Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

HUF fórum

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616847 Előzmény: #616790

Szerintem a "hír" igazából két ok miatt lényeges:

- az ülés ELŐTT megjelent, tehát nyilvánvalóan nem lehet jószándékról beszélni,

- 1% kamatCSÖKKENTÉSről sem volt szó, nemhogy 1%-ra csökkentésről, azaz a megjelent információ nyilvánvalóan minden szempontból hamis, vagyis még csak "jólértesültségről" sem lehetett szó, az elgépelés pedig ki van zárva.

Ez viszont annyit tesz, hogy nem a forint pozíciókkal játszott valaki (a kilengés mérete sem erre utal), hanem felmerül az alapos gyanú a szándékos szabotázsra nézve, azaz arra, hogy valaki bepróbálkozott azzal, hogy megrendítse a forintot a kamatdöntő ülés előtt, hogy ne csökkenjen tovább az alapkamat, vagyis hogy megzavarja a normál piaci folyamatokat.

Ez pedig nagyon nem játék, ugyanis ezt alsó hangon tőzsdei manipulációnak hívják, amit nemhogy az MNB-nek, hanem a SEC-nek is ki kellene vizsgálnia és természetesen már régesrégen hivatalos magyarázatot kellett volna adnia a Bloombergnek, hogy hogyan kerülhetett ki ez a hír az oldalára.

BTW: Ez is tegnapi hír:

http://www.portfolio.hu/piaci_osszefoglalo/hackertamadas_bolonditotta_meg_az_arfolyamokat.183057.html

Szóval nem kizárt, hogy "főpróba" volt csak a magyar hír.

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616790 ikszf Előzmény: #616769

Viccesnek tűnik, mert a kisegér mit akar az elefánttól, meg bagoly mondja verébnek.

De ez a kamuhír azért erős volt.

Azt nem tudom, hogy kamatdöntés előtt 6 perccel ki nézegeti percenként a bloomberget...

Majd 1 percen belül megjelent, hogy téves volt a hír. Erre nem hiszem, hogy a hír alapján tudott és akart reagálni bárki ÚJ pozíció felvételével.

A hír "megrendelője" felvett egy giga long pozit, megtámogatta egy hírrel és kisöpörte a piacról a közelben levő stopokat. Ezt bármilyen hír nélkül meg tudta volna csináni ilyen pozival.

Re: nincs cím

#616707 Dr. ursi Előzmény: #616655

miattam nem kell.

csak szóltam, hogyha nem vetted volna észre hogy kifelé tartod a lapjaid.

zsugabubus jobb volt.

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616691 Előzmény: #616686

roBOTok világa. AHHOZ képest viszont marginális az elmozdulás szerintem, mondjuk egy éve 10% is lehetett volna ugyanez az ugrás. Szvsz 1%-nyi elmozdulást egy abszolult (de komolynak látszó!) rémhírre bármely deviza meg tud tenni. Az viszont, hogy ilyen gyorsan visszakorrigált az szerintem éppen azt mutatja, hogy nagyon meg van támasztva az árfolyam mind a két irányból.

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616686 rbbj11 Előzmény: #616646

kösz, mondjuk erre ekkora elmozdulás pár mp alatt?? Tényleg nagyon illikvid a forintocska, ahogy mackó testvér mondá

Re: nincs cím

#616661 Sumér harcos Előzmény: #616645

fordfejváll vagy nagy C jön?valóban, ez még nem dőlt el

fordfejváll mellett pl. naposon sorakoznak az indik..

a nagy C mellett pedig az Elliott...

vmi nyekkenni fog.

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616652 macika Előzmény: #616642

hacsak úgy nem ))

de akkor előtte szól a többieknek hogy vegyék ki az eladásukat

mert hát fibóóó van ott ))))

vicces nem,?

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616649 Hathor Előzmény: #616646

Még jó, hogy 14.00kor teszik közzé a döntést :D

Re: ezt ki veszi be, hogy ez baki volt ? :o)

#616648 Előzmény: #616642

Épp mostanában volt abból botrány, hogy egyesek, akik fizettek a minősítgetők minősíthetetlen dokumentumiaért extra pénzeket azok kettő, azaz kettő(!) másodperccel előbb kapták meg a híreket. Robotika rulez.