"És itt jöhet a képbe a kormány terve: Orbán Viktor korábban többször beszélt arról, hogy az általa elképzelt új gazdasági rendszer alapja egy nonprofit közszolgáltató szektor lenne. Ebbe a közműcégek külföldi tulajdonosai önként aligha mennének bele, azonban ha a legnagyobb nagykereskedő állami kézben lenne, az máris komoly ütőkártya lenne velük szemben. Bár a nyílt zsarolást egy ilyen helyzetben aligha nézné jó szemmel Brüsszel, mely korábban az E.ON-nak is előírta, hogy a megvásárolt gáz 50 százalékát köteles más cégeknek továbbadni, emellett évente egymilliárd köbméternyi nyersanyagra aukciót kell tartani. Persze egy ilyen előírást könnyen kikerülhet egy cég, hiszen azt az EU sem írhatja elő, kinek köteles továbbadni a gázt.
Magyarán, ha például a kormány azt mondja, hogy aki nem hajlandó nonprofit alapon működni vagy önként kivonulni a magyar piacról, az egész egyszerűen nem jut majd gázhoz a legnagyobb nagykereskedő cégtől, aki uralja a magyar piacot, akkor azzal nyomást tudna gyakorolni az érintett cégekre. Persze ezzel újabb és újabb konfliktusokat vállalna fel.
Ráadásul az új állami kereskedő számára gáz is lenne, hiszen az MVM már korábban leszerződött az azeri AGRI projektbe, illetve egy Ausztria felől érkező esetleges gázkapacitást is lekötött."
Nonprofit cég nehezen fog kigazdálkodni 10 Mrd kötvényt (jó ez így nagyon le van egyszerüsítve)
Na,Maci már be is írta...