Regisztráció Elfelejtett jelszó

AAPL - Apple Inc.

Re: nincs cím

#595357 Keg Jenő Előzmény: #595118

Statcounter statisztikája 2011 óta észlel észak-koreai ip-címekről látogatásokat nyugati weboldalakon, ezek nagy része iPhone-ról és Nokia-készülékekről származik.

Re: Android

#595049 Előzmény: #595030

Arra kívántam utalni, hogy a telefon ma is telefon, és aki annak használja, annak ezek a problémák nem léteznek. Akik persze telefonálni akarnak egy PDA-n, azok tulajdonképpen ugyanazt élik át manapság, mint amikor a PC-k között elindult a csereberéje és a vírusok. Még pár év, és eljutunk oda, hogy többe kerül egy multifunkci csodának a biztonságban tartása és működtetése, mint amennyibe a rajta való telefonálás kerül. És ezt a jónépek többnyire észre sem veszik.

Re: Android

#595030 Roberrtto Előzmény: #594896

A mai telefonok igazából már nem is telefonok, az csak egy funkció rajtuk.

Ezek miniszámítógépek és mint olyanokkal óvatosan kell bánni, főleg ha munkára használjuk őket.

Akinek meg egy telefon csak telefonálni kell, az vegyen egy alap nokiát, üzemidő miatt is jobb választás.

A RIM meg nevet váltott, ezentúl Blackberry a cég neve is.

A BB10 szeritnem nagyon jó lesz! Kezdésnek 100e alkalmazás van, de androidos alkalmazásokat nagyon könnyű átportolni.

Re: Android

#594896 Előzmény: #594702

"Erre azt tudom mondani, hogy aki külső cuccokat tölt le az meg is érdemli."

Nekem meg az, hogy ezért kell telefonnak telefont használni, számítógépnek meg számítógépet.

Re: Android

#594741 Janicroft Előzmény: #594702

Erre a 10-es Blackberry-re egyébként kíváncsi lennék milyen, kifejezetten az alkalmazásboltjára gondolok. Van egy céges Blackberrym, az valami szörnyűség. Ha van valamilyen frissítés egy apphoz akkor először leszedi a régi verziót, újraindítja a telefont, felrakja az újat, stb, nekem egy Foursquare-t felinstallálni 20 perc minimum... Ezzel szemben Apple, Android, Windows mobil oprendszerek gyorsak, rugalmasak.

Re: Android

#594702 Roberrtto Előzmény: #594661

Erre azt tudom mondani, hogy aki külső cuccokat tölt le az meg is érdemli.

Éppen olyan mint a win7, 1 éve stabilan müködik a gépemen, nem kell olyan oldalakat látogatni, meg letölteni.

Biztonság tekintetében viszont az igaz, hogy az apple jó, de szeritnem mondjuk win7 szintjén van, BB természetesen a legtutibb ilyen téren.

Én azt mondom a 4.1-es jelly beantől már az android is biztonságosnak mondható, de az user error-ral nem lehet mit kezdeni.

Android

#594661 Janicroft

Az ilyenek mind vissza fognak ütni az Android-ra. Lehet nem szeretni az Apple és más rendszerek zártságát de az Androidnak épp a nyitottsága lehet a veszte:

Titokban hallgatózó Android-appokat találtak a Google boltjában

Bár az Androidra készült kártevők száma a becslések szerint idén már az egymilliót is meghaladhatja, ezen vírusok, trójaiak és kémprogramok nagy része csak azon felhasználókat fenyegeti, akik a Google piacterén kívülről (is) szereznek be alkalmazásokat. Ugyanakkor azon készüléktulajdonosok sem érezhetik teljesen biztonságban magukat, akik csak a hivatalos piacterekről töltenek le alkalmazásokat telefonjaikra és tabletjeikre - ugyanis a Google saját áruházában, a Play-en is felbukkanhatnak rosszindulatú programok.

A Kaspersky munkatársainak például a napokban sikerült azonosítaniuk egy újabb ilyen alkalmazást, amelyet a cég szakértői mindjárt az eddig általuk látott legveszélyesebb és legsokrétűbb kártevőnek tituláltak. A ráadásul magát "rendszertisztító" segédeszköznek beállító "Superclean" ugyanis nem, hogy nem pucolja ki a telefont amire letöltik, de annak gyakorlatilag minden zugába befészkeli magát, és olyan sok módon próbál meg adatokat és információkat lopni onnan és annak segítségével, amennyire az csak lehetséges.

