Regisztráció Elfelejtett jelszó

Demján Sándor nyilatkozatok

Re: munkaorientált gazdaságot

#597532 Előzmény: #597525

"A cigók nem hülyés ezt már írtam és utána is lehet nézni iparosemberek leszámazottjai"

Na ehhez képest a magyarok Jézus leszármazottai elmélet maga a megkérdőjelezhetetlen igazság. Én egyszerűen nem tudom, hogy hol élsz, de hogy nem Magyarországon, az bizonyos, mert hogy "iparosembernek" nem leszármazottai, az bizonyos, már persze, ha az üstfoltozást, a lókupecet, meg mondjuk a vesszőfonást nem tekintjük "iparosságnak". Én amikor az előző rendszerben katona voltam, akkor volt szerencsém elolvasni az önéletrajazikat, a legjobb az volt, hogy "a nevem Orsós János, testvéreim [itt egy hosszú lista következik] és aláírás". Egyebekben még az átkosban MINDEGYIKÜK bűntetve volt, segédmunkásnál többre vitt ember nem volt közöttük, de összességében nem az volt a véleményem róluk, ami a ma róluk kialakult kép, hanem messze jobb. Ugyanakkor ennek alapján nyugodtan mondhatom, hogy egyelőre dolgozniuk kell, munkát kell nekik adni, olyat, amit el tudnak látni, az pedig a segédmukás szint. Már a szakképzés is nehézkes lenne a többségüknek, de a szakképzést is éppen most állítják lassan helyre a totális szétverés állapotából. Egyszerűen azt lássad meg, hogy annak, akinek az általános iskola is problémás, annak nem megoldás az egyetemi kecsegtetés.

Kell egy tagolt oktatási rendszer, amiben van széleskörű szakképzés, mert az kitörési irány lehet tömegek számára, de teljesen felesleges önámítás azt hinni, hogy ez a réteg (alsó osztály) valaha is fel fog zárkózni a középosztály színvonalára, mert nem fog.

És azért nem fog, mert nem akar.

És neked nincs jogod arra, hogy rákényszerítsed őket arra, hogy megtegyék.

Nem lehetőséged nincs, JOGOD nincs.

Legalábbis egy demokráciában.

És be kell látni, hogy ezt a leghumánusabb szocialista rendszerben is megpróbálták már, és ott sem lett eredménye.

Ami pedig nem megy, azt nem szabad erőltetni. Pláne ráerőltetni.

GDP szempontból semmiféle kudarc nincs, pontosan úgy mozgunk, ahogy a térség.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597526 Spade Előzmény: #597519

az ovodában senki nem lop ki semmit a számítógépból. Ha 4 éve elkezdik azok már most fejeznék be a alsó tagozatot, és továbbra se lopnának ki semmit a gépből. Erre számtalan példa van pl. írni olvasni nem tudó etiopok hova jutottak 1 év alatt. Olvass utána ebben semmi csoda nincs csak száraz tények.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597525 Spade Előzmény: #597508

Ha mondjuk 2 éve amikor először mondtam bevezették volna a borsodi lichstensteint akkor meglepődnél milyen kevés munkanélküli lenne már azon a területen. A cigók nem hülyés ezt már írtam és utána is lehet nézni iparosemberek leszámazottjai, bármire megtaníthaók , olyan ügyesn viszik el a legreménytelenebb helyzetben élők is a rézkábelt amire te biztosan nem lennél képes, ennyi erővel dolgozhatnának valami értelmeset is.

Rossz a diagnózis különösen rossz a megopldás. A közmnunka rendben menjen, de igazából a stratégiai kilábalásban vagy tervezésben lóf@sz nem történik. És ebből a szempontból figenis figyelmeztető jel a GDP kudarc adat, az adók ide oda telepítése semmit nem ér a GDP szempontjából, ezek csak a lehetőséget teremtenék meg arra h megválaszoljuk h hova a ****omba fejlődjünk.

Ebben az ügyben és más igazán fontos kérdésekben semmi nem történt lássuk be. Eddig lehetettazt mondani h meg kellett teremteni az alapokat, ez magvan de most már virítani kéne valamit ami nyomokban se látszik...

