, üzleti, és magán ügyfelek részére, ezek közül jelenleg a mikrohullámú- és műholdas üzletág a meghatározó.
A cég papírjai a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában forognak, az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 1260, legalacsonyabb 502 forint volt, szerdai záróáruk 1180 forintot tett ki.
http://www.stocklandyard.hu/blog/show/2912
Csodálkozom, hogy a frankfurti tőzsdére még beengednek magyar papírokat a t-kategóriánk krémjei után. :)
Múlt héten vettem egy keveset, most pedig eladás.
1024-1140
alakul egy újabb T-s?
http://gazdasagiradio.hu/cikk/92591/
"Részvénykibocsátás közben könyvvizsgálót váltott a BTel
Gazdasági Rádió, 2013. június 21. 10:43
Visszahívta a PWC-t mint könyvvizsgálót tegnap a BTel közgyűlése; helyette Somogyi Lajost, a társaság korábbi könyvvizsgálóját nevezték ki.
Az eseményen az is kiderült, hogy az IFRS-nek megfelelő éves jelentés továbbra sem áll rendelkezésre, ez pedig szükséges lenne a részvénykibocsátás szempontjából.
A BTEL egy lendületesen növekvő alternatív távközlési vállalat, amely főként telefon, szélessávú internet, TV és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Terveik között szerepel a virtuális mobilszolgáltatás beindítása, illetve egyéb alternatív távközlési szolgáltatások nyújtása idehaza."
:))) no igen, szép magasra emelték...
akkora mutyeró megy benne.
tiszta benfiker ...
most beszélték meg, h figyi állj már ki mert fel akarom húzni ... nincs rá pénz de az eladóit ürítsük ki .... mivel csak innen állnak bent mivel itt húzták fel eddig is a céggel megbeszéltek sezrint.
ezeknek ez a lételemük a mutyi.
ezért sírják vissza libásékat.
mert azvaraosban halászni szeretnek.
életükben nem dolgoztak még.
undorító egy banda.