A kártevő ugyanis az emailektől kezdve az SMS-eken és a hálózati kommunikáción át egészen az SD kártya tartalmáig minden adatot megfigyelés alatt tart és kérésre továbbít gazdája részére, aki azonban még olyan információkra is szert tehet segítségével amik soha nem is kerültek fel a készülékre. A Superclean ugyanis titokban aktiválja a telefonok és tabletek beépített mikrofonját is, amivel rögzíti az azok környezetében elhangzó beszélgetéseket és más hangosinformációkat is.

A begyűjtött adatokat aztán a kártevő egy titkosított kapcsolaton küldi el gazdájának, amiért ráadásul - ha mobilhálózaton barangol - maga a készülék tulajdonosa fizethet.

Bár a Superclean-t időközben már eltávolították a Google Play-ről, a Kaspersky arra hívja fel a készüléktulajdonosok figyelmét, hogy azok figyeljenek oda milyen alkalamzásokat töltenek le és telepítenek telefonjaikra. A cégnek ugyanis azóta már sikerült a kártevő egy más néven futó "ikertestvérét" is azonosítania és újabb ilyen kártevők felbukkanása lesz várható a jövőben is.

Az aranyszabály, hogy a programok letöltésekor mindig ellenőrizni kell, hogy azok milyen műveletek elvégzésére kérnek jogosultságokat, és ha azok túl széleskörűek, érzékeny adattárolókat (pl. névjegyzék, SD kártya, kamera) is érintenek, valamint látszólag szükségtelenek a program deklarált céljának ellátásához (pl. egy játék üzenetküldéshez vagy telefonhíváshoz kér jogosultságokat), akkor érdemesebb inkább tartózkodni az alkalmazás telepítésétől, és másik, szűkebb jogkörrel is megelégedő alternatívák után nézni.

Szintén fontos lehet a felhasználói kommentekre és értékelésekre odafigyelés is, amiknek azonban kulcsjelentőséget nem érdemes tulajdonítani, és pláne nem szabad a sok pozitív értékeléssel rendelkező programokat további vizsgálat nélkül felrakni - hiszen például a fent említett Superclean nevű szuperkémprogram is a maximális 5-ből 4.5 csillagos értékeléssel rendelkezett.

Apple hírek

#594510 Janicroft

Apple (AAPL -2.3%) roundup: 1) Ahead of its Feb. 27 shareholder meeting, Apple has enlisted giant U.S. pension fund Calpers to help push through voting reforms: among the proposed changes are a requirement that a majority of shareholder votes are needed to approve a director. 2) U.S. iPad Mini shipping times are down to 1-3 business days, while the new iMac remains back-ordered in Europe. 3) Morgan Stanley expects gross margin to rebound in 2H13 thanks to lower iPhone-related equipment purchases and stabilizing NAND flash prices.

HTC

#594454 Janicroft

Things still looking down for HTC as revenues projected to tumble 17% in Q1

http://www.talkandroid.com/149818-things-still-looking-down-for-htc-as-revenues-projected-to-tumble-17-in-q1/

Last week HTC threw a big party for employees to celebrate the start of a new year. CEO Peter Chou was excited to show off the HTC M7 for those in attendance. The big question that still continues to float out there for everyone is whether Chou’s confidence in HTC and their ability to turn things around in 2013 will materialize on the back of new devices or is it too little too late. The new year got off to a rocky start as HTC released new numbers for their first quarter sales projections, and the numbers are not good. HTC is projecting revenues to slip by as much as 17 percent compared to the fourth quarter of 2012.

Keep in mind the fourth quarter of 2012 was a terrible one for HTC, coming in as the lowest quarter of profit in eight years for the company. Their net sales of approximately $34.4 million USD represented a stunning drop of 91% compared to the prior year’s fourth quarter. The march to return to profitably during 2013 will begin in earnest next week when HTC has slated the likely unveiling of the M7 at an event in New York City.

Apple Patents Plastic iPhone Without Home Button

#594272 Janicroft

Apple has patented an iPhone without the home button, and the device in question is believed to be the rumored cheaper variant of Cupertino's successful smartphone:

http://www.tomshardware.com/news/Cheap-iPhone-Low-Cost-Budget-Home-Button,20829.html?source=email_rt_mc_body

Monjuk nagyon nem tudom elképzelni hogy olyan telefonnal jöjjenek ki amin nem lesz Home gomb, hisz akkor az összes appot át kellene írni, hacsak meg nem oldják a home gombot az érintőképernyőn..