Re: munkaorientált gazdaságot

#597524 Előzmény: #597517

Mit nem értesz? :)

Jöttek a kommenyisták először azzal, hogy a vas és acél országa leszünk, utána meg azzal, hogy a termálfürdőlandgulaschkommunism leszünk. Tulajdonképpen egyik ideológiával nincs semmi baj, feltéve, hogy nem zavartatjuk magunkat olyan apróságtól, mint:

"A beruházások előkészítése, tervezése és kivitelezése során sok esetben nem vették figyelembe a piaci körülményeket".

Sem igény nem volt ennyi intézményre, sem infrastruktúra nincs rá, sem megtérüléssel nem számoltak, egyszerűen azért épült ennyi, mert jól mutatott az "építőipari termelés sz*rnyalásában, és a GPD növelésében".

Aztán, utánunk a termálözönvízzel persze, hogy ott maradnak, hogy egy ilyen intézmény nemhogy pénzt nem hoz, hanem még viszi is, hiszen fenn kell tartani, az meg nem ingyen van, különösen akkor, amikor még az arra felvett hiteleket is törleszteni kellene, de vendég híján ugyan, miből?

S minő érdekesség, termálERŐMŰ, termálFŰTÉS, vagy hasonló, az valahogy nem épült, hiszen azok PÉNZT termeltek volna, és HASZNOT hoztak volna az elkészülésük után is. Van ez így.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597520 Előzmény: #597515

Spade egyszerűen nem akarja elfogadni azt a szerintem alapvető tényt, hogy nem az a baj, hogy nincs lehetősége az általam említett csoportoknak arra, hogy felzárkózzanak, hanem az, hogy nem is akarnak felzárkózni, mert nekik megfelel az életmódjuk. Innentől teljesen felesleges pénzszórás lenne az, amit említ, ezzel szemben a munkára kényszerítés már egyáltalán nem az, mert ez utóbbi esetében egy-két generáció (ez ott 20-30 év) alatt már lehetne igény arra, hogy valaki ennél több legyen, és akkor már lehet őket ebben támogatni.

Node addig, amig b*szással lehet jobban élni, mint a k*va magyaroknak, addig csak csípőböl fognak röhögni azon, hogy még dolgozzanak is kevesebbért. Minek?

Re: munkaorientált gazdaságot

#597519 joepappa Előzmény: #597514

te még nem láttál cigányt közelről.

a számítógépből lopá ki azt a kis rezet legelőször ami benne van.

rettentő szükség van lovaskocsikra.

sőt a robot hajtóval rendelkező lovaskoscira amit otthonról vezérel számítógépről az öregcigány.

atyaég, hol élsz te.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597516 Dr. ursi Előzmény: #597514

:o( téged is le kéne dobni egy kétnapos túlélő progira ózd-putnok kistérségbe...

Re: munkaorientált gazdaságot

#597515 Dr. ursi Előzmény: #597508

spade már a jövőről beszél.

ami nem mellesleg már létezik :o) csak kevesen tudják.

mert ha bevezetnék az új technókat hát lenne nagy ámulás-bámulás :o)

csak spade sztem azt nem érti h ezt még vagy 60 évig nem lehet meglépni seholsem, mert a népnek enni kell adni.

ő valahogy úgy képzeli hogy majd mindenki szolgáltat a másiknak és közben a robotok gyártanak (ill olyasmi ez ami ettől már fejlettebb ..) és amit a szolgáltatásért kap azt költi el termékre és szolgra.

csakhogy ez valami irdatlan lusta társadalaomhoz vezetne és az olyan ahogy a római birodalom is a lustaságába halt bele.

az a vég kezdete lesz.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597514 Spade Előzmény: #597501

"vagy szted a makogni épphogy tudó borsodi cipó le tudja reszelni a német páciens gombás körmét anélkül hogy betanítanák erre ? "

.

