Elég összetett téma ez a túlzott ügy.
Először is amit összeraktak költségvetést az alapján vsz csoda lenne ha kiengednének. Több sebből vérzik.
Viszont van még idő a döntésig lehet pekidzselni újra tavasszal, ha úgy látszanak a számok EU-t igazolják. Addig azért már lesz egy negyedév tényszám.
Ha abból a szemszögből közelítem jó e nekünk , hogy kikerülünk vegyes a kép.
Olyan szempontból jó, hogy lehetne a gazdaságot ösztönözni jobban esetleg egy kis lazítással, plusz ország megítélésén javíthatna maga a kikerülés.
Olyan szempontból rossz, hogy 2014-ben választás, na most nem kell hozzá nagy Sherlocknak lenni, hogy túlzott alól ki, 2014 jön ez milyen érzelmeket vált ki a politikusainkból.
Kb mint egy alkoholistából, ha meglát egy borospincét. :) Nyilván azonnal osztogatni és fosztogatni kezdenek. :)
Szóval nehéz megmondani, hogy mi is a jó az országnak ebben az ügyben.