Re: Hatalmas dobás az Apple-től: sétáló bankautomaták lehetünk

#594220 Kénes_Dénes Előzmény: #594216

"Hatalmas dobás az Apple-től: sétáló bankautomaták lehetünk "

Nem nagy dobás. Mexikóban mindig annak érzem magam a kéjhölgykoszorúban.

Hatalmas dobás az Apple-től: sétáló bankautomaták lehetünk

#594216 Janicroft

Az Apple egy úgynevezett alkalmi készpénzelosztó hálózat szabadalmi jogait védette le, ami az ügyfeleik számára akkor is segítséget nyújt a készpénzfelvételben, ha éppen nincs a közelükben ATM. A felhasználók egy alkalmazás segítségével "SOS" üzenetet küldhetnek iPhone-on keresztül, hogy olyan, a közelükben tartózkodó embert találjanak, aki hajlandó lenne nekik készpénzt kölcsönözni - írja a finextra.com.

Az Egyesült Államok szabadalmi hivatalának honlapján nemrégiben tették közzé, hogy az Apple levédette egy pénzügyi alkalmazás és a hozzá tartozó szolgáltatás ötletét. A megoldás, ha kivitelezik, abban segítheti a cég ügyfeleit, hogy akár ATM nélkül is készpénzhez jussanak. Ehhez a felhasználóknak le kell töltenie egy alkalmazást, és regisztrálnia kell a szolgáltatásra, az applikáció ezután csatlakozni tud az Apple szervereihez.

Ha egy felhasználónak készpénzre van szüksége, akkor az alkalmazás segítségével kiküldhet egy kérést a kívánt összeg megjelölésével és a helyadataival, amit mindenki megkap a közelében, aki regisztrált a szolgáltatásra. Ha a kérést valaki elfogadja, akkor az alkalmazás megmutatja egy térképen, hogy hol van a készpénzt kölcsönözni hajlandó fél. A készpénz átvétele után az átvevő visszaigazolja a tranzakciót, ezután automatikusan átutalják a felvevő iTunes számlájáról az összeget az átadó számlájára. A pénzfelvétel díja egy kisebb összeg, amit az Apple és a kölcsönt nyújtó oszt fel egymás között.

Re: nincs cím

#593770 Janicroft Előzmény: #593535

Az Erste pedig épp ma kecsgtetett:

Az Apple árfolyama gyors ütemben, mindössze néhány hónap leforgása alatt, több mint 30%-ot esett, azonban a technikai képen már a fordulat jelei kezdenek kirajzolódni. A jelenlegi árfolyamnak mintegy harmadát a nettó készpénzállomány teszi ki, ami már önmagában is vonzóvá teszi az Apple részvényeket. A jelenlegi szituációban kontrajátékkal lehet érdemes próbálkozni. Technikai kép:

- A történelmi maximumról egy jelentős árfolyamesés kezdődött az Apple részvényeinél szeptember közepén. Azóta az árfolyam 30%-nál is nagyobb mértékben esett, melynek eredményeként az Exxon Mobil vált a világ legnagyobb vállalatává.

- A meredek csökkenő trend megállt és az árfolyam emelkedni kezdett, melynek során visszatöltheti a 465,7 és 483,6 dollár között hagyott rést. A rés felső sávjának elérése 6%-os árfolyamnyereséget jelentene.

- A veszteséglimitáló stop-loss megbízást javasoljuk a múltkori mélypont alá elhelyezni, ami ráadásul egy résnek is a teteje, melyet még a tavalyi év elején hagyott az árfolyam a grafikonon. Ez 435,9 dolláros stop-loss megbízást jelent. - Az esés következményeként az RSI indikátor indexe is nagyot zuhant egészen 25 pont közeléig, ahonnan kisebb emelkedést mutatott és jelenleg 35,5 pontos értéke van.

Fundamentális helyzet:

- A jelenlegi értékelés mellett a vállalt egyik legnagyobb értéke a jelentős készpénzállomány, melynek aránya a vállalat értékén belül erősen megemelkedett az árfolyam csökkenésének eredményeként. A vállalat nettó készpénzállománya az államkötvény befektetéseket is figyelembe véve a legutóbbi mérlegkimutatás alapján részvényenként 146 dollár, ami a jelenlegi árfolyamnak a 30%-a.