A cipókat már rég el kellett volna kezdeni képezni a totális számítógépesítéssel, ha csak a fideszt vesszük 3 éve legalább a gyerekek már rég nem a rezet lopnák a szüleikkel hanem a neten lógnának és akkor nem termelődne újra a sisere had.

De az idősebbek is tudnának hajtani lovaskocsikat mint Bécsben lehetnének libéruiás inasok vagy londinerek stb. Rengeteg értelmes munkát tudnának adni ha az alaptevékenység fellendülne.

Tehát a képzést kell beindítani és megfelelő stratégi mentén beruházni és megteremteni a jogszabályi feltételeket nem verbális csatákat vívni az IMF-el. Őket le kell szarni és megvalósítani a saját értelmes stratégiákat láthatóleg ilyen nincs. A mezőgezdaság se az legalább is így nem az hiába lassan földnagybirtokos már az összes politikus, nem ez a jövő, ez csak valami kisegítő tevékenység lehet...

.

A robotizálás meg elképesztő ütemben zajlik és olyan kényes területen mint a háború elképesztő sikerességgel, de példa rá a mars expedíció is. Ezek legyűrűznek a gyártás/termelésbe is már régóta és egyre nagyobb mértékben. itt nincs kivárás csak ütemes fejlesztés...

Re: munkaorientált gazdaságot

#597508 Előzmény: #597496

Nekem a terrorizmus elleni harcról egyre inkább az jut eszembe, hogy az nem más, mint az:

"Amikor a farka csóválja" c. film megavlósítása a való világban. De szó szerint, forgatókönyv szerint. Valami fantasztikus az a győzelem, amit nem létező ellenség ellen begyűjtenek és aminek tapsol az amerikai birkanép.

Amit pedig értened kellene abból, amiről szó van az az, hogy a társadalom nem egy vállalat, a kormánynak pedig az a feladata, hogy a nép számára találjon megoldást. Annak a rétegnek pedig, ami nem tanult, nem tanul és nem is fog tanulni, annak nem lehet mást tenni, csak valami olyan munkát adni, amit így is meg lehet oldani. Ha nincs más megoldás, építsék talicskával a záportározókat, mert ezekben az esetekben bár talán drágább lesz az eredmény, de SZÜKSÉGES munkát végeznek el, és a társadalmi haszna messze nagyobb egy ilyen közfoglalkoztatásnak, mint az, amennyibe kerül.

Nem arról van tehát szó, hogy azokat az ágazatokat fejlesszük, amihez segédmunkás kell, HANEM ÉPPEN ELLENKEZŐLEG ARRÓL, hogy mivel ez a réteg menthetetlenül magára van maradva, EZÉRT kell olyan megoldást találni, ahol el tudja magát ÉRTELMESEN foglalni. Ez pedig nemhogy a régmúlt, hanem nagyon is a jelen. Sőt mi több, egyre több helyen lesz ez a jövő, lásd az általam beidézett görög foglalkoztatási adatokat, amely a 30%-ot súrolja (és lassan meghaladja) és ahol a fiatalok 64%(!) nem talál munkát!! Ez akkora társadalmi feszültség, amit nem lehet félvállról venni és amit nem lehet automatizálással megoldani.

Egyszerűen a társadalom tagjait megfelelő munkával kell ellátni, és ez különösen akkor igaz, ha nagy méretű társadalmat szeretnél - hiszen nyilvánvaló, hogy akkor még több olyan emberről kell majd értekezni, aki nem tud értelmiségi munkát elvégezni.

Akár hiszed, akár nem, de Európaszerte már csak idő kérdése a közmunkák rendszerének a térnyerése, egyebekben nem utolsósorban éppen azért, mert ÍGY lehet kivédeni az úgynevezett liberálkommunista versenyszemléletet. Itt ugyanis nem versenyről, elmaradottságról van szó, hanem:

Foglalkoztatáspolitikáról.

És ha te azt hiszed, hogy az 1 millió alkoholista országában, ahol van még átfedésben ezzel 1 millió cigány és mélyszegénységi probléma, ott egyetemi oktatást kell erőltetni, akkor nem Demján, vagy én - hanem ha megengeded - te nem értesz semmit, és nem is akarod megérteni az ősi római bölcsességet:

Panem&circensis;.