- A jelentős méretű készpénzállomány jelentős teret biztosít a vállalat számára. Egyfelől jelentős osztalék kifizetésre nyílna tér, mely eddig nem volt jellemző rá. Sokáig egyáltalán nem fizetett osztalékot a vállalat és az utóbbi időben is csak 2,65 dollárt fizetett ki évente, ami minimális osztalékhozamot jelent a több száz dollár fölött forgó részvényekhez képest.

- A második és egyben legvalószínűbbnek tűnő lehetőség, a készpénz felhasználására, hogy részvény visszavásárlási programba kezd a vállalat. Ezzel a vételi oldalon lépne piacra a cég, ami felfelé hajtaná az árfolyamot. Ezen kívül egy ilyen lépés pozitív üzenetet is hordozna, ugyanis azt sugallná, hogy alulértékeltnek tartja részvényeit a vállalat és, hogy jó befektetés azokból vásárolni.

- A harmadik lehetőség a hatalmas készpénz felhasználására, hogy terjeszkedésbe kezd a vállalat, ami más társaságok felvásárlásával valósulhatna meg. Azonban az Apple jellemzően a saját útját próbálja meg járni ezért felvásárlási szempontból inkább csak néhány kisebb innovatív vállalat lehet vonzó szempont, azok is elsősorban szabadalmaik kapcsán.

- Az Apple az elmúlt évtizedsorán jelentősen átalakult ugyanis mára már jövedelmének nagy része az iPhone és az iPad értékesítésekből származik. Mindkét piacon öldöklő verseny uralkodik és jelenleg egyik játékos sem tudhatja magánál az ütőkártyát. A Samsung és az Apple a két legnagyobb szereplő a piacon, de számos erős versenytárssal kell megküzdeniük, úgy mind a HTC, Nokia, az ismét éledező Sony vagy éppen a tegnap BlackBerry-re átkeresztelt RIM.

- Utóbbi tegnap dobta piacra új operációs rendszerét, illetve két új készülékét is, melyeket már régóta várt a piac. Az árfolyam méretes eséssel díjazta a bemutatót. Talán túlzóak voltak a várakozások. A RIM, vagyis immáron BlackBerry nem tudott kiszakadni az eddigi korlátaiból, továbbra is kimondottan az üzleti ügyfelekre koncentrál, és ezáltal nem tud új piacokra szert tenni. Hosszú fejlesztési ciklus után megjelentek egy jónak tűnő, de nem kiemelkedő telefonnal. Vagyis a többi piaci szereplőnek nem feltétlenül kell kétségbe esnie és jelentős piacvesztéssel számolnia.

- Az Apple a kezdeti időszakban az iPhone és az iPad esetében is jelentős versenyelőnnyel rendelkezett, mára azonban ez elmúlt, amelynek eredményeként a haszonmarzsok csökkenést mutatnak.

- A 700 dollár közeli árfolyamok újabb eléréséhez szükséges lenne, hogy az Apple ismételten előálljon valami nagy dobással, amivel az elkövetkező évekre ismételten versenyelőnyt szerezne, azonban most még nem látszik, hogy mi lehetne ez a termék. Ennek hiányában maradnak az olyan kisebb újítások, mint amilyen a most bemutatott frissített iPad is.

A gyorsabb frissítésekkel az Apple lépést tarthat a konkurenciával, a termékciklus végéig, ez pedig segíthet a jövedelmezőség helyreállításában.

- Szeptembertől kezdve az árfolyam sokkal gyorsabban esett, mint ahogy az EPS várakozások csökkentek, ennek eredményeként a P/E ráta jelentősen csökkent, ami a kockázatok növekedésére utal, miközben globálisan a kockázati felárak csökkenése dominálta az időszakot.

- Az év végi várakozásokkal kalkulálva 10,2-es P/E értéken forognak a részvények, 2014-es várakozással számítva pedig csak 9-es érték látható.

- Amennyiben a P/E mutatót csak a vállalat operatív értékére számítjuk, akkor a jelentős pénzeszközök következményeként 30%-kal alacsonyabb P/E értékek adódnak.

- A szektortársakkal összehasonlítva a jelenlegi P/E árazás átlag alattinak számít, ami szintén a részvények alulárazására utal.