MUSZÁJ munkát adni az embereknek, ez nem kívánságműsor, vagy opció, hanem BÁRMELY társadalom alapja.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597506 joepappa Előzmény: #597496

az amcsik nem nyerték meg.

a robotizálás még ****.

melósra meg szükség lesz még jó sokáig.

mert nem magozza ki magát a szilva és mászik be az erjesztő tartályba magától.

arról ne is beszéljünk hogy irdatlan sötétség primitívség uralkodik a leginkább elmaradottab társadalmi osztályban, hogy még a szilvaszedést sem bíznám rájuk.

Re: munkaorientált gazdaságot

#597501 Dr. ursi Előzmény: #597496

félre ne érts !

de asszem ezzel úgy van/lesz a világ mint az olajjal.

vagyis addig nem lesz ez így, nem lesz bevezetve, elkezdve amíg túl nagy kockázat van abban hogy mi lesz a munka és így megélhetés nélkül maradt néptömegekkel.

gondolj bele ! lehet hogy lesz egy réteg amelyik igénybe tudja venni a szolgáltatásokat, de a széles néptömegek munka híján nyomorba jutnak és megeszik majd a picsájukat a fürdben áztató nyugatiakat :o)

kell a segédmunkás addig amíg képzetlen néptömegeke vannak.

vagy szted a makogni épphogy tudó borsodi cipó le tudja reszelni a német páciens gombás körmét anélkül hogy betanítanák erre ?

Re: munkaorientált gazdaságot

#597496 Spade Előzmény: #571290

""Először segédmunkás voltam, igenis szükség van segédmunkásokra. "

.

ritka nagy hülyeségeket beszél az öreg. Jó hogy nem már kubikusok talicskával hordják a földet a gátak megaerősítésére vagy útépítéshez. Ahol segédmunkás van az az ágazat mérhetetlenül elmaradott. Látszik azért a kormánynak is ilyen f@szságokat sugnak, ez nem a jövő hanem a régmúlt. Demján semmit nem ért a jövőből és azok se akik a szakmunkás de különösen a segédmunkás témát nyomatják, kb. semmit nem értenek a mai világ történéseiből. Olyan fokú automatizálás zajlik majd később robotizálás a világban ami megsemmisit szinte minden fizikai munkát. Csak példa a legfizikaibb közvetlen emberi közreműködés igényes területen a háborúban az amcsik úgy nyerték meg a terrorizmus elleni harcot a drónokkal h 1 ember áldozatot se követelt és fizika kontaktus sem volt. Mégis szinte megsemmisítették a teljes szervezetet.

.

Mo-n le kell telepíteni ide amennyi multit lehet, de alapvetően a nyugati világnak végzett szolgáltatásokat kell fejleszteni különösen az egészségügyet rákkezelés operációk, szanatóriumok stb. . Sajnos úgy néz ki ebből semmit nem ért a kormány se a fidesz mert nem lép semmit, és nem is fog amíg ilyen f@szságokat hallgat mint amit az öreg beszél...

Re: nincs cím

#597487 Előzmény: #597484

Ez számomra nem jó válasz volt Kissherceg, mindegyik komolyabb multi ott adózik, ahol a részvényesei többsége van. Az amcsi multik Amerikában, a németek Németországban és az Angolok Angliában. Az adóoptimalizálás ebben az esetben éppen azt jelenti, hogy az "anyaországba" tolják át a profitot.

Ezért kérdeztem, hogy hol adórezidens Demján? No offense, tényleg nem tudom, de felkeltetted az érdeklődésem, ezért kérdezem.

Re: nincs cím

#597459 Előzmény: #597447

Ok, akkor másképpen kérdezek: Magyarországon fizetnek adót, vagy sem?

Mert ha igen, akkor nem érdekel sem a weboldaluk, sem az, hogy melyik tőzsdén vezetik magukat, ha pedig nem, akkor ugyanezen okból nem érdekel... viszont ez utóbbi esetben tényleg lehetne példát mutatni, ezért kérdeztem rá.